Gyurkity Péter

Brazília elnökével folytatna megbeszéléseket Bill Gates

Brazil források megerősítették, hogy a világ legnagyobb szoftvergyártójának elnöke a jövő héten megrendezésre kerülő World Economic Forum nevű rendezvénye találkozna a dél-amerikai ország vezetőjével.

Nem véletlen, hogy a szoftveróriás kiemelt szerepet tulajdonít Brazíliának, hiszen az országban rendkívül népszerűek a nyílt forráskódú szoftverek, és a politikai vezetés is kedvezően viszonyul az ingyenes programokhoz. Elemzők szerint a Microsoft a közeljövőben mindent meg fog tenni azért, hogy megerősítse pozícióját Brazíliában, és a Luiz Inacio Lula da Silva elnökkel folytatott tárgyalások is elsősorban ezt a célt szolgálnák.

A Microsoft elnökének bőven lesz dolga, hiszen az ország nemrég bejelentette, hogy a borsos licenszdíjak miatt a szövetségi hivatalok hamarosan nyílt forráskódú szoftverekre állnak át, és leépítik a Microsoft szoftverekre épülő rendszereket. A program keretében azonban nemcsak a hivatalokat, hanem az állampolgárokat is támogatják, és a kormányzati tervek szerint egy év alatt közel egymillió háztartás juthat hozzá olcsón Linuxot futtató számítógéphez. A Microsoft érthető módon nem nézi jó szemmel a brazil elképzeléseket, és minden bizonnyal nem hagyja ily könnyen kicsúszni a kezéből Latin-Amerika legnagyobb államát.

"Brazília semmit sem nyerne ezekből a tárgyalásokból, a Microsoft viszont tovább növelhetné bevételét. Minden bizonnyal Lula elnököt is megpróbálják majd ebben az irányban befolyásolni" - jelentette ki Sergio Amadeu, a műszaki tudományok nemzeti intézetének vezetője. A szoftveróriás tavaly beperelte Amadeut, mert az igazgató azt találta mondani, hogy a Microsoft olyan, mint egy kábítószer-kereskedő: készséggel szolgál egy kis ingyenes bemutatóval, majd nem sokkal később már borsos árat kér az anyagért, és mindent megtesz, hogy a vevőn behajtsa a kívánt összeget. A vállalat azonban elejtette a pert, miután Amadeu kijelentette, hogy csupán elismételte azt, amit gazdasági tankönyvekben olvasott.

Az elnök sajtóirodája szerint a találkozó végleges időpontjáról még nem sikerült megegyezni, és a valószínű időpontot egyelőre nem jegyezték be az elnök naptárában. A Microsoft brazíliai képviselői nem kommentálták a hírt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Razgon #9
    Óóóóóh igen, bocs. Mea culpa, mea maxima culpa!
  • Tetsuo #8
    Vagy egy tatu..
  • h4x0r #7
    Hogy lehetsz ilyen agressziv egy marha. Hogy sulne ki a szemed. Lenne szived elrontani egy ilyen kedves kis allat gyomrat :-)
  • Razgon #6
    Szó szerint!
  • Razgon #5
    Hátha elkapja valami anakonda...
  • rigidus #4
    "Bill Gates nem fel a Linuxtol"
    http://www.sg.hu/cikk.php?cid=33952

    Akkor minek megy Braziliaba?
  • nemcsakfeel #3
    kapitalista gyarmatosítás.
  • [HUN]PAStheLoD #2
    azt akarja , csak "diplomatikusan"
  • rolika #1
    jaaa, a cím alapján, azt hittem, gates meg akarja venni az országot