Alex

Microsoft vs. Sony - a gigászok háborúja



Rengeteg spekuláció lát mostanság napvilágot a következő generációs konzolokkal kapcsolatban, pletykák tárgyát képezi megjelenési idejüktől kezdve teljesítményükön át még a grafikus rendszert készítő cég is. Mi is a helyzet jelenleg konzolfronton és miért harcolnak ennyire?

A konzol a kezdeti gyerekeknek való játékgép státuszból felnőtt, képességei fokozatosan nőnek. Rég elmúlt már az az idő amikor még csak a tévé előtti piff-puff játékra lehetett használni, és a célcsoport is távolodik a játéktermekben fellelhető közönségtől. Mivel a ma megveheto konzolok mindegyike már több éve kapható a boltokban, a régi marketingszövegekben olvasott hiperszuper grafikai tudásáról szoló mondatokkal már nem lehet növelni az eladásokat. Teljesítményben a játékra kihegyezett célgépeket a PC-k alig két év alatt beérték és az Internet terjeszkedése is az egyéb képességek, elsősorban a hálózati lehetőségek kiemelésére kényszeríti a gyártókat.


Az Xbox játékkonzol 2001 novemberében jelent meg, és azóta mintegy 9,5 millió darab fogyott belőle világszerte. Ebből a legtöbb, mintegy 6,2 millió az Egyesült Államokban, 2,2 millió pedig Európában, a Közel-Keleten és Afrikában talált gazdára. Az ázsiai eladások 1 milliót tesznek ki. A Microsoft eheti bejelentése szerint az Xbox játékkonzol eladásai jelentős növekedést mutattak a júniussal végződő negyedévben, amelyben a közelmúltbeli árcsökkentés a társaság szerint csak mérsékelt szerepet játszott. Bár a Microsoft nem kívánta nyilvánosságra hozni az Xbox játékkonzol pontos eladási adatait, a szoftveróriás Home and Entertainment divíziója - amely gyakorlatilag az Xbox részleg - 8 százalékos bevételnövekedést ért el az időszakban. Robbie Bach, az Xbox részleg vezetőjének nyilatkozata szerint a játékkonzol piaci részesedése az Egyesült államokban és Európában egyaránt nő. Az Xbox ára május közepén csökkent 179 dollárra a korábbi 199 dollárról, miután a fő riválisnak számító Sony hasonló lépést hajtott végre a PlayStation 2 esetében. Bár az árcsökkentés növelte az Xbox eladásait, a konzol továbbra is igen jelentős lemaradásban van a PS2-höz képest.

A PlayStation eközben már év elején átlépte az 50 milliós darabszámot, és ez csak nőhet a májusban belehelyezett DVD-írónak és az infratávirányítóval, jobb minőségű tévéképpel illetve a 75%-kal csendesebb ventillátorral kényelmesebbé tett filmnézési lehetőségnek köszönhetően.

A harmadik szereplőről, a GameCube-ról jóval kevesebbet hallhatunk, pedig lenne okuk büszkeségre. Az előző óriásokhoz képest jóval kisebb cég tizmilliomodik chipjének legyártását majd egy éve független forrás, az IBM jelentette be, egyetlen különbség, hogy az Xbox Live, illetve a PS2 hálózati nyomulásához képest a Nintendo egyáltalán nem mutat érdeklődést az online terület iránt, pedig az elemzők szerint jókora, 2006-ra csak Európában egymilliárd dollárra növekvő falatról van szó.

Az eladások alapján azt gondolhatnánk, hogy az Xbox a GameCube-bal versenyez, de a Microsoftot nem a Nintendo, hanem sokkal inkább a Sony érdekli. A Sony rendkívűl stabil bázissal rendelkezik a szórakoztatóipari elektronika területén, és konzolos előrenyomulása hosszútávon komolyan megrengetheti a PC-ipart, és azon keresztül magát a Microsoftot is. A PlayStation tudásának növekedésével egyre több szolgáltatást tud majd nyújtani, szinte minden szabadidőben előforduló szórakoztatóipari tevékenység elvégezhető lesz rajta: internetezés, játék, filmnézés, zenehallgatás, illetve az újraíró DVD-meghajtó segítségével akár a kép és hanganyagok szerkesztése és optikai lemezre archiválása.


