Gyurkity Péter

A Microsoft fejlesztői megnyitnának egyes forráskódokat

A Microsoft fejlesztői csapatának egyes tagjai azt szeretnék, ha a vállalat újabb szoftvereket nyilvánítana nyílt forráskódúnak, és egyes fejlesztői eszközöket elérhetővé tenne vásárlói számára.

A javaslat Shawn Burke, a Microsoft Windows Forms csoport tagjának blogjában jelent meg - a szakember szerint a Windows Forms nyílt forráskódúvá tétele jelentős előnyökkel járna a szoftveróriás számára. A Windows Forms egy programozási modell, amelyet - a Visual Studio beépített eszközeivel együtt - a Windows alkalmazások kezelőfelületének fejlesztésénél használnak. A blog szerint a vállalat vezetése jelenleg is fontolgatja a fejlesztői eszköz nyílt forráskódúvá tételét, de az ügyben eddig nem született döntés. A szakember hozzátette, hogy egy ilyen lépés jogi, biztonsági és pénzügyi szempontból is megfontolandó, és némi akadályt jelent, hogy a vállalaton belül is megoszlanak a vélemények.

A szoftveróriás egyéb fejlesztői csoportjai ugyanakkor több más kód esetében is hasonló lépést szorgalmaznak. Jason Matusow, a Shared Source program igazgatója az újságírók kérdésére válaszolva elmondta, hogy egy ilyen lépést több szempontból is meg kell fontolni, beleértve a kompatibilitás, és interoperabilitás kérdését, és továbbra is fenn kell tartani a nyílt forráskódú és kereskedelmi szoftverek közötti egyensúlyt. "Figyelembe kell vennünk az érintett fejlesztői csoportok összetételét, és azt, hogy milyen problémát szeretnének megoldani" - jelentette ki Matusow.

A korlátozások feloldása a fejlesztők számára kétségkívül előnyös lenne. Ez ugyanis lehetővé tenné, hogy a programozók minden különösebb nehézség nélkül kiegészítsék a kódot, és kijavítsák az esetleges hibákat. Burke kijelentette, hogy támogatja a Windows Forms forráskódjának nyilvánosságra hozatalát, és véleménye szerint a hibakövetési rendszer esetében is szükség van egy ilyen lépésre. Ez lehetővé tenné a fejlesztőknek, hogy bepillanthassanak a szoftver működésébe, és kikerüljék a programozási hibákat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Axon #16
    "Ha az lenne a cím hogy a Microsoft kiadta a világ legbiztonságosabb és legstabilabb rendszerét"

    Mit csinálnánk a hír hallatán?
    Jóízűen röhögnénk, aztán pedig minden nap olvasnánk - pl. itt az sg-n - az újabb és újabb biztonsági hibákról szóló híreket.
  • mir #15
    hat ez nem igy lenne, ha a m$ a pofatlan viselkedesevel nem haragitotta volna magara az internet nagyreszet, de ezt tette, ne varj mast.
  • hornbali #14
    Ha az lenne a cím hogy a Microsoft kiadta a világ legbiztonságosabb és legstabilabb rendszerét, akkor abban mit fikáznátok? Csak azért kérdezem mert nektek tök mindegy milyen hír van, ha benne a Microsoft szó akkor elfajul itt a téma...
  • szivar #13
    Már nem azért, de mindenki lop mindenkitől. Csak az idegesít hogy valaki lop és azután leszabadalmaztatja, ahelyett hogy örülne neki...
  • Toncsi47 #12
    "ejnye Bill Gates, koppintunk?"

    Ez egyálatlán nem újdonság! Fel sem tudnám sorolni mennyi dolgot! Kezdhetnénk mondjuk a Dos-sal...
  • h4x0r #11
    Ez egy olyan dolog, amiben nem bannam, ha koppintananak, bar engem annyira nem erdekel...
  • Hege11 #10
    hali. ugy látom a Microsoft kezdi utánozni a Linuxot. Talán félnek? ugyanis egyre nagyobb teret nyernek a Linux desktop op.rendszerek. ejnye Bill Gates, koppintunk?
  • szivar #9
    Már látom is:
    A Windows kernel fordítása folyamatban...
    Kérem várjon türelemmel. Ez eltarthat néhány napig.
  • Axon #8
    Én már nagyon várom, hogy a passziánsz forráskódját. Kicsit átalakítom, feltúrbózom, belerakom a magyar kártyát is (fúj(!) ez nacionalizmus). Na meg persze a kártyák hátoldalát is átszerkesztem. Mondjuk mindegyiken a transzvesztita billi fiú lesz látható, különféle női fehérneműkben....
  • smv #7
    Nekem ebben a dologban az tetszik a legjobban, hogy hány, meg hány cikket olvastam az SG-n eddig, amibel az M$ egöyntetűen azt nyilatkozta, hogy a nyílt forráskód szar, biztonságtalan bla bla bla.
    Nem hiszem, hogy így lenne, de azért érdekes, hogy miközben mond valamit, tök elenkezőt akar. Avagy nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal...