Franczy

Bitboys interjú

A CPU Times website munkatársainak a napokban sikerült egy exkluzív interjút készíteniük a Bitboys csapat egyik vezetőjével, mely csapatot úgy gondolom senkinek sem kell bemutatnom. Most röviden tekintsünk bele ezen interjúba!

- A Bitboys-féle XBA grafikus megoldás milyen messze van a tömeggyártás megkezdésétől?

- Ez ügyben jelen pillanatban még nem kívánunk nyilatkozni.

- Az XBA grafikuschip csak integrált DRAM és SDRAM memóriákat használ majd, vagy pedig ezen memóriákon túl DDR SDRAM memóriatámogatás is szóba jön az új chip esetében?

- Az új grafikuschip óriási teljesítményében rendkívül fontos szerepe van a chipbe integrált DRAM memóriának, azonban tény, hogy az XBA chipes kártyákon külső memóriachipek is helyet kapnak majd, ugyanis ezen memóriák nagyon jól jönnek majd olyan működési körülmények között, amikor nem szükségeltetik túl nagy sávszélesség. Az XBA chipet egyébként úgy terveztük meg, hogy az a normál SDR és a DDR SDRAM memóriákat is támogatja. Míg a ma elterjedt grafikuskártya architektúrák jelentős részében óriási hangsúlyt fektetnek az éppen kapható legnagyobb sebességű DDR SDRAM memóriák alkalmazására, a mi architektúránk esetében nincs szükség nagyon különleges memóriák használatára. Mivel az XBA grafikuschipbe integrált grafikusmemória 1024 bites adatbusszal rendelkezik, a memóriasávszélességet, mint határoló tényezőt nyugodt szívvel el lehet felejteni. Manapság még a legdrágább és legnagyobb teljesítményű grafikuskártyák sem rendelkeznek olyan memóriasávszélességgel, mely elegendő lenne például 32 bites színmélység, 32 bites textúrák, magas felbontás és aktív anti-aliasing szolgáltatások mellett a játékok zökkenőmentes futtatásához.

- A Bitboys gyárt majd saját márkanév alatt forgalomba hozandó grafikuskártyákat is, vagy esetleg csak arról van szó, hogy a Bitboys eladja majd grafikuschipjeit a grafikuskártyák gyártásával foglalkozó cégeknek?

- A Bitboys nem fog saját grafikuskártyákat gyártani, azonban terveink szerint számos grafikuskártya gyártó céggel felvesszük a kapcsolatot, vagyis a piacon több gyártó is képviselteti majd magát a mi chipünkre épülő grafikuskártyával.

- Kérem öntsön tiszta vizet a pohárba, és árulja el, hogy igazak-e azon közelmúltban szárnyra kelt pletykák, melyek szerint a Bitboys XBA grafikuschipje lényegében a sokak által várva várt Kyro III-as chip lesz?

- Nem, ez nem igaz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Inquisitor #32
    Még se volt az akkor bukta!
    Amikor már 450MHz-es PII-es procikat lehetett kapni, akkor is sokan inkább kerestek multiprocis szerverekbe Pentium Pro-t!
    Ráadásul a PII-PIII vonalat a Pentium Pro mag alapjaira építették ...
  • Geza ba #30
    "alkalmásokkal" alkalmazásokkal helyesen. Hiába, korán van még
  • Geza ba #29
    NeTz, rosszul tudod... A BitBoys oy. patentje a PAPERWARE. Fő előnye, hogy könnyen upgradeolható a kor követelményeinek, stabilitása hihetetlen. Csak az alkalmásokkal van "kompatibilitási" problémája :)
  • liquid #28
    Emberek, emberek, tán nem a hírhozóra kéne lőni. Ez itt egy hír, nem mélyinterjú. Ha Bitboys-ék nem árulnak el konkrétumokat a megjelenésről, akkor nem árulnak el, az ő bajuk.
    Legközelebb a DNF késésért is az SG-t okoljátok majd? :-)
  • Borg #25
    Mire ez kijön, már geforce8 lesz, meg ati 25000, labdába sem rughat.
  • Efreet #15
    Egyre inkább hype szaga van a dolognak...
  • Bith #12
    ROTFL :))))))))
  • accord #11
    Szerintem az interjuh így lett volna korrekt: (csak kitaláció)

    A Bitboys-féle XBA grafikus megoldás milyen messze van a tömeggyártás megkezdésétől?

    - Ez ügyben jelen pillanatban még nem kívánunk nyilatkozni

    A BitBoys mikor fogja bejelenteni hivatalosan azt, hogy mikor fogja bejelenteni a kártyájukat?

    - Még nem lehet tudni

    Mikor fogják megtudni, hogy mikor fogják belejenteni hivatalosan azt, hogy mikorra tehető a kártyájuk hivatalos bejelntése?

    - Erről majd lesz egy hivatalos bejelentés, melynek az időpontját még sajnos nem tudjuk pontosan.

    Dolgoznak még a projekten?

    - Gőzerővel dolgozunk rajta. Szerintünk az XBA nagy jövő előtt áll, mert nagyon fontos a nagy sávszálesség a magas felbontások, a 32 bites texturák ill. renderelés, és az antialiasing egyidejű használatához!

    - A driver-ek hogy állnak? Vannak már működő verziók? Hány játékkal tesztelték eddig le? Hibamentesen futottak velük a játékok?

    - Ez ügyben jelen pillanatban még nem kívánunk nyilatkozni

    Milyen új effektek megvalósítására lesz képes a kártya hardware-sen?

    - Ez ügyben jelen pillanatban még nem kívánunk nyilatkozni. De a nagy sávszélesség sok mindenre lehetőséget ad majd. Mert nagyon fontos a grafikus kártyáknál a nagy sávszélesség!

    Stb.
    :-)
  • Remedy #10
    Van itt egy kis fogalomzavar. Az XBA az eXtreme Bandwidth Architecture, vagy extrém sávszélességű architektúra, gondolom az 1024 bites adatbusz.
    De ez még csak egy technika, nem maga a chip.
    Ha megjelenik, veszek belőle 5 darabot, 1 a gépembe, 2 a hajamba, 1 a nyakamba, 1-et pedig a tökömre kötök majd.
  • CAD #9
    Ja, asszem u.a. mondtak anno Glaze 3D-re, csak akkor az TNT szamitott ilyeen csodakartyanak (meg nem volt kozel sem piacon, nagy minden killernek mondta nvidia)... aztan semmi nem lett belole, sztem ez az Xakarmi is ilyen sorsra jut... csak tudnam hogy ezek mi az istenbol elnek, mast se csinalnak csak fejlesztenek meg igergetnek, nvidia, mar 6 kartyageneraciot veginyomott azota!!! hatot, mig ezek a béndzsák egyet sem!