SG.hu

Dr. House - új sorozat a TV2-n

Március 22-én a Buzera helyén minden szerdán este új sorozat indul a TV2-n, amely alkotói szerint új szempontból, a rejtély felől közelíti meg az orvostudományt.

A főszereplő Dr. Gregory House (Hugh Laurie) munkája leginkább Scherlock Holmes-éra hasonlít, mint egy orvoséhoz - az egyes epizódok fő problémáját, mindig az éppen megfejthetetlen betegségek okozzák, a hős meg általában Dr. House és csapata, akik senkiben nem bíznak, legfőképpen a betegekben nem.

Dr. House (Hugh Laurie) érzelemmentesen közelít a betegei felé, sőt ha nem lenne kötelező, nem is nagyon állna velük szóba. Dr. House állandóan a saját fizikai fájdalmával küzd, és mivel ezt nem tudja igazán leplezni - bottal jár - ez még erőteljesebben, kihangsúlyozza cinikus és nyers vieselkedését. Egyes reakciói némi kívánni valót hagynak maga után. Ő az az orvosszakértő, aki leginkább a saját útját járja és nem híve a konvencionális gondolkodásmódnak. Megérzései rendkívül nagy tíszteletet érdemelt ki az orvosi szakmától.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

Fertőző betegségek specialisztája, aki kihívásként éli meg az orvosi rejtélyeket, és azt, hogy emberi életeket ment. Dr. House-hoz legfőképp a megfejthetetlen orvosi ügyek tartoznak. Az ügyek megfejtéséhez egy fiatal szakorvosokból álló csapatot hoz össze. A csapat tagjai: a neurológus Dr. Eric Foreman (Omar Epps), az immunológus Dr. Allison Cameron (Jennifer Morrison), Dr. Robert Chase (Jesse Spencer), onkológus és jó barátja Dr. James Wilson (Robert Sean Leonard). Dr. Lisa Cuddy (Lisa Edelstein), a kórház igazgatója, felügyel a szabályos működésre, és érzelmi szálak fűzik Dr. House-hoz.

Cuddy és House között folyamatos a feszültség, mivel Dr. House nem az általános szabályok betarátásáról híres és egy ügy érdekében bármit képes megtenni csapatával. Módszerei kérdésesek, a végeredmények nem.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jhon Balu #9
    szeretem ezt a sorozatot...
  • Jennyfer #8
    Nem tudom, hogy hol van a fanclub!Egyébként meg kár, hogy az orvos nem tud meggyógyítani mindenkit.A múltkori epizódban a víziszonyból(nyelési,légzési nehézség)és a támadó magatartásból rá lehetett volna jönni a betegségre8Üdv!!
  • Nuki #7
    najó ne ezt...
  • Nuki #6
    neveztessük át a témát "Dr. House Fan Clubb"nak:DDDDDDD
    egyszerüen hatalmas az a sorozat :D
  • Jennyfer #5
    Szerintem is jó színész Hugh, a Dr. House egyenesen fantasztikus!!Sokat lehet belőle tanulni,főleg annak aki orvosi pályára készül. Sajátos modor jellemző rá,bár ő a legnagyobb AGY!!
  • QuarK #4
    Én tavaly nyáron, Angliai kinntartózkodásom alatt láttam pár részt (az első évadból) a five csatornán; és mit mondhatnék, hatalmas sorozat. Kötelező darab, hatalmasakat tudtam nevetni rajta (néha fájdalmas House cinizmusa :D), és érdekes esetekkel találkozhatunk.

    Arra azért kíváncsi leszek, mennyire lesznek jók a szinkronhangok; és vajon vissza tudják-e majd adni a sokszor rövid és velős odaszólásokat :)
  • Jack Bauer ahős #3
    Jóarc ez a Hugh Laurie. A Fekete Viperában nagyon nagy volt.
  • EmThor #2
    itt a kiadott pr anyag. de ennél sokkal jobb a sori ahogy hallottam, tessék nézni.
  • krugman #1
    no akkor megnézzem ... :)