Hunter

Megszámolták a Nagy Piramis köveit

Az Egyiptomi Antikvitások Legfelső Tanácsa megállapította, hogy Hufu gizai Nagy Piramisa több mint egymillió mészkő tömbből áll. A szám kevesebb mint fele a korábban becsült 2,3 millió darabnak, ami azt jelzi, hogy az egyiptomi piramisépítők még annál is szervezettebbek voltak, mint azt korábban gondolták.

A Nagy Piramist nemzeti összefogásnak tartják, melyben minden egyiptomi részt vett, mondta Zahi Hawass a Tanács főtitkára, aki munkatársaival elemezte a 150 méter magas emlékmű megépítéséhez alkalmazott adminisztratív szervezettséget és a munka sémát is.

Lisa Schwappach, a San Joséban található Egyiptomi Múzeum kurátora egyfajta munkaprogramként magyarázta Giza piramisainak 4500 évvel ezelőtti felépülését, ami munkával látta el az embereket, amikor a Nílus évente kiöntött. Mivel az ősi egyiptomi életet a mezőgazdaság jellemezte, munkások milliói ültek hónapokon át tétlenül, várva a víz visszahúzódását.


"Az ősi egyiptomi kormány segített konstruktív elfoglaltságot találni számukra, munkaterveket alkotva a tömegek számára. Alkalmasint ez elégé lefoglalta őket, hogy ne gondolkozzanak a kormány megbuktatásán vagy az adók elleni tiltakozáson" - nyilatkozott Schwappach a Discovery Newsnak.

Elmondta, hogy a munkásokat "csapatokba" osztották, majd ezeket "személyzetekbe" és nagyobb munkacsoportokba szervezték, melyek feltehetően falvaikon, vagy származási helyeiken alapultak, végül a csoportokon belül részlegeket hoztak létre. "A csapatok közötti versengést egy különös kegy mozdította elő, aki ugyanis a legtöbb követ mozgatta meg az adott napon, az felírhatta csapata nevét a piramisra és elmondhatta, hogy közel került uralkodójához! Az egyik csapat a 'Hufu barátai' nevet viselte" - mondta Schwappach, hozzátéve, hogy a piramis építések helyszínein "számtalan munkás gondosan szervezetten dolgozott együtt, ami nagyban hasonlított a modern világ nagy volumenű építkezéseihez".

A régészek szerint a férfiak és a nők is részt vettek a piramisoknál folyó munkálatokban. A nők valószínűleg a szikla törmelékeit tartalmazó kosarakat hordták, melyből a piramisok melletti feljárókat készítették. A köveket, melyek egyenként több mint 2 tonnát nyomtak, ezeken a feljárókon kellett felcsúsztatniuk, majd óvatosan a helyükre rakniuk az egyiptomi munkásoknak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Laci73 #18
    Nézd meg az "Istenek ivadékai" vagy a "Jövő emlékei" című filmeket! Persze sok hülyeség is van ezekben a filmekben (pl. pont az egyiptomiakkal kapcsolatban) de nagyon sok elgondolkodtató dologra is rávilágít.
  • Laci73 #17
    Hello Lion!

    Pont ez a kérdés! :))
  • Lion #16
    hanem ?
  • Laci73 #15
    Hello Ozzy!

    Nem feltétlenül mágia vagy hasonló lehet a dologban. Valószínűleg létezett egy korai, általunk már csak legendákból ismert civilizáció a Földön, cirka 10-12 ezer éve. Ezt egy hatalmas tengerrengés moshatta el (Vízözön, Atlantisz) és az egykori tudás maradványai ezek a rejtélyes építmények. És nemcsak Egyiptomban találtak hasonlóan rejtélyes dolgokat!
  • Laci73 #14
    Amúgy Zahi Hawass (aki számomra szimpatikus egyiptológus) rendszeresen felsül a National Geographic élő műsoraiban. Úgy másfél éve be akarta bizonyítani, hogy lehetséges a nagy kőtömböket a helyükre emelni. Szerzett több száz fellahot (egyiptomi parasztemberek) akiknek segítségével akart különféle fákból összetákolt állványzatok és görgők segítségével "helyre billenteni" egy "kisebb" pár mázsás követ. Nem sikerült még húsz centire sem emeni. És könyörgöm (újracsak :))) hogy emelték meg akkor a húsz tonnás záróköveket?????
  • Laci73 #13
    Hello Power!

    Hallotál-e a Memnon kolosszusokról? Egy hatalmas ülő istenalakot ábrázolnak, EGYETLEN kőtömbből kifaragva, súlyuk 600 TONNA. A Nílus mellett állnak, a kőbányáktól TÖBB SZÁZ KILOMÉTERRE. Nincs olyan szállítási-fuvarozási cég a Földön jelen pillanatban, amelyik képes lenne elszállítani ezeket ilyen távolságra! Külön vasúti pálya, és speciális, kikötőkben használt hidraulikus daruk sem lennének
    elegendőek!

    A piramisokra visszatérve: az uralkodók nem nulla évesen kerülnek a trónra, az uralkodási idejük nem azonos az életkorukkal. A piramisban és egyéb jegyzetekben talált feliratok szerint is húsz év alatt épült a Nagy Piramis. És vannak húsz tonnás zárókövek is!!! Ezeket hogy emelték meg? Mert az oké, hogy rámpákon szállították (ez is lehetetlen, de fogadjuk el) a köveket, de könyörgöm, hogy emelték a helyükre???
  • Power #12
    Valószínűsíthető, hogy nem Hufu kezdte el.
  • Power #11
    Ja persze, amit te nem tudsz, az nincs vagy ha mégis akkor varázslat.
    1. Az uralkodók általában nem 20 évig éltek, nem volt ritka a 70-80 éves(Kheopsz is).
    2. Nem minden piramis áll millió kőtömből.
    3. A Nagy Piramist nem egy fázisban építették fel, magát a fáraót sem ide temették. Tehát az építési idő sem 20 év volt!!!
    4. Nem az egész lakosság ezen dolgozott kb. 25 ezer ember volt csupán a helyszínen + még a bányákban + favágók stb., a szállításban résztvevő emberek.
  • Ozzy #10
    Ez pontosan így van. Szerintem baromság, hogy mindenki elhiszi,hogy így építették a piramisokat. Kizárt dolog, hogy 20-évig, éjjel-nappal, egy csomó ember dolgozzon, és 10-percenként feldobjon oda egy 2-tonnás kőtömböt. Egyrészt az embereknek az év nagy részében a földeken kellett dolgozniuk, amikor nem áradt a Nílus. Másrészt minél magasabbra értek el, annál több idő kellett volna egy tömb célbajuttatásához. Ráadásul az akkori emberek nemigen éltek 30-35-évnél tovább, és a piramist sem a kis fáraó születésekor kezdték el.
    Ha tényleg az egyiptomiak építették, akkor csak egy lehetséges magyarázat van. Ismertek egy olyan szellemi energiát, amivel tárgyakat tudtak mozgatni.
    Vagy, van valakinek más ötlete?
  • Laci73 #9
    És azt tudjátok e hogy ezen piramisoknak nem is volna szabad létezniük? Ha valóban húsz év alatt épültek fel (az uralkodó életkora alapján is ez a szám becsülhető) és éjjel-nappal dolgoztak a munkások (ami nemigen valószínű) szerény számítás szerint is (1 millió kőtömbbel számítva) 10 percenként kellett egy többtonnás kőtömböt a helyére illeszteni. Számolja ki aki nem hiszi!!!