Szekeres Viktor

A tolmács - Nicole Kidman és az összeesküvés

Nicole Kidman és Sean Penn egy Sidney Pollack rendezte politikai krimiben két teljes héttel az amerikai bemutató előtt. Kell ennél több?

Nem - válaszolhatjuk meg látatlanban a kérdést, hiszen már eleve a műfaj okán is érdemes bevállalni a filmet. Sajnos az utóbbi években a politikai krimi került át abba a produceri fiókba, ahol 10 éve (a Sikoly előttig) a horror rejtezett. Valamiért hanyagolják a nagy stúdiók a zsánert, pedig a többek között az Elnök emberei vagy a Keselyű három napja által is fémjelzett stílus rajongói igencsak szomjúhoznak a szellemi táplálékra. Legutoljára egy remake jutott el hozzánk a műfajból, a Mandzsúriai jelölt személyében, tehát épp itt volt az ideje egy újabb löketnek.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Sidney Pollack krimije (vagy trendibben szrillere) a nemzetközi politikába nyúl bele, azon belül is egy fiktív afrikai ország (Matubo) belügyeibe és az ENSZ működésébe, mégpedig elsősorban Silvia Broome (Nicole Kidman) személyén keresztül, aki ENSZ-tolmács - származása folytán afrikai nyelveket fordít angolt értő füleknek. Ő az, aki egy beszélgetést kihallgatva rádöbben, hogy merénylet készülődik Matubo véreskezű elnöke ellen. Igazát bizonyítandó egyetlen reményét a külföldi méltóságokat óvó FBI-részleg két nyomozója az összeesküvés-elmélet szkeptikus Tobin Keller (Sean Penn) és társa Dot Woods (Catherine Keener) jelenti.

A rendezés klasszikusnak mondható, hisz Sidney Pollack (a forgatókönyvírókkal együtt) nem nagyon kívánta megreformálni a műfajt. Az arra jellemző eszközöket használja jó pár évtizedes rutinjával. Bár a sztori nem bánik bőkezűen a fordulatokkal, a nézőt szerencsére sikerül folyamatosan kétségek közt tartani az információk és lehetséges szcenáriók fokozatos adagolásával. Természetesen a felszín alatt húzódó sötét titkok, valamint a "semmi sem az, aminek látszik" panelek felemlegetése is papírforma, valamint műfaji kellék.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A főszereplőkre senkinek nem lehet panasza. Nicole Kidman az évek múltával egyre csak fiatalodik (vagy csak egyre többen foglalkoznak az arcával), színészileg viszont öreg rókaként hozza a szerepet, többek között a 22 évvel ezelőtti BMX-banditákban megismert riadt tekintet segítségével.

Ha valaki, akkor Sean Penn még öregebb róka és bár olykor az az ember érzése, mintha csak keresné önmagát, az összhatás így is több, mint pozitív. A harmadik pillért, a jobb sorsra érdemes Catherine Keenert ugyan próbálja háromdimenzióssá varázsolni Pollack, de legnagyobb sajnálatunkra a két és feledik d betűnél tovább nem jut el.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Summa summarum: minden elem a helyén van a Tolmácsban, ennek ellenére mégis hiányérzet gyötörhet minket. Talán a nem elég ütős lezárás, talán az eltúlzott és feleslegesnek tűnő érzelmi szálak kibontása kapcsán, vagy esetleg a film végére elfogyó ötletek miatt.

A Tolmács jó politikai krimihez méltóan nem feltétlenül gyors és elég bőbeszédű, viszont ha begyorsul, akkor rögtön kettesből ötösbe váltva, feszült üldözésekkel présel minket a székbe. Mivel műfajilag hiánypótló a film, ezért mindenképpen a megnézendő (és utána enyhén megkritizálandó) kategóriába érdemes besorolni.

Magyar feliratos filmelőzetes letöltése, mérete 9 MB, formátuma QuickTime

A tolmács (The Interpreter)
angol politikai krimi, 2005

Rendező: Sydney Pollack
Író: Martin Stellman, Brian Ward
Forgatókönyvíró: Charles Randolph, Scott Frank, Steven Zaillian
Operatőr: Darius Khondji
Jelmeztervező: Sarah Edwards
Zene: James Newton Howard
Producer: Tim Bevan, Eric Fellner, Kevin Misher
Látványtervező: Jon Hutman
Vágó: William Steinkamp

Nicole Kidman (Silvia Broome)
Sean Penn (Tobin Keller)
Catherine Keener (Rethrick)
Jesper Christensen (Nils Lud)
Curtiss Cook (Ajene Xola)
Monty Ashton-Lewis (Simon Broome)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • winnie #7
    az csak tartalom, amit szerintem felesleges elolvasni, mivel túl sok mindent elárul.

    itt is lesz róla biztos kritika.
  • Killgore #6
    Tessék. mégtovább kattingatva mindent megtalálsz.
  • SuperCow #5
    én megnéztem . tetszett. Megérte az árát.
    MOndhatnám h. izgalmas volt.

    a Fehér Zaj-ról írjon már valaki kritikát. addig nem nézem meg.
  • IMYke2.0.0.0 #4
    Ne feledd, nem egy esetben előfordul, hogy egy film akár 2 évig is készül!
    Ugyanakkor, a kézenfekvő magyarázatok:
    - előbb forgatták a hosszú hajas filmet,
    - paróka

    ===============================
    .:i2k:. melóból:
    Munkahelyi gép: Hewlett-Packard HP Compaq dc 7100 CMT .:|:. Intel® 915 G chipset .:|:. Intel Pentium 4 540 (3200 MHz, FSB 800) .:|:. 512 DDR (400 MHz) RAM .:|:. 80 GB SATA .:|:. Intel® integrated Graphics Media Accelerator 900 .:|:. Integrated Broadcom NetXtreme Gigabit Ethernet for HP .:|:. 340W power supply - Active PFC .:|:. Windows XP HUN SP2
  • vg #3
    Én szeretem Kidmant, csak azt nem értem, hogy az egyik szintén új filmjében (The Birth) nagyon rövid a haja, itt meg szép hosszú. Ügyesen csináljak ezt a hajnovesztési dolgot ezek az amerikai sztár színészecskék... :))
  • gz8 #2
    Már az Ausztrál Expresszben is nagyon bejött, de a BMX-banditákban is nagyot alakított. I like her :)
  • SZEG007 #1
    Utálom Kidmant