Ugyan a cégeknél, a munkahelyeken biztosan megmarad a személyi számítógép, de az otthonokban várhatóan csökkeni fog a szerepe, és mindenki egy a mai konzolokhoz hasonló, egyszerűen kezelhető, de sokrétű eszközt fog használni. A Microsoft fő célja a Sony egyeduralmának megakadályozása, illetve hogy saját magának is megfelelő részt hasíthasson ki ebből az irdatlan nagy piacból. Az összkonzol eladások már most majd százmilliós darabszámra rúgnak, és ennyi Windows oprendszer eladásának elmaradását nem hagyhatják szó nélkül. Nem véletlen, hogy az Xbox tervezésekor neve "Midway" volt - valószínűleg mindenki emlékszik a II. világháborús csatára; a fő cél a japánok megverése.

A fentiek fényében nem meglepő, hogy a Microsoftot egyáltalán nem érdekli a veszteség, mivel vereség esetén ennél sokkal többet bukhat, a teljes otthoni szférát. Az Xbox sikertelensége már csak azért sem izgathatja túlzottan a Microsoftot, mivel az egyéb részlegek által termelt nyeresége olyan magas, hogy szó szerint nem tudja mire költeni. A júniusban végződött üzleti évet 10 milliárd dolláros profittal zárta, a romló számítógép eladási adatok és a csökkenő IT költések ellenére javított következő évi várakozásain is. Készpénzvagyona közel 50 milliárd(!) dollár, ez a trösztellenes perek miatti esetleges büntetésekre és egyéb költségekre volt tartalékolva. Ennek csökkentését alkalmazottainak ingyenrészvények jutattásával, illetve 28 éves fennállásának első osztalékkifizetésével hajtja végre, ami várhatóan egyből a legnagyobb lesz az eddigi történelem folyamán: 10 milliárd dollár. A cég vagyona jelenleg negyedévenként 3 milliárd dollárral gyarapszik, szóval befektetni való pénze bőven van. Nézzük a másik oldalt, a Sony-t. A vállalat pénzügyileg közel sem áll olyan jól, mint a Microsoft, vesztesége a százmilliárd jent is meghaladja (összesen kb. 1 milliárd dollár), emiatt hitelbesorolását alig egy hónapja vissza is minősítették. Ráadásul éppen egy teljes átszervezés közepén van, a három szektort (szórakoztatóipar, elektronikai üzletág és a PlayStation részleg) egységes irányítás alatt Észak-Amerikai központtal egyesítik. Termékeik lefedik a teljes elektronikai piacot, és az Apple-höz hasonlóan teljeskörű megoldásokat gyárt, csak jóval szélesebb körben. A tervek szerint a Clié palmtop, asztali DVD, televizíó mind mind vezetéknélküli hálózaton keresztül kommunikálni tud majd egymással, és ezeket fogja össze egységes egésszé a PlayStation. A gond ott van, hogy jelenlegi készülékei szinte mindig csak cégen belül kompatibilisek egymással, azaz például a Sony digitális fényképezőgépbe csak Sony memória (Memory Stick) helyezhető. Jellemző adat, hogy az általuk gyártott chipek mindössze 20%-a kerül felhasználásra más gyártó termékeiben. Mivel mindenhol jelen van, az összekapcsolási, együttműködési lehetőségek szinte határtalanok, eddig elképzelhetetlen kényelmet és rugalmasságot biztosítva. Ha ezt mégjobban kiterjesztik egy kiváló rendszert kaphatunk, de a belterjesség miatt az ára biztosan magas lesz.


