Hunter

Kétségek övezik a telefon feltalálóját

A napokban "bizalmas" megjelölésű dokumentumok kerültek elő a Londoni Tudományos Múzeum archívumából, melyek arra utalnak, hogy egy brit telefontársaság vezetői elleplezték azt a tényt, miszerint egy német tanár már 13 évvel Alexander Graham Bell előtt megalkotott egy működőképes telefont.

A dokumentumok felfedezője, John Liffen a Múzeum kommunikációs kurátora szerint az iratok elrejtését Sir Frank Gill, a brit Standard Telephones and Cables (STC) elnöke rendelte el. Az iratok, melyek valójában egy 1947-ben több korai telefonnal végzett kísérletet körvonalaznak, leírják hogy egy 1863-as szerkezet, mely alkotójától, a friedrichsdorfi Philipp Reistől (1834-1874) a "Telephon" nevet kapta, képes volt átadni és fogadni a "jó minőségű" beszédet. A kísérletek akkor zajlottak, amikor az STC egy üzleti szerződést kívánt tető alá hozni Bell cégének egy amerikai ágával.

"A telefonkísérletet azért hallgatta el az STC, mivel úgy vélték a felfedezés veszélyeztetheti kereskedelmi tárgyalásaik sikerét az AT&T-vel" - magyarázta Liffen. Az iratok elsűlyesztéséről feljegyzés készült 1947. március 18-i dátummal, melyet Liffen elődje, Gerald Garratt írt.

"Az elhallgatás közvetlen oka az, hogy az STC és az ATT között zajló kereskedelmi megállapodás jelenleg az egyezkedés stádiumában van, és a kölcsönös viszonyt nem javítaná semmilyen utalás arra miszerint nem Graham Bell találta fel a telefont" - olvasható Garratt feljegyzésében.


Az elrejtett dokumentumok újabb tételt jelentenek azon a növekvő listán, mely szerint nem Bell volt az első, aki feltalálta a telefont. 2001-ben az Egyesült Államok Kongresszusa határozatban közölte, hogy Bell 1876-os szabadalmát "csalással és megtévesztéssel" szerezte. A határozat egy másik feltalálónak, az olasz-amerikai Antonio Meuccinak tulajdonítja a telefont, aki Bell laboratóriumában dolgozott. A Kongresszus szerint Meucci nem rendelkezett a szabadalmaztatáshoz szükséges anyagiakkal, Bell pedig a későbbiekben lemásolta a találmányt.

Erika Dittrich, a Reis-ház Múzeum igazgatója meg van győződve arról, hogy Reis a telefon valódi feltalálója. Bizonyítékként Dittrich megemlítette Reis folyóiratát, melyben 1860-ban leírja telefon-tervezetét. Reis kezdeti telefonmodellje kevés hasonlóságot mutatott napjaink készülékeivel. "A hallgató egy tölgyfából kifaragott emberi fülkagylóból állt, ami átadta a begyűjtött hangokat a hang fogadónak, ami egy selyemgombolyagon átszúrt kötőtű volt. Burkolt rézdrótokat magnetizált sorozatos áramimpulzusokkal" - magyarázta Dittrich a Discovery Newsnak.

Liffen vonakodik Reisnek adni minden elismerést, mivel szerinte jó néhányan adták össze tudásukat az első telefon elkészüléséhez. "Szinte minden találmány már meglevő ötletek továbbfejlesztése" - tette hozzá. Liffen és munkatársai kutatásaik eredményét az elkövetkező hónapokban szeretnék összefésülni és egy tudományos szaklapban közzétenni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gregorius #21
    Hát igen, de én úgy tudom, hogy akkor már Puskás elég beteg volt, és nem igen vett részt a munkában. Aztán meg jött a telefonhírmondó, de akkor meg már aztán tényleg ágyhoz volt kötve. De egyébként igazad van, nálunk épült meg az első telefonközpont, aztán jött Bécs. Vagy fordítva?
  • Gregorius #19
    Puskás a telefonközpont elméletetét találta ki. Addig ugyanis az a technológia volt élteben, hogy minden terminált össze kell kötni minden terminállal. És ez ügye n^2/2 összeköttetés. Ezért volt nagy ötlet, hogy központosítsák, és alközpontosítsák a rendszert, mert így optimális esetben n összeköttetést kell csak kiépíteni.
    Az meg hogy a telefonközpont hogy működik, ahhoz már Puskásnak nem sok köze volt. (Persze lehet, hogy tévedek, nyugodtan hülyézzetek le! :))
  • mrzool #18
    OK, sorry a félreértésért. Az elég nagy gáz, ha valahol ilyet tanítanak.

    Természetesen tudom, hogy az automata telefonközpontot egy Strowger nevű temetkezési vállalkozónak köszönhetjük.:) Puskásról csak kézi központot szoktuk emlegetni.
  • Gregorius #16
    A mi ilyen dilemmánk a fonográf. Állítólag azt találta fel egy magyar ürge még Edison előtt, de már nem emlékszem ki volt az. Az, hogy mit ki talált föl, az elég képlékeny egy dolog. És ekkor még bele sem másztunk abba, hogy hány embert likvidáltak már azért, mert valami feltaláltak.
  • Flashy #14
    jo de ha nem Bell talalta fel akko vissza az egesz, mindenki adja vissza a telefonjat es kezdjuk elolrol? a vilag nagy resze szamara baromira tokmindegy hogy ki talalta fel eloszor. erdekes tudni hogy ki volt, de nem fog osszedolni semmi ha megis valaki mas volt...
  • mad mind #13
    Ha létezik egy tudományos folyóiratban kiadott cikk ami előbb készült mint Bell eszköze, akkor a cikk szerzője a feltaláló. Lényegtelen, hogy ki készítette el fizikai valójában az eszközt.
  • [HUN]PAStheLoD #11
    ill. a távírózásban volt fontos szerepe ha jólemléxem...
  • Cat #10
    jaja, puskás tivadar a telefonközpontot találta fel - a kettő közel sem ugyanaz
  • mrzool #9
    Puskás Tivadar neve max. a telefonközponttal kapcsolatban szokott felmerülni.
  • Cat #4
    rengeteg ilyen találmány van, melynél 2-3 ember is feltalálja EGYMÁSTÓL FÜGGETLENÜL a világ valamely részén. Egyszerüen ha megvannak az alapfeltételek bizonyos dolgokhoz, akkor azt fel fogják találni.