Berta Sándor

Fastlink-hadművelet - felemás végeredmény

Néhány nappal ezelőtt hivatalosan is véget ért a Fastlink-hadművelet, amely arra volt hivatott, hogy csapást mérjen a nemzetközi film-, zenei és szoftverkalózokra. Az akció célja - többek között - az volt, hogy meggyengítse vagy felszámolja a Fairlight, a Kallisto és az Echelon nevű warez-csoportokat.

A Fairlight-csoport azonban újra életjelet adott magáról egy "nfo" fájlban, amelyben a csapat tagjai bejelentették, hogy tovább fogják folytatni tevékenységüket. Az immár tizenhét esztendeje (!) működő csoport híradása egyébként azt a felcímet viseli, hogy: "a legendák soha sem halnak meg". A híradásból idézve: "A Fairlight ISO-részlege komoly csapást szenvedett el és jelentősen megsérült, de maga a Fairlight-csoport, mint csapat továbbra is él és működik". A csapat tagjai tehát azt elismerik, hogy a Fastlink-hadművelet miatt az ISO-részlegük meggyengült, ám, mint tudatják, a számítógépes és a Commodore64-es demórészleg érintetlen és ép maradt és tovább működik.

Az igazsághoz mondjuk hozzátartozik, hogy a hatóságoknak ez utóbbi két részleget nem lenne értelme felszámolnia, hiszen tevékenységük nem ütközik egyetlen jogszabályba sem. Mindemellett a dokumentum kitér a Fastlink-hadműveletben részt vevő különböző szakemberek (nyomozók, szerzői jogvédők stb.) dicséretére is. "Minden elismerésünk a Fastlink-embereké, mert rátaláltak a "warez-szakma" kemény magjára, ami nem volt egy könnyű feladat és nem mindennapi teljesítmény. Ők csak a feladatukat végezték, mi pedig egyáltalán nem ítéljük el őket ezért és nem siránkozunk".

Mindenesetre azt meg kell jegyeznünk, hogy a Fairlighthoz hasonlóan a többi csoport is komoly veszteségeket szenvedett el. Több csapat éppen ezért úgy döntött, hogy - a Fairlighttal ellentétben - befejezik a további tevékenységüket. A végeredmény tehát felemás, hiszen a Fairlight tovább él és virul, míg mások a túlzott kockázat miatt inkább a visszavonulás mellett döntöttek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • galocza #15
    ezt leia mondja moff tarkinnek (vagy hogy hívták)a halálcsillagon, nem? 8)
  • AtisH #13
    Ez az egész egy-két gondolatot is felvet bennem...

    Elméletileg ha megszűntetik az ilyen csoportokat, akkor talán a másolásvédelmet készítő cégek is elfognak "kényelmesedni". Ha ritkábban találják meg a kiskapukat, akkor ritkábban fogják azokat becsukni.
    Régebben modemmel az emberek nem igazán töltögettek nagy méretű fájlokat, esetleg mp3-at, kisebb progikat. Manapság ahogy egyre elérhetőbb már az otthonokban is a nagy sávszélességű internet úgy változnak a letöltött anyagok méretei, fajtái. Nem lepődnék meg, ha pár év múlva már nem a központi szervereké lesz a főszerep, hanem p2p rendszereken áramlanak a filmek, játékok, full progik jelentős része (bizonyos helyeken már ma is így működik). Attól kezdve viszont ugyan úgy egy szélmalomharc veszi a kezdetét, mint jelenleg az mp3-aknál.

    De lehet, hogy tévedek...
  • Ligend #11
    Kicsin naivan allsz a dologhoz. Nem akarmilyen szerverek estek ki, hanem a HQ szerverek. Tehat azok, ahova a frissen elkeszult release-t toltottek fel, ahonnan vegulis az altalad emlegetett tobb (tiz)ezer helyre eljutott. Azok a szerverek, amik a csapat szamara a biztos pontok voltak, amik korrekt savszelesseggel rendelkeztek, es amik eleg komolyan voltak vedve...
  • Mihoock #9
    Igen, miután elküldtem én is észrevettem. :((
  • HuAn82 #3
    :-D
  • Cat #2
    köszi, amugy nem láttuk volna! (még jó hogy be van linkelve a hírben is...)
  • Mihoock #1
    Legends never die!

    You all read the news - Operation Fastlink struck hard to the heart of the scene and hit the FairLight ISO section, but mind that the demo activities on the PC and C64 are still naturally untouched, as there is nothing to complain about from a legal point of view on what they are doing. So, let me underline it for you again: FairLight's ISO section is lethally wounded, but the group as such is still alive and kicking! FairLight is built stronger to last longer. FairLight is bigger than one and even all of the sections. FairLight is and you can rely on the fact that FairLight will continue to be!

    Respects to the Fastlink people for finding the core of the scene, which is not an easy thing to do. They are doing their job and we're not whining! In war, people take bullets - we are aware of this! If you can't stand the sight of body bags, then stand back and let the real men do the work for you. We attack, adapt, improvise and survive! We are FairLight and will continue to be FairLight. FairLight IS the delight of ETERNAL might!
    /Bacchus on Behalf of the FairLight council

    PS:
    Reading up on the izonews.com is very distressing. People tend to think that there will always be another cracker and that getting the games early is star quality here. It's not! Protections of today are ones that *very* few can penetrate and those who do, should be worthy the respect. Downloading them fast is just a matter of a fast line in combination to access to a site. Skills stay, whereas the access can be revokes instantly! So admire the striker of the ruling football team and don't not feel proud about being the beer bellied lardass, who managed to get a ticket to watch unless you don't stand amongst the supporters, singing praise. You have no idea of what it's like to play and what it takes to excel! We do it for the thrill, joy and the fans, but don't take us for granted without showing justified respect.

    More On FairLight

    FairLight as a group enjoyed it's 17th birthday in April 2004 and is amongst the oldest on the scene, and possibly the only one this old having a unbroken line of reign on several platforms since it's birth. Our council has a common scene experience exceeding 50 years. We've proven the group on the Commodore 64, the Amiga, Super Nintendo and the PC, with a modular approach to forming the group. Current vivid activities still includes demo production on the PC and one the Commodore 64. /Team FairLight