A vállalat pénzügyi nehézségei ellenére (vagy talán éppen amiatt) a Sony következő generációs konzoljáról lehet a legtöbb konkrétumot tudni: Cell processzor, 256 Mb az alig pár napja bejelentett szupergyors XDR memóriából, dvdiró, 120 GB merevlemez, TV Tuner, Ethernet és USB 2.0, meg persze Memory Stick bővítőhely. A több hardverelemmel szemben a Cell proceszor maga a kétely, csupán annyit lehet róla biztosan tudni, hogy több mag is helyet kap benne. Mivel egy teljesen új gyárat építenek fel hozzá, a Sony, IBM és a Toshiba együttműködésben készülő chip megjelenési időpontja csúszhat, ami az egész projektet veszélyeztetheti.

Ezzel szemben az Xbox 2-ről eddig csak találgatások láttak napvilágot. Egyes hírek szerint már nem nVidia, hanem ATI grafikus processzor lesz benne, amit alátámaszthat a Microsoft és nVidia közötti ellenségeskedés, aminek számos oka van. Mivel az Xbox az ő chipjükre épül, a kereskedelmi eladások elmaradása érzékeny veszteséget jelent nekik, továbbá a Microsoft a konzol feltörése miatt többször is kénytelen volt módosítani a hardveren, ami rájuk is többletmunkát hárított. Az Xbox mellett probléma forrása a DirectX 9 is, mivel annak fő fejlesztője az MS, és az nVidia - mint szinte minden nagy informatikai cég - eléggé egyénien kezeli a szabványokat, nem tartja be azokat teljes mértékben. Ráadásul mivel az nVidia nem rendelkezik a Pentium 4 chipkészletek gyártásához szükséges licensszel, egy Pentium 4 alapú Xbox 2-ből eleve ki lenne zárva a társaság. Tény az is, hogy az nVidiatól számtalan apró jelzést láthattunk, ami azt jelezte hogy távoltartanák magukat az Xbox2-től, az Ati viszont egyértelműen közölte, hogy résztvenne beszállítóként.

Az Ati számára hatalmas előretörést hozhatna ez a terület. A tízmilliós nagyságrendű, több évre szóló megrendelés anyagi biztonságot jelenthetne, és a gyártóváltás az Xbox x86-os felépítésének köszönhetően a visszafelé kompatibilitásban, a régebbi játékok futásában sem okozhat problémákat. A Microsoftnak a fejlesztés sem jelent akkora nehézséget, a recept jóval egyszerűbb, hiszen "csak" venniük kell az aktuális Intel Pentium vagy AMD Athlon processzor második vonalban lévő (olcsóbb) tagját, hozzárakni az Ati vagy az nVidia egy akkor éppen csúcsszínten lévő kártyájának módosított változatát, megspékelni merevlemezzel, DVD-íróval, és kész is van az Xbox 2.

Külső szemszögből nézve a Microsoft stratégiája jóval eredményesebb lehet, mivel a konzolok sikerében a hardver teljesítménye maximálisan egyharmadnyi szerepet játszik, jóval fontosabb a megjelenési időpont és az akkor a piacon lévő játékszoftverek mennyisége és minősége.

Ebből is következően a legnagyobb nyilatkozatháború jelenleg a megjelenési időpont terén zajlik, hónapról hónapra egymással ellentmondó hírek látnak napvilágot. A Sony PS2-es jó eredményeit főként a jól időzített megjelenésnek köszönheti, riválisainál majd egy évvel korábban volt kapható a piacon, ami a Nintendo és az MS számára is behozhatatlannak bizonyult. A konzolok életciklusa jelenleg mintegy öt év, ennek megfelelően - mivel a PS2 2000-ben jött ki - az örökösre várhatóan két évet kell várnunk. Ebbe a képbe illik a Sony bejelentése a 2004 végi dátumról, amire elemzők számára meglepetést okozva Steve Ballmer 2006-os dátummal reagált, amit később persze cáfoltak is. Biztos időpontot talán csak a közvetlen megjelenés előtt fogunk hallani, mivel bármilyen közlés a tényleges piacra dobásra vonatkozólag a jelenlegi generáció eladásait veszélyeztetné, az emberek a vásárlás helyett a várakozás mellett dönthetnek.

