Hunter

A Naprendszer határára ért a Voyager

Elérte a NASA Voyager 1 űrszondája a Naprendszer végső határát, egy hatalmas, viharos térséget, ahol véget ér a Nap befolyása és a napszél megtörik a csillagok közötti vékony gázon.

"A Voyager belépett a csillagközi űr eléréséért folytatott versenyének utolsó körébe és megkezdte a Naprendszer határmezsgyéjének feltárását" - jelentette be Dr. Edward Stone, a két Voyager szondát felügyelő és a NASA Sugárhajtómű Laboratóriumának otthont adó Caltech tudósa. 2003 novemberében a Voyager csapat olyan eseményről számolt be, amire nem volt példa az expedíció 26 évre visszanyúló történetében. A tudósok szerint a furcsa jelenség azt jelezte, hogy a Voyager 1 a világűr egy különös területéhez, az úgynevezett határoló lökésfronthoz (termination shock) közeledik. Akkoriban elég sok vita zajlott arról, vajon a szonda belépett a határoló lökésfrontba, vagy csak közeledik hozzá.

Valójában a tudósok nem tudják, hol húzódik a határ. Feltevéseik szerint a napszél sebességének és erősségének váltakozásainak megfelelően folyamatos mozgásban van, hol közeledik a Naphoz, hol eltávolodik tőle. "A csapat egyetért abban, hogy a Naptól most 13,9 milliárd kilométeres távolságban levő Voyager 1 végül belépett a fejhullámba (heliosheath), a határoló lökésfronton túl elhelyezkedő területre" - mondta Dr. John Richardson, a szonda plazmatudományi főfelügyelője, az MIT munkatársa.


A Voyagerek várhatóan egy évtized múlva elsőként léphetnek ki a csillagközi térbe

A határoló lökésfrontnál a napszél, a Napból folyamatosan kiáramló, elektromos töltéssel rendelkező gáz másodpercenkénti 300-700 kilométeres átlagos sebességéről a csillagok között húzódó gáz nyomásának köszönhetően lelassul, sűrűbbé és forróbbá válik, egy könnycsepp alakú hullámot alakítva ki. A legszilárdabb bizonyíték a határoló lökésfront átszelésére a szonda méréseiből adódik, melyek szerint növekszik a napszél mágneses mezeje, miközben sebessége csökken.

2004 decemberében a Voyager 1 két és félszeres növekedést észlelt a mágneses mezőben, ami megfelel a napszél lassulásának. Decembertől egészen mostanáig ezen a magas szinten maradt a mágneses mező. Először a 2003-as bejelentéskor tapasztaltak növekedést a mágneses mező erejében, ami akkor 1,7-szeresére emelkedett. "A Voyager megfigyelései az elmúlt néhány évben azt bizonyítják, hogy a határoló lökésfront sokkal összetettebb, mint azt bárki gondolta volna" - mondta Dr. Eric Christian, a NASA Nap-Naprendszer Kapcsolat kutatási programjának tudósa.

A Voyager szondák - melyek külön utakat járnak - elvileg 2020-ig maradhatnak üzemképesek, hacsak addig meg nem vonják a támogatást tőlük.

Bemutató videók letöltése:
  • 1. videó (a felső képen is látható határvonal animációja)
  • 2. videó (az animáció spirálgalaxisunktól kezdve a Napig közelít rá)
  • 3. videó (az animáció a határmezsgye sodrásba rakott pajzshoz hasonló, folyamatosan változó voltát mutatja be)
  • 4. videó (a Voyager magányossága a végtelen világűrben)
  • Hozzászólások

    A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
    Bejelentkezéshez klikk ide
    (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
    • Molnibalage #46
      Ezek a távolságok és üres terek egyszerűen hihetetlenek és alig felfoghatóak.
      Ha véletlenszerűen kiválasztasz egy pontot az eddig ismert univerzumban akkor 1/tíz a mínusz 23-ik on az esélye, hogy ott van valami. Elképesztő..
    • ge3lan #45
      A Naprendszer határára nincs egységes definíció, mint ahogyan a bolygókra sincs. Pl a helioszféra is egy határ, mint ahogy a cikk is írja, értelmetlen ezen rágódni.
    • plamex #44
      szerintetk fognak olyan szondákat csinálni amik beelőzik a vojágereket ? :)
    • gyozo #43
      Nem.
    • SirLord #42
      eljutok-e én valaha legalább az ürbe?
    • Akitlosz #41
      A hír nem igaz. Messze nem ért még a Naprendszer határához a Voyager.

      Ugyanis a Naprendszer az a térrész, ahol a Nap gravitációja erősebb, mint a szomszéd csillagoké. Ez pedig több mint két fényév távolság. Amit a Voyagerek kb. 50 000 év alatt fognak megtenni, ha egyáltalán.
    • plamex #40
      ha a fenti képet nézen nem abba az irányba szöknek ahogy gondoltam :)
    • plamex #39
      A heliosphere miért olyan alakú mint a föld mágnesese mezeje ? Ez is a naprendszer mozgása miatt van ?
    • plamex #38
      szóval elhagyja a naprendszert ... de mivel a naprendszer is mozog és van bizonyos sebesseége a galaxis középpontjához képest és mondjuk a mozgásával ellentétes irányba szökik (térben elképzelve) meg akkor elvileg a hozzánk képesti relatív sebbességének egy ponton túl meg kéne nőnie nem ? - De lehet hogy hülyeség amire gondoltam ...
    • smv #37
      Mi lesz, ha ez terroristák kezébe kerül?