Berta Sándor

Neandervölgyiek az interneten

Európai kutatók egy új ötlettel álltak elő, ami a következő 2-3 esztendőben minden bizonnyal meg is fog valósulni. Az ötlet lényege, hogy összegyűjtik egy európai kutatási oldalon a neandervölgyi emberek hagyatékát, a fosszilis csontokat, a fogazatokat, a használt szerszámokat.

A The Neander Tools (TNT) névre keresztelt digitális gyűjtemény, amely tartalmazza majd az összes európai neandervölgyi lelet beszkennelt és háromdimenziós másolatát, várhatóan 2006-ig készül el. A 2006-os időpont azért fontos, mert akkor lesz 150 éve, hogy a Neander-völgyben, Mettmann település mellett megtalálták az első leleteket.


neandervölgyi ember koponyája

Az új oldalnak lesz ugyan egy külön kutatói része, ahol a tudósok cserélhetik majd ki a legújabb észrevételeiket és gondolataikat, ám a gyűjteményt bárki meglátogathatja majd az interneten. A The Neander Tools tehát a felhasználók számára olyan lesz, mint egy virtuális múzeum. S hogy az oldalnak ezt a funkcióját még jobban kihangsúlyozzák az oldal készítőinek ígérete szerint bárki tehát majd egy virtuális utazást a neandervölgyiek világába.

A kutatók bármelyik leletet közvetlen közelről tanulmányozhatják majd, kutatásokat, méréseket végezhetnek majd a számítógépes modelleken vagy akár ki is nyomtathatják maguknak. A mettmanni Neandervölgyi Múzeum igazgatója, Gerd-Christian Weniger szerint így bárki kedvére tanulmányozhatja a különböző leleteket anélkül, hogy azokban kárt tenne.

Ráadásul a kutatók megspórolhatják az utazási költségeket. Az új projekt egyébként támogatja az Európai Unió is. Az oldalt, illetve a gyűjteményt többen is támogatják, így például a szoftverfejlesztőkön kívül belga, horvát és francia kutatóintézetek is részt vesznek a nem mindennapi munkában.

Ralf W. Schmitz, a tübingeni egyetem őslénykutatója szerint ráadásul a virtuális múzeum egyaránt kiválóan megfelel oktatási és tudományos célokra. Így például pontosan lehet majd tanulmányozni a neandervölgyiek öregedési folyamatait, vagy a betegségek miatt a csontokon tapasztalható elváltozásokat, de akár kémiai-molekuláris kísérleteket is lehet majd végezni.

A kutatók tanulmányozhatják majd például a neandervölgyieknek azokat a testrészeit is, amelyeket eddig csak a csontváz, illetve a koponya megbontásával tudtak. A leletek számítógépes megjelenítésének előnye továbbá az is, hogy bármelyik hiányos csontvázat, vagy koponyát tökéletessé tehetik, vagyis kiegészíthetik a leletet a hiányzó csontdarabokkal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Alfa Of NS #22
    "Izé... a farkas is egy külön faj?"

    Egy fajba olyan egyedek tartoznak amik kepesek letrehozni szaporodokepes utodot. A farkasok es kutyaknal azt hiszem ez a helyzet. Vagyis a kutyak es farkasok egy faj.
    Masik pelda erre a lo es a szamar. Kulon faj, de letre tudnak hozni kozos utodot, ami viszont nem tud szaporodni, vagyis a lo es a szamar kulon fajba tartoznak.
    Ha a neandervolgyi es a homo sapiens letre tudott volna hozni szaporodokepes egyedet, akkor valszeg ket fajta lenne volna nem ket faj. De erre nem tudom letezhet-e valasz.
  • hungi #21
    Izé... a farkas is egy külön faj? AKkor hogy tud a kutya + a farkas fajtalankodni ? :)
  • Alfa Of NS #20
    A kutyak egy faj. Sot, aszem a faj definiciojaban benne van az egymassal valo szaporodasi kepesseg.
  • dez #17
    Aha, és csak úgy véletlenül pont olyan génkészlettel rendelkeznek, mint a homo sapiens, mi?
  • DBM #16
    Ez is nagyon érdekes téma, egyrészt mert ilyen emberek vannak, és ha a sok fehérje a testeden van, nem a fejedben... Ilyen embert sokat ismerek. Másrészt ez olyan mint a kutyáknál: Azonos kromoszómaszám esetén igen, és szernitem lehetett is valami. (habár a törzsek összetartottak, egy nagy család nem keveredett a másikkal, de kitudja) És akkor ott van a jeti. Másnéven a gigantopithecus unokája. Ha egyáltalán még van ilyen. Lehet, hogy a jetik már ki is haltak, dede azok biztos hogy nagy főemlősök voltak a 3 méterükkel.
  • papabear #15
    Nem értem, ezek után mi a kérdés.
    El kell menni bármely éjszakai szórakozóhelyre, a bejáratnál biztos ácsorog néhány ilyen, mint amit leírtál...
  • blevi #14
    Nagyon erdekes !!!
  • Alfa Of NS #13
    Nem olyan konnyen megy az a beolvadas. Eloszor is kerdes, hogy homo sapiens - neandervolgyi kapcsolatbol letrejohet-e egyaltalan utod. Ket kulonbozo fajrol van szo, nem rasszokrol. Masik, hogy ha beolvadtak volna lettek volna nyomai. Hibrid generaciok maradvanyai stb.

    A neandervolgyinek valszeg erosebb testalkat es gyengebb inteligencia volt a jellemzoje. Nos, meg fenttartod a kerdesed, hogy felig neandervolgyi vagy-e?
  • Petty #12
    "de akár kémiai-molekuláris kísérleteket is lehet majd végezni."
    Betojok!Mire nem jó az internet.Reggel miközben megnézem a postámat elvégzek a neten néheny laborkisérletet.Go a strand.A napi munka meg is volt.
  • DBM #11
    Majd benézek a Neander-fórumba:
    -Ungoha!
    -Jagyeja gidda!
    -Donumona?
    -Nyot.