Eközben a szoftvergyártók is figyelnek. Jeff Brown, az egyik legnagyobb kiadó, az Electronic Arts alelnökének nyilatkozata szerint minden pletykát és fehér könyvet áttanulmányoznak. Véleménye szerint a Sony akár 2006-ig is várhat a bejelentéssel, a köztes időre egy kisebb tenyérgéppel hűtve le a kedélyeket, de mindenre számítva már most felvettek 30 embert játékfejlesztésekre, és ugrásra készen várnak a megjelenésre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Elvis #668
    Akinek van konzolja, az milyennel tolja még most is aktívan?
  • Elvis #662
    Nagy kár, hogy próféta ennyire kretén. Viszonylag értelmesen lehetne beszélgetni, a téma is érdekes lenne, de ez az utólsó oldal már csak az ő trágárkodásairól szól. Próféta, kérlek idézd be ide kérlek, hogy ki szidta ezen a fórumon az édesanyádat! Illetve, ha szabad kérnem ideologizáld meg légyszíves, hogy milyen alapon szidsz te bárkit, akit nem ismersz és milyen indittatásból írsz ilyen alpári stílusban?
  • hzx #658
    No. Szóval helyesen: az Intel sem a P4-esekből él.
  • hzx #657
    Eh, csak megszólítás volt, nyugi már! Írhattam volna kollegát is, de ez jobban hangzott. Sajnálom, ha így látatlanban elutasítod a barátságot, de végül is mind1. A lényeg. Ne PC-s szemmel nézd a világot. Az Intel sem P4-ekből és, hanem a beépített Intel kontroller CPU-kból, ahogy az AMD is math koprocikat készít ipari berendezésekhez, stb. Rajtuk kívül még egy halom másik cég is csinál processzorokat, csak adott esetben nem általános célú csipeket, hanem ilyen vagy olyan vezérlőket (pl. lézerfejvezérlőt a hifi cuccokba). Akár hiszed, akár nem, a Toshiba is csinál CPU-t, és akármilyen hihetetlen, ők csinálták a PS2 Emotion Engine-ét is, ami amikor kijött, minden kurrens Intel és AMD procit lenyomott (bizonyos vonatkozásokban még most is, de ez más tészta). Az IBM is nagyon ott van CPU kutatásokban, de éppen most nem adnak ki semmit piaci okok miatt: ma a vásárlók Windows-t vesznek, az meg ugye i86 procin fut, azaz erre van kereslet. Ettől még az IBM kutatólaborjai a legjobbak közzé tartoznak a világon. Ha összeáll ez a trió, simán elhiszem, hogy lenyomnak Intel-t, AMD-t (bocs, de megint beszúrom: ezek a procik, függetlenül attól, hogy kelendőek, nem képviselik a technológia csúcsait. Sőt.). Az, hogy a procijuk milyen teljesítményű lesz, persze nem lehet tudni, nyilván, nem kell bedőlni minden marketingadatnak. De biztos vagyok abban, hogy amikor kijön, sokkalta erősebb lesz, mint az akkori PC-s procik, még ha nem is lesz clusterteljesítménye.
  • hzx #643
    Elvis: akkor már érted, miért akartam mindenképpen megcsinálni a moderált levlistát :)
  • Elvis #642
    Én is úgy érzem, hogy ennek a fórumnak is befellegzett... csá
  • NEXUS6 #640
    Ó istenem!

