Spencer

Nagy kapacitású új adattároló digitális fényképezőgépekbe

Mivel a digitális fényképezőgépek egyre nagyobb felbontással rendelkeznek, egyre nagyobb igény mutatkozik az ezen eszközök esetében használható, megfelelően nagy kapacitású adattároló megoldások iránt. Ennek tudatában tervezi piacra dobni legfrissebb újdonságát egy bizonyos Colby Systems nevezetű cég.

A számos különböző hardvereszköz fejlesztésével és gyártásával foglalkozó Colby Systems hamarosan megkezdi annak az MD 2.4 típusjelzésű parányi adattároló megoldásnak a forgalmazását, melynek segítségével akár 2 GB-nál több adatot is el lehet majd tárolni. A várhatóan 279 dolláros, vagyis mintegy 65 ezer forintos áron debütáló, Compact Flash kompatibilis meghajtó nemcsak nagy kapacitásáról ismerszik meg, hanem nagy teljesítményéről is, ugyanis a gyártó munkatársai azt állítják, hogy az újdonság jelentősen gyorsabb működésre lesz képes, mint például a Hitachi Global Storage Technologies kínálatában jelenleg fellelhető, 1 GB-os adattároló kapacitással rendelkező Microdrive.

A Colby Systems miniatűr adattároló megoldásában, az MD 2.4-ben egy 4200-as percenkénti fordulatszámon forgó lemez kap helyet, ily módon pedig segítségével 3,6-7,1 MB/s-os adatátviteli sebesség is elérhető, ami a digitális fényképezőgépekben történő felhasználáskor több mint elegendőnek nevezhető. Összehasonlításképp, a már említett, 1 GB-os kapacitású Microdrive-ban 3600-as percenkénti fordulatszámmal forog az adattároló lemez, ami mindössze 2,6-4,2 MB/s-os adatátviteli sebességet tesz elérhetővé.

Chuck Colby, a Colby Systems elnöke elmondta, hogy az MD 2.4-et elsősorban a professzionális digitális fényképezőgépek piacára kívánják pozícionálni. Még a nem is az abszolút csúcsot jelentő, 6 megapixeles felbontású digitális fényképezőgépek esetében is nagy adattároló megoldásokat kell bevetni, és akkor még nem is beszéltünk a high-end kategóriás, professzionális fényképezőkről - nyilatkozta Colby. Colby konkrét példának a Fujifilm FinePix S2 Pro típusjelzésű masináját hozta fel, mely a maximális felbontású, 4256 x 2848 pixeles TIFF képekből egy 64 MB-os memóriakártyán mindössze 1, azaz egy darabot képes eltárolni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Poki #4
    Az azér fasza gép. Gondolom ojan ha kinagyítom a kép egy kisebb részletét akkor az is tisztán látszódik. :) Állati lehet. csak nekem sose lesz ojan gépem.
    De ez a mem kártya még enyém lehet attól és tele is cuccolhatom 3 Mp-es képekkel, már ha veszek hozzá gépet. :]
  • Laalee #3
    igen, valoban semmi értelme a kattingatok párat a szulinapod alkalmábol családi fotoknál, ám ezt a gépet nem is ennek a piacnak találtál ki
  • [HUN]PAStheLoD #1
    Fujifilm FinePix S2 Pro típusjelzésű masináját hozta fel, mely a maximális felbontású, 4256 x 2848 pixeles TIFF képekből egy 64 MB-os memóriakártyán mindössze 1, azaz egy darabot képes eltárolni. <-- ennek persze semmi értelme