JohnnyCage

Pentium 4 CPU-ra fog épülni az Xbox 2

A Microsoft idén ősszel adja ki a társaság első játékkonzolját, az Xboxot. Bár a megjelenés egyelőre még várat magára, a társaság már az eszköz utódját fejleszti.

Az Xbox 2, amely egyes hírforrások szerint a HomeStation nevet kapta, szintén az nVidia nForce integrált grafikus chipkészletére fog épülni. A The Register információi szerint a konzol alapjait azonban már nem az Intel Pentium III CPU-ja fogja képviselni, hanem az új Pentium 4 processzor.


Mindez elsősorban azért érdekes, mert az nForce eredetileg AMD Athlon és Duron processzorokhoz készül. A Microsoft Xboxba a chipkészlet egy módosított változata fog kerülni, amely a Pentium III processzorhoz készült, de a jelek szerint elkészül a Pentium 4 verzió is. A Pentium 4-alapú nForce változat készítésére az nVidia korábban már megpróbált engedélyt szerezni az Inteltől, a processzorgyártó azonban meglehetősen negatívan értékelte a chipkészletet, és nem adott chipset licenszt.

Igazából az nVidia-nak a Pentium III CPU-hoz sincsen licensze, az ebből fakadó jogi problémák a Microsoft miatt nem törtek felszínre. A P4 licensz ebből kifolyólag nem szükséges az Xbox 2 nVidia chipkészletéhez sem, amennyiben a megoldás a hagyományos PC-kben nem kerül alkalmazásra.

Mivel a HomeStation a Microsoft tervei szerint a jövő év végén jelenik meg, elképzelhető, hogy a beleépített nForce chipkészlet már az új GeForce 3 grafikus maggal fog rendelkezni. Dan Vivoli, az nVidia marketingigazgatója korábban utalást tett arra vonatkozólag, hogy a GeForce 3-alapú nForce chipkészlet a jövő éven jelenik meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • narumon #39
    habla: Tökéletesen igazad van mindenben. Illetve majdnem mindenben mert a win98SE nekem nagyon bejön istentudja mikor fagyott utoljára.
  • narumon #38
    "Gondolom,neked otthon a Pc-d is naprakészen van upgrade-lve,tehát P4-GF3 párossal játszadozol..."

    Napra készen Duron850 + TNT2. Reklámok szerint lehet hogy elavult csakhogy nem tudsz mondani olyan játékot ami ne menne rajta teljesen jól, és nem a legkisebb felbontásokban.

    "Vagy ha nem akkor az már rég elavult...Az meg kinek jó...De gondolom Plazma Tv-d van otthon,mert ha nem akkor az már elavult...És hát akinek az jó..."

    Plasma Tv nekem minek. Fasza LG monitorom van nem kell nekem plasma Tv. Összvissz arra szerettem volna rávilágitani hogy kijött a PSX anno, szép volt jó volt egy év múlva azonban ugyanott leragadt a PC meg elhúzott. Nekem haverjaim is 2 év után túladtak rajta, bár még most is vannak rá játékok (nagyon kevés) az akkor már nem felelt meg az igényeknek, mert láttak más játékokat, jó játékokat, 3Dben pompázni. Szal az az 5 év nagyon erős. Ez olyan hogy pl most is megy a Celeron 400-on meg Intel740-en sokminden, akkor ennyi erővel a PC is 3-4 évre van tervezve.
  • Alien! #35
    Gondolom,neked otthon a Pc-d is naprakészen van upgrade-lve,tehát P4-GF3 párossal játszadozol...Vagy ha nem akkor az már rég elavult...Az meg kinek jó...De gondolom Plazma Tv-d van otthon,mert ha nem akkor az már elavult...És hát akinek az jó...
  • Laalee #27
    tök jo hogy itt mindenki ekora marketing szakember... és mr igy elöre latja a dolgokat...
  • narumon #24
    "A Sony legalább vár 4-5 évet a gépek között,és mellesleg így viszi sikerre a gépeit(a Ps2-vel sem lesz másként...)"

    Hát pedig az már jövőre elavult gép lesz. Akinek az meg jó...
  • narumon #23
    "Mert az Xbox-ban nincs hardvercsere .Szóval elégedj csak meg azzal , ami még éppen futtatható egy fix hardveres konzol(???)-on ."

    Ezért kell PCt venni....
  • Alien! #22
    Mondjuk az a 80 azért még nagyon sokáig nem 80 lesz...Egyébként mindíg is utáltam az MS-t és ez most sem változik....Beléptek a konzolok világában és ott is hűlyítik az embereket a végtelenségig....A Sony legalább vár 4-5 évet a gépek között,és mellesleg így viszi sikerre a gépeit(a Ps2-vel sem lesz másként...)
  • Anee #21
    Hmm az a Kettes szám véletlenül nem PONT ÚGY néz ki mint a GF2 2ese...?
    na mind1
  • skorpio7 #14
    "...a sűrű termékváltással a cégek rákényszerítik a vásárlókra a termékeiket, ugyanis nem kötelező megvenni őket!..."

    Hát persze hogy nem !!! Mint ahogy nem lesz kötelező játszani a DOOM3-mal , UNREAL2-vel , stb. programmal , ami képregényként fut majd csak az Xbox-on .Végül is nagyon el lehet majd lenni azokkal a programokkal , amik megjelennek rá , csak ne vágyakozz jobb játékra .Mert az Xbox-ban nincs hardvercsere .Szóval elégedj csak meg azzal , ami még éppen futtatható egy fix hardveres konzol(???)-on .
    Jó játékot mindenkinek !
  • CSOCSO #13
    a nintendo GC ben is cooper os IBm proci van ezért van a GC nek a leger?sebb procija!