Gyurkity Péter

Búcsúzik a Pentium - jön a Core Duo 2

Az Intel a hosszú és többnyire sikeres múltra visszatekintő Pentium család kimúlásával annak hagyományait követi, legalábbis az elnevezéseknél. Jön a Core 2 Duo, amely az asztali és mobil chipeket egyaránt magába foglalja.

A DailyTech értesülése szerint megkapta végleges nevét az asztali Conroe és a mobil Merom chipek generációja, amely a jelenlegi Pentium és Core processzorokat hivatott leváltani. A felépítésben és paramétereikben igencsak eltérő sorozatok egyaránt Core 2 Duo néven érkeznek a nyári és őszi hónapokban, míg a korábbi Extreme Edition chipek Core 2 Extreme néven debütálnak.

Érdekesség, hogy elsőként éppen a csúcskategóriás asztali Extreme processzorok érkeznek a boltokba, őket követi majd a Core 2 Duo E6700, amely már szintén az új 65 nanométeres technológiával készül. A vállalat legfrissebb útiterve szerint mindkét változat júliusban mutatkozik be, míg a mobil Merom chipek egy hónapra rá, augusztusban érkeznek. Az eltérő platformok képviselői között egyedül a számozás segítségével tehetünk különbséget: a 4000-es és 6000-es sorozat az asztali, míg az 5000-es és 7000-es család a mobil chipeket jelzi.

Látható, hogy végképp háttérbe szorul a processzorok frekvenciája, amely pedig egészen a közelmúltig meghatározta az Intel stratégiáját. A Pentium-éra utolsó éveiben láthattuk, hogyan áll át a gyártó az AMD elgondolására: a megahertzek és gigahertzek helyett a sorozatszámok váltak fontossá, amelynek révén nemcsak a processzor családon belül elfoglalt helyét, hanem annak fogyasztását is megtudhatjuk.

Az Intel esetében például a jelölésben szereplő betű mutatja a várható fogyasztást: a Core 2 Duo E6800 esetében ez 55-75, míg a T5400-nál 25-55 watt közötti fogyasztást jelent. A rivális eközben speciális, EE jelzésű chipjei révén igyekszik még lejjebb szorítani a tűréshatárt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #40
    update :)
    Mint a napokban kiderült, az EE változat 2.93GHz-en megy, bár így már szépen fűt, egy brutális hűtővel még húzható.
  • Tiberius B #39
    Akkor is hülye név:-(
  • dez #38
    Kétséges, hogy fel tudják-e tornázni az órajelet 3GHz-re. A P-M se nagyon megy 2,1GHz fölé.
  • Zedas #37
    Teljesen egyetértek.
  • asysoft #36
    AM2-nél már az eredmény, hogy nem lassult a megnövekedett késleltetés miatt. Annyi előnye lesz, hogy olcsóbb lesz a platform, DDR2 memóriák olcsóbbak, mint az előző generációsak.
  • asysoft #35
    Hát ja. Talán ha felfut a termelés az új gyárban, igénybe veszik a szerződéses partnert, csökkenni fog az X2 esek ára.
  • Zedas #34
    Még csak ennyi:

    "The Socket AM2 generation is certainly not going to outperform comparable Socket 939 (DDR400) processors at DDR2-667 memory speeds-see our benchmarks. This is why AMD decided to wait for DDR2-800 and launch in June."

    Conclusion
  • Zedas #33
    "Tényleg kőkemény fan vagy ;)))"

    Hát jó, figyusz, a Celeron 300A-óta csak AMD-t vettem eddig :) Gondolom ez már kőkeménynek számít :)

    De attól még, hogy AMD-s vagyok, hiszek a leírt technológiai különbségeknek és a teszteknek. És azt is látom hogy az AM2 gyakorlatilag nem sok változást hoz.

    "Nem tudni még a futoszalag számot sem(!!!)"
    Nemár, már van blokkvázlat, cache, pipeline, minden adat:
    Mindenféle okosságok

    A többivel teljes mértékben egyetértek. Én nagyon szurkoljok az Core2-nek hogy majd vehessek egy AthlonX2-eset olcsón :)
  • arty #32
    AMD azért tartja magasan az árat, mert "annyira keveset" tud csak gyártani, amit ennyiért is el tud adni ... nem versenyezhet a 40ezres 2magosokkal :( Ez amolyan kamu verseny ... a 80/20% piaci részesedés mellett azt mondani, h verseny van, blődség :) Picit nyomul az AMD, de sajnos semmi több.

    "Szintén kőkemény AMD fan vagyok"

    "bár az előzetes teszteket, és az AM2-eseket elnézve én biztosra veszem hogy az Intel átveszi a vezetést mind technológiában (magasan fejlettebb a Core mint a K8) mind fogyasztásban, mind sebességben,"

    Tényleg kőkemény fan vagy ;))) Nem tudni még a futoszalag számot sem(!!!) a core procikrol, de te már temeted az AMD-t. Amikor intel reklámozta a 9 mikronját, akkor is megirtad, h namost majd kifexik az AMD? :)

    Előzetes tesztek a mobil core procikrol vannak, ahol igencsak hasonloak az eredmények mhz by mhz.Sőt, játékban az intel minimalisan le is marad... Ha ebből indulunk ki, akkor ha az intel képes lesz 3ghz vagy afelett kihozni a core-ját, már győzőtt: szimplán a fejlettebb gyártástechnologia (0.065) okán ... ismétlem: a core belsőről még tul kevés az info.

    Igy hát az intelnek valoban esélye van visszatérni, de a piacnak - nekünk - ez nem tesz majd jot. Visszaállna a régi rend: intel nyomul, drágán, amd kompetitiv termék nélkül zuhan, ismét kinéz nekünk egy intel-only világ - hosszutávon! :( Rövidtávon persze vehetünk majd a64 x2-t 20ezerért ... ;)
  • [Jakuza] #31
    Igen, csak rosszul fogalmaztam. :P
    Szoval az adott wafferbol tobb chip keszulhet a kisebb meret miatt.