    Egy halom dedóssal, hozott össze a "jó sors", vigyázzatok megmondalak benneteket az óvónéninek, ha továbbra is ilyen csúnyán beszéltek! ;))

    Na császtok, jó hajhúzást!
  • Elvis #634
    Bakker próféta... te olyan szinten vagy igénytelen, hogy ilyeneket vagy képes leírni, hogy azt már megfogalmazni is nehéz. Alatta vagy mindannak, amit az ember valaha is létrehozott, legyen az jó vagy rossz. Tényleg képtelen vagyok felfogni, hogy ilyen hozzászólást meg mer engedni magának bárki. Egy utolsó, szar alak vagy!
  • versio #633
    anyám 2 honapja meghalt rákba, kivánom neked is ugyanezt te primitiv barom
  • versio #630
    PlayStation: Evolve, Multiply, Conquer

    Rob Fahey 16:25 30/05/2003
    This week's announcement of Sony's sleek new PSX home entertainment device caused ripples in both financial circles and in the electronic entertainment media, along with much speculation about what this means for PS3 and the future of the PlayStation brand. Rob Fahey looks at PSX, PSP and PS3, and the evolution of Sony's gaming ambitions.


    Anyone who has been watching Sony's ambitions in the games market, since the death of its SNES CD drive collaboration with Nintendo spawned the PlayStation project, will know one thing - this is no idle dabbling in a new marketplace for the Japanese giant, and never was. Sony clearly sees the games market as a stepping stone to dominance of the home entertainment sector, and in keeping with the approach of many Japanese companies, it has a long-term gameplan for its PlayStation brand and technology.

    Another Japanese corporate trait which Sony displays very clearly - and frustratingly for commentators - is that of playing its cards close to its chest, and peering into the company's future plans is a task that involves a lot of educated guessing (and judging from some of the commentary on the web, uneducated guessing) and, where that fails, simple speculation.

    This week, however, Sony chose to show us a few of its cards at a press conference in Tokyo, where the company announced a new consumer product - the PSX - and gave us further insight into plans for its upcoming handheld platform, the PlayStation Portable. The recently promoted SCE boss, Ken Kutaragi, unveiled the most solid indicator yet of where Sony's business as a whole is going over the next decade, as the company's plans gradually focus in on the PlayStation brand, and various technology strands - ranging from minidisks, PDAs and microprocessors to Blu-Ray media technology and Memory Stick solid state storage - converge.

    It says a lot about Sony that Ken Kutaragi is considered by many to be an obvious future candidate for the top job at the company. Sony's ambitious vision of the future is all about electronic entertainment and gaming is the core part of that vision - and, ironically enough, may be the catalyst which drives Sony to become the Microsoft of the early 21st century.


    PSX - Sony's Stealth Console

    "The 'X' in PSX refers to the 'crossover' of games and electronics," explained Kutaragi at this week's unveiling of the new device, "but it also stands for 'extraordinary'". The man certainly has a flair for hyperbole (remember when playing on a PS2 was going to be just like jacking into the Matrix?), but considering what he was announcing, we're actually in agreement. PSX is extraordinary, not because of the hardware itself, but because of its importance to the PlayStation "roadmap" and because of the ambition it reveals.

    It's tempting, though, to write PSX off as being not a lot more than the PlayStation 2 equivalent of Panasonic's Q - a games console in a shiny silver box with some added media functionality. After all, there's nothing in this device which isn't available on the shelves of electronics retailers in Akihabara already - TiVo style hard drive video recorders are hardly rare, standalone DVD burners are gradually dropping in price and becoming more widely available, and the PlayStation 2 is practically ubiquitous.

    However, the integration of all of those devices into a single box is an important step for Sony, and the fact that the company has chosen to stick with a variation of the PlayStation brand for the product is a clear indication of where the brand is being led. Over a quarter of a century ago, Bill Gates stated that Microsoft's aim was to put "a PC on every desktop and in every home"; Sony's aim now is to put a PlayStation at the heart of every living room and in every pocket.

    A key element of that aim is making PlayStation more acceptable to the world at large. The PlayStation 2 is hardly a thing of beauty ("Darth Vader's toaster" remains our favourite description of the hardware) but it's fine in the context of a bachelor pad, a teenager's bedroom or hidden away in a cupboard under the television of a family living room. In order to achieve mass market acceptance, though, that's not enough. The design conscious must be on board - and crucially, that includes the female sector.

