Hunter

Fejleszt a NASA

Egy hatékonyabb űrhajó kifejlesztése érdekében a NASA három új, fejlett technológiát, és ezáltal három beszállítót választott a New Millenium Program tesztrepülési tervezetéhez.

A technológiák három különböző űrhajón bizonyíthatnak 2004-ben, melyek a NASA pasadenai Jet Propulsion Laboratóriumának Space Technology 6 projektjét egészítik ki. Az újdonságok a jövő űrhajóin a fedélzeti döntések feletti nagyobb ellenőrzését, két űrhajó kötelékben repülését, és jobb automatikus helyzet-meghatározó képességet és korrigáló rendszert ígérnek.

"Olyan technológiákat keresünk, melyekben megvan a lehetőség, hogy a jövő űrtudományi küldetéseit lényeges előnyhöz juttassák új képességeikkel, vagy a jelenlegi eszközök költségének csökkentésével" - mondta Dr. Christopher Stevens, a New Millenium Program vezetője.

A NASA költségvetéséből 24,8 millió dollárt kap a Space Technology 6, ebben benne foglaltatik mindhárom technológia és a projekt összes fázisának költsége. A kiválasztott technológiák és szállítóik a következők:

Scientific Systems Company Inc. akik egy magas precíziójú, önműködő találkozási rendszert igének, mely lehetővé teszi két űrhajó egymás egész kis távolságon belüli megközelítését és találkozását. Ez jelentősen emeli az űrbéli találkozások biztonságát a jövőbeli átrakodási folyamatban. A Scientific Systems részt vesz a NASA Mars programjában is, és közreműködik a Légierő Kutató Laboratóriumában, a Kirtland Légitámaszponton. Az ő technológiájukat a Légierő XSS-11 Microsat-ján tesztelik 2004-ben.

Jet Propulsion Laboratory. (Autonomous Sciencecraft Constellation) Ez a szoftver példátlan döntéshozói képességgel ruházza fel a jövő űrhajóit, lehetővé téve az adatok fedélzeti feldolgozását, intelligens döntések hozatalát, a beérkező adatok alapján melyeket tartja tudományos szempontból fontosnak és vizsgálatra méltónak. Ez a szoftver a Légierő TechSat-21 műholdján teljesít először szolgálatot.

A Charles Stark Draper Laboratórium terve egy miniatűr csillagkamera és mikroszkopikus giroszkóp. Ez lehetővé teszi az űrhajónak, haladási iránya meghatározását akár forgás közben is, illetve az irány visszaállítását teljesítményvesztés esetén. Ez a rendkívül alacsony energia és súly igényű technológia a nanoműholdak fejlesztésének új távlatait nyithatja meg, nem kevés helyet felszabadítva tudományos műszerek számára. Ezt az űrsiklókon fogják alkalmazni.

A New Millenium Program nem új keletű, 1994-ben vágtak bele, azzal a céllal, hogy felismerjék, kifejlesszék, és a gyakorlatban kipróbálják azokat a fejlett technológiákat, melyek költségcsökkentők és a 21. század űrkutatásához nélkülözhetetlenek lehetnek.

A program legutóbbi sikere a Deep Space 1 volt, amely üstökösről valaha készített legjobb közeli felvételeket juttatta vissza a Földre múlt hónapban, amikor elhaladt a Borrelly üstökös mellett. A pontosan három éve felbocsátott DS1 teljesítette a Program célkitűzéseit, sikeresen demonstrálva az ion hajtómű és 11 más technikai újítás képességeit, többek közt az önműködő navigációt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • WGL #10
    igen, mindenrol a kovamoszatok tehetnek...en tudom :)
  • CAD #9
    Hat igen lehet, de igy a semmibe, meg senki nemfog fejleszteni az szinte tuti... ilyen alapon vedekezdhetnenk, a tengeralatt elo kobaltmanok ellen ;>
  • WGL #7
    bush hagyott valamit az urkutatasban vagy mindenki beadja a napi viz fejadagjanak felet?
  • CAD #4
    Sztem ha barmilyen kulso fenyegetes lenne a foldre nezve, igen hamar nekilatnanak olyan dolgok kifejlesztesenek, barmenyibe is kerul... addig viszont ertelmetlen, felesleges penzkidobad.
  • Kis-Bob #2
    Ez mind szép és jó, de mikor lesznek már f-16-osok helyett x-szárnyúak vagy csillagrombolók?
  • xtaki #1
    ahh... hol van meg a millenium falcon :)