JohnnyCage

Lejárt a határidő az EU másolásjogi törvényének alkalmazására

Az Európai Unió tagországai egyelőre nem rohannak bevezetni azt a digitális másolásjogi törvényt, amely a digitális tartalmak interneten keresztüli másolását hivatott korlátozni.

Bár a határidő vasárnap lejárt, ezidáig csak két EU tagország vezette be azt a számos törvényből álló irányelvet, amelyet az Európai Bizottság fogadott el.

"Ez egy kissé kiábrándító" - mondta Francisco Mingorance, a Business Software Alliance (BSA) európai irányelvekkel foglalkozó igazgatója. "Ez az egész eljárást le fogja lassítani" - tette hozzá a vezető.

Az új irányelvek elsősorban az olyan digitális tartalmak védelmét szolgálnák, mint a világhálón keresztül forgalmazott filmek, zeneszámok, és különféle szoftverek. Ezidáig azonban csak Görögország, és Dánia vezette be az irányelveket saját törvényeibe.

A média- és szoftvercégek úgy vélik, szellemi tulajdonaik jelenleg védtelenek az illegális internetes terjesztés ellen, amely közvetlenül veszélyezteti fennmaradásukat. A BSA összesen évi mintegy 3,09 milliárd euróra becsüli a szoftvercégek illegálisan terjesztett szoftverekből eredő bevételkiesését. Emellett azonban a zene- és filmipart is jelentős károk érik az olyan fájlcsere hálózatok működéséből kifolyólag, mint a KaZaA és a Grokster, állítják a szakértők.

Az Európai Unió még áprilisban fogadta el a törvénycsomagot, amelyet az elemzők akkor a szoftver-, zene-, és filmipar óriási sikereként könyveltek el a szakértők.

Mingorance úgy véli, még több hónapnak el kell telnie, mire az új EU törvény hatályba léphet. "Remélem, hogy a törvény még a jövő nyár, de legkésőbb 2003 vége előtt életbe lép. Ez utóbbi azonban már nagyon későn lenne" - tette hozzá a BSA vezető.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • magyar ember 2 #10
    "Szerinted a CD/DVD boltokban a vásárlók mit csinálnak?"
    Nezelodnek.

    "Egyébként LW-et általában azok vesznek, akik igen kemény pénzeket is keresnek vele... Plusz nem kell LW-et havonta venned. Egyszer megveszed és évekig használhatod."
    Es hasznalni mikor tanulod meg? Majd nyugdijkor, ha osszegyulik ra a della? A cegek elvarjak hogy ismerd azt a programnyelvet / 3D tervezot / akarmit, amivel ott foglalkozni fogsz, senki nem fogja neked a tobb honapos betanulast finanszirozni. Vagy lemasolod, es beletanulsz, vagy varsz a csodara hogy majd ugy 30 ev mulva osszekuporgatod ra a penzt, hogy megtanulhasd azt, amire akkor mar nem lesz igeny.
  • Gabest #9
    "megpróbálták"
  • Gabest #8
    "Ezidáig azonban csak Görögország, és Dánia vezette be az irányelveket saját törvényeibe."

    Azok a görögök, aki megpóbálták betíltani a szgépes játékokat, és azok a dánok, akik a saját forgalom monitorozó programjuk screenshotjára hivatkozva postáztak ki büntetéseket a fájlcserélő program használók ellen.
  • Bonewerkz #5
    amig egy szoftver egy fel nyugateuropai fizoba kerul (lsd: lightwave) addig ne is varjak, hogy nagy tetelbe fognak szoftvert venni.... mindenesetre ez is mutatja, hogy dilis agyatlan amcsi babukat akarnak belolunk is csinalni >:(( fogyassz, egyel igyal, nezzel tvt, satobbi, ja es termeld a javakat a multiknak, a bankoknak, ja es a zsidoknak, akik lezarjak a betlehemi templomot karacsonykor.... errefele megy a vilag...
  • Vik1984 #4
    Amugy is keresnek ezekkel a "szellemi" termekekkel annyit, hogy van mit a tejbe apritani.