Szekeres Viktor

Törülközőket készíteni, jönnek a vogonok!

A Star Wars 3. epizódja után már talán nem nagy merészség kijelenteni, hogy ebben a pillanatban a legjobban várt sci-fi a Galaxis útikalauz stopposoknak megfilmesítése, ami jövő héten kerül a hazai mozikba.

Remélhetőleg a film alapjául szolgáló könyv mindenki előtt jól ismert - ellenkező esetben érdemes még a film előtt beszerezni és elolvasni, hiszen annyira azért nem vaskos olvasmány az első kötet. A húzódozóknak elég csak a könyv körül kialakult kultuszra utalni, valamint arra, hogy (természetesen) a Galaxis útikalauz stopposoknak szerepel az Magyar Televízió "Nagy Könyv" című vetélkedőjének keretében közönségszavazással kiválasztott 50 legjobb külföldi regény között is.

A könyv érdekes módon eleinte nem is könyv, hanem csak egy rádióműsor volt, ahol Douglas Adams személyében egy fiatal egyetemista értekezett meglehetősen szórakoztató, olykor Monty Python-os stílusban az élet egyes nagy kérdéseiről. A rádiójáték és a később megszülető könyv főszereplője egyaránt Arthur Dent volt, aki hirtelen a világűrben találta magát, mivel szegény kék bolygónkat egy csillagközi hiperűr-bekötőút építése miatt szanálásra ítélték. Arthur nagy elveszettségében csak az életét megmenő földönkívülire Ford Prefectre és egy lexikonszerű könyvre számíthat, melynek címe: Galaxis útikalauz stopposoknak, mottója: "Ne ess pánikba!".

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A hatalmas sikerre való tekintettel egy kiadó fantáziát látott a fiatal Douglas Adamsben, aki felkérésre könyvalakba öntötte fantáziájának legelképesztőbb szüleményeit, és így megszületett az a könyv, melyen azóta generációk nőttek fel, és kultikus státuszát továbbra is ápolják.

Természetesen a filmes adaptáció, mint lehetőség azon nyomban felmerült, azonban Csillagok háborúja ide, Csillagok háborúja oda, a kor technikai (és az angol filmipar anyagi) lehetőségei korlátozottak voltak. Csupán egy hatrészes tévésorozatra futotta a BBC-n, ami igazán csak a rajongók körében aratott csendes sikert. Persze Douglas Adams nem adta fel, hogy elkészítse egy nagy, egészestés mozifilm forgatókönyvét. Erőfeszítéseit 1998-ban siker koronázta, megszületett a filmes szerződés a Disney-vel. Pár hónappal az aláírást követően azonban Douglas Adams elhunyt, így a forgatókönyv csinosítása Karey Kirkpatrickre, a Csibefutam írójára várt, aki meglepő módon nem is olvasta a könyvet.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A következő lépésként a rendezőt kellett leszerződtetni. Első választási lehetőség az utóbbi években két sorozatával (Austin Powers 1-3, Apádra ütök 1-2) sikert sikerre halmozó Jay Roach volt - vele azonban időpontegyeztetési nehézségek miatt nem jött össze az üzlet. A direktor végül az elsőfilmes Garth Jennings lett, aki olyan kult videoklipek rendezett a a mozifilm előtt, mint az REM Imitation of Life-ja vagy a Blur Coffee & TV-je.

A legsarkallatosabb rész a szereplők kiválasztása minden film esetében - ez természetesen most sem volt másképp. Arthur Dentet a hazájában nagyon népszerű angol komikus, Martin Freeman alakítja, akit mi magyarok leginkább az Igazából szerelem című romantikus komédiából ismerhetünk, ahol is egy pornófilm stand-in-jét alakította. Az ő társát, Ford Prefectet a hiphop szcéna egyik legismertebb alakja, Mos Def (Olasz meló) alakítja, akikkel a producerek szerint kiváló ellentétpárt alkotnak.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Zaphod Beeblebroxot, a Birodalmi Kormány kétfejű elnökét Sam Rockwell (Trükkös fiúk, Egy veszedelmes elme vallomásai) játsza, míg a női főszereplő, Trillian, Zooey Deschnel alakításában kel életre. A kisebb szerepekben is találhatunk nagy neveket, hiszen Alan Rickman (Harry Potter-filmek, Igazából szerelem) lett a paranoid android, Marvin hangja, valamint John Malkovich is kapott egy kisebb szerepet, ő Humma Kavula bőrébe bújhatott bele. Természetesen a film címszereplője sem maradhat ki a felsorolásból - az Útikalauz szemtelen hangja az itthon többek között a Fekete vipera tévésorozatból jól ismert Lord Melchett, vagyis Stephen Fry lett.

