Gyurkity Péter

100 GB-os optikai lemez fejleszt a Sharp

Miközben a HD DVD és a Blu-ray a DVD örökségéért harcol, a Sharp csendben olyan 100 GB-os, kétrétegű lemezt dolgozott ki, amely egyik szabvánnyal sem kompatibilis, bár a cég vezetői a Blu-Ray felé hajlanak.

A japán cég sajtóközleményben adta hírül az érdekes fejlesztést, kiemelve, hogy mérnökeik mindössze két réteg felhasználásával érték el a kimagasló kapacitást. A kék lézert használó technológia kifejlesztése a vállalat által super-resolution functional film névre keresztelt rétegnek köszönhető, amely lehetővé teszi a korábbi 50 GB-os kapacitás megduplázását, és összesen kilenc órányi HDTV minőségű filmanyag egyetlen lemezen történő tárolását. A közlemény a speciális réteg előnyei között sorolja fel a nagyobb adatsűrűséget, a jobb hőeloszlást, valamint a 24 Mb/s-os sebességet, amely durván a kétszerese a DVD eredeti értékének. "A Sharp egy olyan átlátszó réteget fejlesztett ki, amely lehetővé tette a kétrétegű lemezek előállítását, és ezáltal a kapacitás megkétszerezését" - erősítette meg a hírt a EETimes.com kérdésére a vállalat szóvivője, utalva arra, hogy az eredeti, 50 GB kapacitású lemezek már tavaly elkészültek.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

Az új fejlesztés egyetlen hátránya, hogy sem a HD DVD, sem a Blu-ray szabvánnyal nem kompatibilis, bár kétségtelen, hogy a Sharp vezetése az utóbbi felé hajlik, hiszen a vállalat maga is tagja a Sony által vezetett szövetségnek. A szervezet egyéb tagjai közben maguk is dolgoznak a szabvány folyamatos frissítésén: a TDK alig két hónappal ezelőtt jelentette be saját 100 GB-os Blu-ray lemezeit, míg a konkurens Toshiba már ezt megelőzően lerántotta a leplet 45 GB-os korongjairól.

A TDK azonban négy, míg a Toshiba összesen három réteget használt fel a kapacitás újabb növeléséhez, így a Sharp kétrétegű megoldása egyértelműen kedvezőbb eredményekkel kecsegtet. Ez nemcsak a vállalat, hanem a Blu-ray szövetség számára is előnyös lenne, már amennyiben a Sharp valóban hajlandó lesz az együttműködésre.

A technológia, illetve az új lemezek részleteit a július 10-14 között Honoluluban megrendezendő International Symposium on Optical Memory/Optical Data Storage 2005 nevű rendezvényen ismertetik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #23
    A fiziológiából (fizi[k]o-biológia)?? :)
  • BiroAndras #22
    "hát jo, te meg a többiek alattam viszont vegyék észre azt, hogy már az első dvd irok, legyen az + os vagy - os után félévvel már kiis jöttek a combo drive-ok. Ugyanez lesz most is."

    Nem fél év volt az, hanem vagy 5. Az első írók 100.000 felett voltak, és nem is nagyon csökkent az áruk sokáig. Nagy nehezen ment lefelé az első meg tökéletlen combo írókkal 100K alá. Aztán jött az LG szuper-multi, és hirtelen 30K-ra mentek le az árak. Csak megjegyzem, hogy a DVD szabványok '96-ban keletkeztek, és 2003-ra terjedt csak el az írás. Ha jól számolom, kb. '98-'99 körül jöttek be az első DVD olvasók.
    Visszakereshető az SG fórumaiban is, hogy mennyit anyáztunk annakidején az inkompatibilis formátumok miatt.
  • gz8 #21
    Ahogy a régi árakat nézem, volt az 30 is...
  • craesh #20
    hát jo, te meg a többiek alattam viszont vegyék észre azt, hogy már az első dvd irok, legyen az + os vagy - os után félévvel már kiis jöttek a combo drive-ok. Ugyanez lesz most is. Az már más kérdés, hogy combo-drive-os irok milyenek lesznek, mert lesznek, de azok biztosan nagyon drágák lesznek...Az olvaso viszont más tészta. Az csak adatolvasásra szükséges. Én inkább veszek egy combo-meghajto olvasot meg egy olyan irot amilyet én tartok szimpatikusnak, pl blu-ray. Az iro olvaso combo meg már drága lesz valszeg..
  • BiroAndras #19
    Ha több gyártó versenyezik, az jó.
    Ha több szabvány, az nagyon nem jó.
    Ajánlom figyelmedbe a DVD történetét. A +/- kavarás legalább 5 évvel késleltette az elterjedését.
  • asysoft #18
    Sztem is.
  • arty #17
    minden 3. honapban pedig te veszel uj meghajtot, ami az eddigi korongokat nem olvassa, amiket megirtál :D

    okoska ...
  • fie #16
    Nana! 8 éve vettem a 3.2 Gb vinyómat (kb 20e hufért).

    De elvileg az optikai meghajtóknak le kell hagyniuk a hdd-ket (a fiziológiából adódóan).
  • Hedgehunter #15
    Combok lesznek ne izgulj........
  • savior #14
    jo a verseny, viszont az kevesbe lenne az hogy ha tobb is elterjedne kozuluk, a fene se akar meg +3-4 meghajtot a gepbe
    amugy meg poen hogy mar evek ota mindenki jelengeti be az uj szuper taroloeszkozet aztan sehol semmi...