    You can be sure that that's a core part of the reasoning behind PSX - and it's why it's already been dubbed as a "stealth console" in gaming circles. With an understated silver finish, a sleek front panel, a slot loading mechanism and all the ugly ports hidden away around the back (including even the joypad ports), it doesn't look like a console - it looks like the best looking DVD player that money can buy.

    PSX will bring the PlayStation out of the bedroom or the den, and into the living room - right where Sony wants it. With the installed base of the PlayStation 2 hovering in the 50 million range at the moment, the "serious" gaming credentials of the platform are firmly established; Sony is free to start bringing the words "PlayStation" to the lips of the vital mass market sector that PSX aims squarely for, secure in the knowledge that its reputation among the core gaming demographic is unassailable.

    Of course, that's not all there is to PSX. "The PSX will be more than just a PS2 compatible," Kutaragi told the audience in Tokyo earlier this week. "I think it has the power to change the way you see all digital appliances."

    Hyperbole at work again, naturally, but there's no doubt that the media centre capabilities of the system easily match any other selection of devices you might care to wire up under your television. It's a world-class product which will be high on many wishlists both in Japan and overseas this Christmas, and it's a clever move to associate the PlayStation name with it.

    It's also a step in the direction of making PlayStation into more than just a gaming device. The SCPH-50000 revision of the PS2, announced earlier this month, added more advanced DVD playback to the console, but the PSX elevates this approach to a whole new level, confirming completely the conclusions of commentators who have seen the PlayStation as a pitch into the general home entertainment market from the outset.

    With a PSX under your television, the PlayStation isn't just something you turn on to play a game any more; it's what you turn on to watch TV or look at TV listings, to record your favourite programmes, to watch movies, to listen to music or - potentially - to download new media over a broadband connection. That's a compelling proposition, and a vision of exactly where Sony plans to go with the PS3 - or at least, with PS3 compatible devices, if not with the core console itself.

    Microsoft, of course, has the same plan - and it could be argued that Microsoft was only spurred into entering the console market in the first place because it realised where Sony's gameplan was leading, and recognised the threat posed to its own plans to dominate the home media space. However, the PSX completely leapfrogs the media capabilities of the Xbox, even if it is a device aimed at quite a different market - and more importantly, it shows just how good Sony are at that particular part of the game, sending a clear shot over Microsoft's bows ahead of the inevitable showdown between Xbox 2 and PS3.

    Sony is reminding us that it was making incredibly desirable pieces of consumer electronics which people paid through the nose to put into their living rooms when Bill Gates was still thinking it might not be a bad idea to learn how to program computers. The game isn't quite that simple, but it's a powerful message nonetheless.


    PlayStation Portable - The New Walkman?

    The PlayStation Portable is gradually being revealed as a far more complex and interesting beast than the handheld console we all took it for at E3. If the PSX is a stealth device designed to bring the PlayStation brand into living rooms it has previously been unable to penetrate, the PSP is no less a stealth console - designed to sit neatly in the pockets of people who wouldn't even consider carrying a GBA SP or an N-Gage.

    Originally introduced by Ken Kutaragi as the "Walkman for the 21st century", the PSP appears to be exactly that - not so much a portable games console, as a media centre in your pocket, and perhaps more importantly, a satellite of the main PlayStation media centre which resides in your living room.

    Like the PSX, the PSP integrates a selection of technologies drawn from across Sony's consumer electronics division into a single device. Technology, and experience developed over years of working on portable music players, solid state memory, miniature optical media, PDA devices and secure digital distribution systems, are being combined in a single product which, if not exactly a culmination of those efforts, is certainly a major milestone on the roadmap.

    The PSP is a music player, a movie player and a game player - with Sony seemingly keen to emphasise that it's all three of those things simultaneously, rather than a games console that happens to play back music and video files. Once again, we see the same approach being adopted here as with the PSX - your PlayStation Portable isn't just the system you turn on to play a videogame on the move, it's what you carry around to listen to music or watch video on the train, and possibly even to perform basic PDA functions. PlayStation becomes synonymous with all kinds of electronic media, rather than just games - exactly where Sony wants to position the name.