Remélhetőleg a film megfelel az előzetes elvárásoknak, igaz úgy tűnik, hogy Amerikában a közel 50 millió dolláros költségvetésből készített film éppen csak behozza az árát, ami nagy valószínűséggel azt eredményezi, hogy a regényciklus többi részének megfilmesítéséről le kell mondanunk.

A film első előzetes videójának letöltése
A film második előzetes videójának letöltése

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • SuperCow #38
    Én a mult héten elmentem megvettem a könyvet, mivel olvastam hogy, igen jóra sikeredett. (itt fórumon)

    Most kb. a közepénél tartok. És meg kell mondjam hogy. tényleg nagyon jó könyv.

    A filmet amint alkalmam lesz rá megnézem.
  • Adrian Graves #37
    Egyetértek, láttam pár kreálmányt, amire rá merték írni, hogy A Dűne.
    Bár ezt a filmet még nem láttam, két vizsga között megnézem, s remélem, nem én leszek az egyetlen, aki törölközővel a vállán vonul be a moziba, mint ahogy könyv tette az életembe. Valahol félek a megfilmesítéstől, mert ez is olyasvalami, amit nem lehet visszaadni igazán. Éppen ezért hajlamois vagyok nem elítélni a filmet, maximum a rendezőt, hogyha nagyon rossz lesz.
  • TH448 #36
    Nos, örömmel olvasom, hogy azért nem én vagyok az egyetlen, aki szerint azért jó, ha nem tér el nagyon az eredetitől.
    A filmet még nem láttam, viszont én azt hallottam, hogy nem lett túl jó.
    És igenis igazuk van azoknak, akik felszólalnak az ellen, hogy elsőfilmes rendező, a forgatókönyv (át)írója nem olvasta a könyvet...
    Elég ebből, hogy minden filmet latymatagra csinálnak meg, és olyanra, hogy az is (néha még jobban) élvezze, aki nem ismeri az előzményeket.
    Erre egyik példa volt a Star Trek10. Imádtam előtte az összeset, erre jött az új rendező, aki azt mondta, hogy nem érdeklik a star trekes hagyományok. Nah, az ilyen takarodjon a ...
    Nem is lett siker a film, nem csoda, hogy nálunk be se mutatták. Miért kell minden filmet úgy csinálni, hogy mindenkinek tetsszen?! Star Wars 1-2, star trek 10, netán galaxis? majd kiderül, hogy ezen film helyet kap e a nagyon elrontott egyebek között
  • Yeti #35
    A gyűrűk ura is erősen át lett írva, aki olvasta a könyvet is, az tudhatja.
  • Hmuda #34
    De a történeti alapokat ő fektette le. A forgatókönyvítás többől áll, mint a film cselekményének felvázolása...sokkal többől.
  • steone #33
    ha olyan idétlenség mint a Brian élete vagy a Gyalog-galop akkor állok vagyis ülök elébe.
  • Rusid #32
    Hmm én úgy tudom ,hogy csak elkezdte írni ,de nem ő fejezte be.
  • winnie #31
    egyetértek. azoknak, akik csak egy filmre ülnek be, az egész egy oltári nagy idétlenségnek fog tűnni. szerintem.
  • Hmuda #30
    Én megnéztem és nem megnyugtatás miatt olvasom, hanem mert alapvetően jó könyv. A vilm is jó (nagyon is), de csak azok fogják maximálisan élvezni akik minimum az első könyvet elolvasták.
  • Lost Lont #29
    Az tuti hogy nem lesz jobb a könyvnél, ez már így a bemutatókból látszik. Remélem nem rontották el nagyon, mert amilyenek a mai emberek megnézik a filmet, de lusták elolvasni a könyvet és így szidni fogják a történetet, mert azt hiszik hogy az egész úgy ahogy van rossz, pedig csak a film lett nem túl sikeres.

    Ha nem lesz jó megnyugtatás képpen én is elolvasom ismét egyszer-kétszer még a trilógia öt részét, csak hogy megnyugodjak hogy azok jók maradtak.