Hunter

Felszállásra kész a maglev vonat

A világ első mágneses lebegetetésű (maglev) vonata 2003. január 1-én kezdi meg működését Sanghajban, jelentette be a kínai sajtó. A tesztek során a vonat elérte az 500 kilométeres óránkénti sebességet, az utasszállító csúcssebessége pedig 400 km/h fölött lesz.

A Transrapid 08 a Pudong nemzetközi repülőtér és Sanghaj pénzügyi negyede között szállítja az utasokat, 30 kilométeres távon. Ezt az utat mindössze 7 perc alatt fogja teljesíteni.
"Ez lesz a világ leggyorsabb kereskedelmi vonata" - nyilatkozott a gyártó német Transrapid cég szóvivője a New Scientist magazinnak.

A vonat alsó szekciója betakarja a sínt, mágnesek sorozatával hajtva előre a szerelvényt, így az 10 milliméterrel a sín fölött lebeg. Egy másik mágnes sor oldalról fejt ki erőt, hogy a vonatot a megfelelő pozícióban tartsa. Ezen felül a mágnesek a szerelvény alatti mágneses mezőt is befolyásolják. Az energiát a vonaton tárolt akkuk biztosítják.


A világ első utasszállító mágneses levitációs vonata

A vonatot, mint már fentebb is említettük, a berlini székhelyű Transrapid építette, míg a hozzá szükséges sínpálya a Shanghai Maglev Transportation Corporation munkáját dicséri. Az 500 km/h sebességet a német tesztpályán sikerült elérnie, ami megfelel a Japán Vasúttechnikai Kutató Intézet által kifejlesztett kísérleti maglev vonat sebességének, valamint a francia gyártmányú villanymotorokkal meghajtott, hagyományos kereken gördülő TGV vonatok is elérték ezt a tempót, esetükben azonban a legnagyobb utazási sebesség csak 300 km/h.

A Transrapid 1999 novemberében állapodott meg a kínai tudományos minisztériummal a rendszer kifejlesztéséről, amit 18 hónap alatt végeztek el, becsült költsége 1,57 milliárd dollár volt.

Egy retúrjegy 12,5 dollárnak felel meg, ami az elemzők szerint költségesnek tűnik az átlag utazóközönség számára. Azonban a sanghaji vonal sikeresnek bizonyul, a hatóságok jóval hosszabb szakasz kialakítását tervezik Hangzu felé, ami 190 kilométer lenne, vagy akár Pekinget is összeköthetnék, ami 1280 kilométeres utat jelentene.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Yetike #32
    Én is láttam egy ilyen transrapid vonatot asszem a Technika Krónikája c. könyvben.

    A sín és a vonat együttesen gyorsítják fel fel a vonatot, mégpedig úgy, hogy a vonat alján és a sínen a pólusok felváltva vannak elhelyezve, és amikor halad, a vonat és a sín pólusai taszítják egymást a következő pólus viszont ellentétes, tehát előre halad, viszont mielött odaérne megfordítják a polusokat, és így elsiklik afelett a következő felé. Kicsit hülyén írtam le, képpel egyszerűbb lenne:)
  • Bonewerkz #27
    egyebkent a kinaiak csak akkor lesznek gazdasagi nagyhatalom, ha 1:atomot nyomnak izraelre/vagy 2: legalizaljak a zsido vallast kinaban, igy aztan a toke bearamolhat az orszagba
  • Bonewerkz #26
    40-45?!! allat gyors!:)) a tiszaloki villam, az az igazi! debrecen tiszalok masfel ora:))
  • 3P #24
    En meg felulok a jo oreg Diesel mozdony altal huzott szerelvenyre es 3,5 ora latt, mar BP-n is vagyok, pedig kozuton is csupan 150 KM a tavolsag. Igy ez elkepeszto 40-45 km/h atlagsebbesseggel repeszt...
    Kinaban mar 10x-esenel tartank, meghogy kina van elmaradva??? Lehet, de akkor mi sajnos sokkal jobban. :(
  • NasaTm #23
    Transport Tycon Rulla :)))
  • GregSB #22
    azaz, jól mondod, TTDLX :))
  • gz8 #20
    Ha érdekel valakit a dolog, itt olvashat róla, igaz, hogy angolul...
  • Borg #13
    TTDLX:)
  • papabear #12
    Már évtizedek óta foglalkoznak a mágneses lebegtetéssel/gyorsítással, úgy látszik a technológia most lett kiforrott/kifizetődő. (Már éppen ideje volt.)
    És pont kínában? Nagyon hamar ők lesznek a vezető gazdasági és politikai hatalom a Földön, az usa meg európa mehet kérni és jelenteni hozzájuk...
  • Dzsini #8
    nem csak az építés költsége... az egész technológia, a tesztek, a járművek....