    A lot of things about the PSP remain unclear, though. The exact specifications of the system with regard to gaming haven't been revealed yet, although it's obvious from Kutaragi's statements both yesterday and at E3 that the console has been designed to provide high quality 3D graphics, easily surpassing the performance of the PSone.

    Whether the system will play PSone games in some form remains open to speculation, though. Some have suggested that it may be possible to upload your PSone titles to the system, either using Memory Sticks or rewritable UMD discs (the 1.8GB Minidisc style storage media used by the device); however, sadly for the consumer, it's much more likely that Sony will opt to repackage select parts of the PSone back catalogue and sell them as PSP titles, in much the same way as Nintendo has done with SNES titles and the GBA.

    What little we know about the design so far is promising, however, and shows how much Sony have learned about portable device design since the introduction of the original Walkman. The system will have a USB 2.0 port as standard, presumably enabling connection to your PC (or PS2/PSX/PS3...) so that you can upload ATRAC music files sourced from your own CD collection or from an online digital music store. A lithium-ion battery rather than awkward AA batteries (like the GBA SP) is sure to be a popular move, as is the inclusion of Memory Stick solid state storage as well as UMD optical discs.

    The Memory Stick slot is made particularly interesting by the fact that the PSX also boasts one, and we expect the PS3 to replace proprietary memory cards entirely in favour of Memory Stick. Indeed, it's expected that Sony will shortly bring out an adapter enabling Memory Sticks to be used as memory devices on the PS2 (similar to Nintendo's forthcoming SD Card adapter for the Cube) - a logical move, since both devices use the MagicGate security and encryption system. The gameplay potential for moving data files between PSP and living room PlayStation devices is huge, and we'll be interested to see what developers come up with given this new ability.

    Perhaps wisely, Sony have chosen not to follow down Nokia's path of integrating a mobile phone into the mix. Fundamentally, mobile phones and media players lie at opposite ends of the portable device spectrum in terms of design and ergonomics, and some of the criticism of the design of Nokia's N-Gage is entirely on the money - it's very hard to make a good game console that is also a good phone, so you generally end up with a product that is only average in both departments.

    However, would anyone be surprised if the generation of Sony Ericsson phones which appears around the same time as the PSP supports a range of link-up functionality with the device? An end-to-end chain of connectivity, from Sony's online media servers to the media centre in your living room to the media player in your bag to the phone in your pocket - it's a wet dream for technologists, media companies and consumers alike, and Sony may be closer to realising it than anyone imagines.

    The real loser here, it seems, is Nintendo - whose share price fell over 10 per cent in the hours after Sony announced the PSP at its press conference the day before E3, despite the fact that the Japanese launch of the device is over 18 months off and the specifications are entirely up in the air. "Sony only needs to clear its throat and Nintendo shakes in its boots these days," one analyst commented to us in Los Angeles - but despite the utter dominance of the Japanese sales charts enjoyed by GBA software and the massive unit sales of the console, given the option of a well designed and powerful music, movie and game player in your pocket, who will really have space for a GBA SP in their daily load-out?


    PlayStation 3 - The Next Really Big Thing

    As interesting as the PSX and PSP announcements and the thinking behind them may be, the real meat of Sony's plans is still a relatively well-kept secret. We know what will power the PlayStation 3, and we have a rough idea of just how powerful the system will be - but the release date, design and functionality of the device remain matters of pure speculation.

    One thing that is clear is that PlayStation 3 is going to be the culmination of Sony's plans in this space to date. PSone was a stellar debut in the games market, PS2 built on that success and experimented with new technologies, PSX and PSP will expand the market into new spaces - but PlayStation 3 will be the real deal, standing on the shoulders of those giants and making a serious bid to own the space underneath the world's televisions.

