Berta Sándor

Szabadalmi vita az ergonómikus billentyűzetről

Egy amerikai fellebbviteli bíróság megváltoztatott egy korábbi, a Microsoft szemszögéből kedvező ítéletet, mely nem érvényesnek nyilvánított két, az ergonómikus billentyűzetekről szóló szabadalmat.

A mostani ítélet ezt a határozatot változtatta meg és egyúttal tette semmissé. Az ügy maga ár hat évvel ezelőttig nyúlik vissza. A TypeRight Keyboard nevű cég 1998 júliusában beperelte a Microsoftot, mivel úgy ítélte meg, hogy a szoftveróriás az akkoriban piacra dobott termékeivel megsértette az általa bejegyzett 441 és 484 számú, az úgynevezett ergonómikus billentyűzetre vonatkozó szabadalmakat. A Microsoft 2002 júniusában megpróbálta a saját igazát bebizonyítani és lehetetlen helyzetbe hozni a TypeRight Keyboardot, amikor is benyújtotta a német Marquardt cég dokumentumait. Azonban a Microsoftra nézve semmi kedvező változás nem történt.


A Marquardt által beszerzett papírokból kiderült, hogy a Microsoft már azelőtt rendelkezett az ergonómikus billentyűzet ötletével és koncepciójával, mielőtt a TypeRight Keyboard szabadalmaztatta volna a két elképzelését. Az ügyben akkor eljáró bíróság a dokumentumok alapján a redmondi vállalatnak adott igazat. A fellebbviteli bíróság azonban kételkedik a Microsoft tanúinak és dokumentumainak hitelességében, éppen emiatt nem látta bizonyítottnak, hogy valóban érvénytelenek a TypeRight Keyboard szabadalmai. A testület gyorsan ki is hirdette a salamoni döntést: újra kell tárgyalni az ügyet.

Ennek az eljárásnak a feladata lesz eldönteni, hogy a Microsoft korábbi állításai megfeleltek-e a valóságnak és valós-e az az állítás, hogy a konszern már 1998 előtt rendelkezett az ötlettel és a koncepcióval. Amennyiben a válasz nemleges, úgy ennek a testületnek kell eldöntenie azt is, hogy a TypeRight Keyboardot megilletti-e és ha igen, mekkora kártérítés, illetve licencdíj a Microsofttól.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tajfun #10
    Isten ments, nehogy veletlenul egy dizajnos explorer 4.0 keruljon a kezdbe, jo neked a kocka genius is.
  • fly #9
    akko' ígyjárás
  • Benedekco #8
    elfelejtették... ;)
  • [HUN]PAStheLoD #7
    pontosan ,
    a másik meg ha m$ nek már volt ötlete , mért nem szabadalmaztatta ? hisz zsozsó volt rá ..
  • Gabest #6
    Csak a nyilak fölötti billentyűk elrendezését hagynák már békén... És kikapcsoló gomb sem kell közvetlenül a del gomb alá, grrrr.
  • Praetor #5
    Ez így van!
  • Ligend #4
    "mely nem érvényesnek nyilvánított" -> ez magyarul ugy hangzana, hogy "mely ervenytelennek nyilvanitott"

    Egyebkent sokak szerint a Microsoft legjobb termeke a billentyuzete es az egere. ;-)
  • Punkerwork #3
    soha nem vennék microsoft bill-t vagy egeret
  • floatr #2
    Így látatlanban nem lehet nagyon okos az ember, de hogy a bránerbe lehet szabadalmat adni egy billentyűzet formára. Megáll az eszem!
  • Mice #1
    ez gáz

    de hát most lepődjünk meg ha nem m$ megint...