Franczy

Kaszparov vs. Deep Junior sakkjátszma

A napokban bejelentették, hogy Garri Kaszparov sakk nagymester idén ősszel egy 100 dolláros, kereskedelmi forgalomban is kapható sakkszoftverrel fogja összemérni tudását. Szakértők szerint az IBM-féle Deep Blue okozta sebeit immár öt éve nyalogató Kaszparovnak korántsem sem lesz egyszerű dolga a számítógépes programmal, mely állítólagosan nagyon komoly tudással rendelkezik.


A bejelentés kapcsán elmondták, hogy Garri Kaszparov idén október 1-én az izraeli Jeruzsálemben küzd majd meg a Deep Junior nevezetű számítógépes sakkprogrammal, mely szoftver két Tel Avivban élő programozó, Amir Ban és Shay Bushinsky fejlesztése. A Deep Juniorról röviden annyit érdemes tudni, hogy megnyerte az idén júliusban Hollandiában rendezett hetedik Számítógépes Sakk Olimpiát, valamint, hogy elmondások szerint immár két éve egyetlen emberi ellenfél sem tudta két vállra fektetni.


Az "ember és gép" szellemi csatájának kikiáltott rendezvény hat játékból fog állni, a nyertes 300 ezer dollárral, a vesztes pedig 200 ezer dollárral távozhat majd. Amennyiben a hat játszma esetleg döntetlennel zárulna, a felek 250-250 ezer dollárral gazdagodnak majd. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Garri Kaszparov a legrosszabb esetben is 700 ezer dollárt nyer a dolgon, ugyanis a sakk nagymester csak azért, hogy egyáltalán megjelenjen a rendezvényen, 500 ezer dollárt kér.


Garri Kaszparov e tekintetben legutóbb 1996-ban, illetve 1997-ben hívta fel magára a figyelmet, amikor is először nyert az IBM Deep Blue nevezetű számítógépe ellen, második alkalommal azonban már a nyers számítógépes teljesítmény diadalmaskodott az emberi agy felett. Az emberek és számítógépek közötti sakkjátszmák egyébként mindig nagy érdeklődésre tartanak számot, és egy-egy ilyen alkalom kapcsán szakmai körökben komoly viták szoktak kialakulni azzal kapcsolatban, hogy a számítógép esetleges győzelmében milyen szerepet játszik a mesterséges intelligencia, illetve a nyers számítási teljesítmény. A Kaszparov ellen hadrendbe állítani kívánt szoftver egyébként 1994-ben még Junior néven kezdte pályafutását, és akkoriban még egy egyprocesszoros számítógépen futott. A Deep Junior immár egy duálprocesszoros számítógépes rendszeren fut.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Power #21
    Komoly vélemény, nem mondom!
    Ha nem értesz hozzá, minek kell hozzá szólnod???
  • CAD #18
    Nem sakkprogramrol volt ebben a hozzaszolasomban szo.
  • Power #17
    Minek kellene egy sakkprogram-nak önálló akarat? A program-nak nem kell önálló akarat, épp elég az, hogy nem determinisztikus, azaz nem számítható ki, hogy fog reagálni ugyanarra az esetre, ez épp elég.
  • CAD #16
    Trendroid te aztan nagyon kemeny vagy.

    Amugy szerintem is leutanozhato a dolog, nem arrol van szo hogy nem tudja leutanozni az erzelmeket, de lattatok az A.I.-t ahol a gep elmondta, hogy pl: felemelegiti a boret, megerinti a masiakt bla bla bal ... viszont ezt ugye parancsra teszi onmagatol nem tesz ilyet csak ha mondjuk neki... egy onallo gep megalkotasa aminek sajat akarata van, ez az ami huzos imho.
  • Power #11
    Ennyi hülyeséget már rég olvastam össze.
    Csak szemezgetnék párat.

    "A gép csak azt tudja amit megadnak neki paraméterekkel... Az emberi agy gondolkodásra kombináciokra meg mág sorolhatnám hogy mi mindenre jo"

    A sakkprogram pont a kombinációról szól, sőt az egyetlen komolyabb dolog amire a turing teszt lefut.

    "hiába az emberi logika ha az ember kb 10 lépéssel gondolkodik elöre a számitogép meg akár 100-al csak ehhez gyors gép kell"

    Az ember nem gondolkodik előre 10 lépéssel még Kaszparov se(max 6,5-7,5).
    100 lépéssel előre???? :-))))))
    Ilyen még 100 év múlva se lesz! A legtöbb játszma nem is tart idáig. :-)))
    A végjátékban esetleg, ahol már kevés a bábú, ott tudhat 20-30-at, de többre nincs is szükség.

    Az ember még mindig jobb, mint a számítógép, függetlenül attól, hogy most mi lesz az eredmény.
    Kaszparov-ból fel lehet készülni, az adott programból nem nagyon és ez már akkora előny a gépnek ami lehetetlenné teszi az összehasonlítást.

  • versio #9
    a sakkban pár év mulva ember nem gyözhet
    mindenlogikai játékban a computer jobb csak kell hozzá kapacitás

    hiába az emberi logika ha az ember kb 10 lépéssel gondolkodik elöre a számitogép meg akár 100-al
    csak ehhez gyors gép kell

    amugy meg eljön annak is az ideje mikor a robotok szerelmesek lesznek:)
    amugy ami a természetben van az minden leutánozhato
    de még az ember kicsit bonyolult feladat de nem lehetetlen
  • gz8 #8
    Nos, tisztelt kollégák, ex cathedra...

    Öreg, ha egy kicsit is hallottál volna mesterséges intelligenciáról, vagy egy kicsit olvasttabb lennél a területen, akkor nem írtál volna ekkora hülyeséget. Mondd csak: nyáron is van sulinet?

    Csak a legelső pont, amit írtál: az összes emberi érzelem. Van fogalmad arról, hányféle emberi érzelem van? Ha majd látsz egy szerelmes robotot, akkor talán, de nagyon sajnállak, hogy ennyire naív vagy :-pppp

    Vicc a Hahotából anno: mesterséges intelligencia az, amikor a számítógép a hibáját egy másik gépre keni...
  • Draco #7
    nos akkor elmondanam hogy az osszes emberi erzelem, kombinacios keppeseg, onkepzes, tanulas, logika tokeletesen leprogramozhato a megfelelo ido, tudas, es szamitasi teljesitmeny fuggvenyeben.
  • crx #6
    A gép soha nem ér fel egy emberi agyal holot ezek azt szeretnék titulálni. A gép csak azt tudja amit megadnak neki paraméterekkel ezt a mai napig (remélhetőleg) nem szárnyalták tul. Az emberi agy gondolkodásra kombináciokra meg mág sorolhatnám hogy mi mindenre jo.A gép csak egy adott esetben jo az embert szolgálja ki hogy minél kellemesebbek legyenek a mindennapjaink.
  • CAD #5
    Szerintem meg hiaba egy irdatlan erose gep ha gagyi a szoftver... ha cool a szoftver akkor egy kisebb gep is elfutattja, max tovabb tart, tehat az IBM cuccosa, egyszeru marketing volt... az meg hogy megnyerte sztem annak tudhato be, hogy abba tobb szazezer mecsc van, meg annak a cuccosnak a szoftvere erre volt kielezve...