    So, what do we know about PS3 from a technical perspective? Well, for a start, it will be based on the Cell microprocessor, which is described as a "supercomputer on a chip" and has been co-developed by IBM, Toshiba and Sony as a next-generation chip for consumer devices. Manufacturing of Cell processors is expected to start seriously over the coming 18 months, although Sony's new fabrication plant for the chip, located in the Nagasaki Prefecture of Japan, probably won't come online until 2006 at the earliest.

    Cell is expected to power a range of devices, from mobile devices (PSP 2?) to home entertainment systems and set-top boxes. Although the hyperbole which SCE is wont to spin around all of its new technologies has led to a certain level of suspicion about Cell (and occasionally, cynical if somewhat unfounded accusations that the "mythical" processor is a red herring), the fact is that it's a fairly well understood piece of technology - no more mysterious than the PS2's "Emotion Engine" core, which for all the marketing spin surrounding it pre-launch, was little more than a relatively normal MIPS CPU with some extra instructions tacked on.

    Cell, similarly, is a speedy piece of silicon which marks not so much a revolution as an evolution from the types of chip that the companies involved in its development have previously created. The really interesting thing about the chip is that it's been designed to operate in a cluster of similar devices, with an architecture that scales up to accomodate multiple Cell CPUs working in tandem. Of course, you can do that with standard PC chips - many large servers have multiple CPUs, and dual-processor PCs are becoming more popular in the enthusiast market (having been a core part of Apple's line-up for some time), but all the evidence suggests that Cell is uniquely capable in this respect.

    PlayStation 3 is expected to sport multiple Cell chips - at least four, and perhaps as many as eight of the devices, quite possibly all nestled on the same piece of silicon. From a development perspective, the transition to writing PS3 code from PS2 code will be a huge one; this isn't a continuation of the same sort of architecture that the PS2 used at all, but like PS2, is a completely new platform for developers to learn. However, it should be noted that parallel processing is a fairly well understood branch of computer science, so while developers may struggle to get to grips with the system initially, it is unlikely to continue the PS2's reputation for being an incredibly tricky machine to develop on.

    In terms of the marketing of the device, two different approaches exist for Sony. The company must decide whether the platform is going to be a single integrated device, bringing together both the media centre capabilities of the PSX and the hardcore games console sensibilities of the PS2. This seems the most likely outcome - a single PlayStation media centre device which plays games, movies and music, accesses broadband content and interfaces with portable devices (like PSP), mobile phones and any other relevant gadgets.

    However, the company could equally decide to produce a family of PlayStation products, all inter-compatible and based on the same Cell architecture. A stripped down console-only version, similar to the PS2, would appeal to hardcore gamers; a fully specced media centre version would appeal to the same market that PSX targets. Other versions of the console might offer different subsets of the available functionality, depending on where Sony recognises demand for specific types of PlayStation device. In an ideal world for Sony executives, the question asked when you go to buy a new piece of consumer electronics will not be whether you want a PlayStation, but which PlayStation you want.

    The question most people really want an answer to regards the launch date of the device, but this is one card Sony is playing very close to its chest indeed. A number of factors will affect this date, not least the availability of Cell - the processor is not expected to be manufactured in high volumes until 2006, although reasonable volumes (perhaps enough for a launch in Japan) may well be available in 2005.

    Sony will almost certainly be beaten to market by Nintendo, but Nintendo has no aspirations to creating media centre devices, and as such can probably co-exist happily with its Japanese rival. Microsoft's position, on the other hand, is more difficult. Basing the Xbox on PC technology makes it very developer friendly, but it also cripples the company's options in terms of hardware and makes the manufacturing costs of the console extremely high throughout its lifespan. A difficult balancing act faces Microsoft with the Xbox 2. The PlayStation 3, like its predecessors, will inevitably be ahead of the PC hardware available at the time, so if Microsoft launches ahead of the PS3, it may well find itself underpowered compared with Sony's offering - but if it allows Sony to gain a headstart, then as with the current generation of console wars, more powerful hardware may not be enough to catch up.