Gyurkity Péter

Részletek az AMD virtualizációs technológiájáról

Az AMD közleményben számolt be a Pacifica kódnéven jelzett virtualizációs technológia részleteiről, amely szerverekben, munkaállomásokban, asztali számítógépekben és mobil megoldásokban egyaránt elérhető lesz.

A vállalat nyilvánosságra hozta a technológia teljes specifikációját, és megerősítette, hogy a Pacifica a következő év első felében jelenik meg. Az AMD azt reméli, hogy a technológia révén javul a 64 bites kliensek és kiszolgálók közötti együttműködés, és a platform a jelenleginél rugalmasabbá, kezelhetőbbé és egyben biztonságosabbá válik majd.

"A virtualizáció potenciális előnyei a kis- és nagyvállalatok, valamint az otthoni felhasználók esetében egyaránt jól kirajzolódnak. A vásárlókkal, a gyártókkal, valamint a szoftvercégekkel folytatott együttműködésnek köszönhetően az AMD vezető szerepet tölt be az új technológia kifejlesztésében, és úgy véljük, hogy jelenleg az AMD64 a lehető legrugalmasabb platform az egész ágazatban. A Pacifica technológia révén, amely rugalmasabb és biztonságosabb működést biztosít, illetve csökkenti az erre fordított kiadásokat, még tovább növelhetjük ezt az előnyt" - jelentette ki a közleményben Marty Seyer, az AMD Microprocessor Solutions Sector alelnöke.

A Pacifica technológia szoftveres és hardveres újításokat egyaránt magában foglal, és többek között a memóriavezérlő átdolgozását eredményezi majd. Tekintettel arra, hogy a 64 bites AMD chipek esetében a memóriavezérlő a processzoron belül található, az átalakítás elsősorban magát a processzort érinti. A technológia célja, hogy lehetővé váljék több különböző operációs rendszer egyidejű futtatása, és - felváltva a jelenleg használt szoftveres megoldásokat - mindez hardver által támogatva, kielégítő sebességen valósuljon meg.

Természetesen nem az AMD az egyetlen, amely dolgozik a technológia kifejlesztésén: a processzorgyártó legnagyobb riválisa, az Intel is jó ideje fejleszti már saját megoldását, amely "Vanderpool" néven még idén elérhető lesz az újabb Itanium chipeken. Nem véletlen tehát, hogy az AMD meglehetős sietséggel hozta nyilvánosságra a technológia leírását - a vállalat nyilván szeretné bebiztosítani előnyét, és megtartani az 64 bites processzorok terén játszott úttörő szerepét. A Pacifica leírása, illetve a szoftverfejlesztőknek szánt dokumentáció a vállalat weboldalán található.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #10
    (A PPC már rég 64 bites (G5)... ;) [És még csak nincs is szükség ilyen "32-bites mód"-ra.])

    (Ja, egyébként PPC-s Amigán [v. egy klónfélén, amit Pegasosnak hívnak] vígan fut egy időben a MacOS és az AmigaOS [v. a klónjának tekinthető MorphOS].)
  • BiroAndras #9
    Ja, a 64 bites XP kész van, csak még driverek vannak kevesen. kb. mint amikor az első XP megjelent. De mivel szerencsére már rengeteg Athlon64 szaladgál a világban, van motiváció a driverek irására.
  • BiroAndras #8
    64bit összefoglaló:

    - Az AMD és az Intel közül először az utóbbinak volt 64 bites procija. Itanium-nak hívják, és tisztán 64 bites architektúra, 32bites progik csak emulátorral mennek rajta (lassan).
    - Később az AMD fejlesztett x86 kompatibilis procit, 64 bites kiterjesztéssel. Ezek az Opteron (szerver) és Athlon64 (asztali) procik. 100% x86 kompatibilisek, tehát minden régebbi x86-os progi és oprendszer simán, teljes sebességgel fut rajtuk. A teljes kihasználáshoz viszont 64 bites oprendszer és programok kellenek. Linux természetesen azonnal volt rá, win viszont még most is alig. Egyesek szerint az MS bevárja az Intelt.
    - Az Intel először azt mondta, hogy az asztali gépekre nem kell még 64 bit. Az AMD hatalmas sikere láttán viszont megváltoztatta a véleményét.
    Az időhiány, a kompatibilitás, meg egyebek miatt, nem saját cuccot fejlesztett, hanem az AMD megoldását vette át. EMT64-re keresztelték át, mert mégiscak gáz lett volna a legújabb csúcs Intel procik domozán az AMD64 felirat.
    - A dualcore procik tudomásom szerint már mindkét oldalon 64 bitesek.
  • arty #7
    akkor miért nem használták ki eddig? ;)

    intel bukja, ha x86-ra nem hozza ki időben megint az ujdonságait ... ráadásul érdekes lesz, amikor kétféle megoldás lesz a piacon, intel/amd ...

    biztos ez a virtualizácio is jo dolog, de a juzerek 90+ %-a 1 oprencert sem tud kézben tartani, nemhogy kettőt, egyszerre :D

    inkább az xp64 fejlődhetne, hogy leléphessünk ebből a 32bites világból ...
  • irkab1rka #6
    az intelnek van egy 64 bites megoldása, amin csak 64 bites alkalmazások futnak (lehet, hogy van neki másmilyne, nem emléxem). Az viszont biztos, hogy az AMD megoldása kompatibilis a 32 bittel, tehát fut az xp prod rajta, más kérdés, hogy nem lesz gyorsabb, az biztos.

    jöhetne már az amd 64 bit dual core. a HL3 már biztos, hogy csak duálcore-oson fut jól :))))
  • asysoft #5
    Egyébként meg van már 64 bites Windows is, de én egyelőre nem javasolnám: nincs túl sok driver hozzá-egyelőre.
  • dez #4
    Ha egy ilyen konfigra felteszel egy 32 bites Win-t, ugyanúgy fog futni, csak nem lesz aktiválva a 64 bites kiterjesztés.
  • Murdoc #3
    Hé, emberek, ha most veszek egy 64 bites AMD-t, ahhoz már van Windows? Mert valamikor olvastam, hogy még csak fejlesztgetik. Az én XPProf-om is futna a gépen?
  • dez #2
    (Halkan elmondanám, hogy a PPC procikban [Mac, xbox 360, ps3, stb.] már van egy ideje ilyen. Sőt, talán eleve volt benne, mert az nem 25 évvel ezelőttről származik, és amikor elkezdték fejleszteni, sokmindenre gondoltak.)
  • FTeR #1
    "Vanderpool"
    ez szójáték akar lenni?