Spencer

USA: nyomasztó problémák a neten

Az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusa komolyan aggódik, mert a kiberbűnözési mutatók egyre rosszabb értékeket mutatnak. Az FBI hivatalos felmérése szerint az online rablások és csalások 224 millió dollár kárt okoztak az amerikai vállalkozásoknak. A legújabb vizsgálatokon alapuló becslések szerint a szám olyan robbanásszerűen nő, hogy 2001-ben megközelíti majd az 1 milliárd dollárt.

A személyiségi jogvédő csoportok szerint ez az ár csekély azért, hogy a kormány távol tartja azokat a szerveket az Internettől, melyek a lehallgatást, nyomkövetést részesítenék előnyben. Marc Rotenberg, az Electronic Privacy Information Center (EPIC) ügyvezető igazgatója szerint a kormány csak egy dolgot tehet: segít fejleszteni azokat a technológiákat, melyek védik a felhasználókat.

Veszélyes játszótér
Marc Rotenberg úgy vélekedik, hogy a Web veszélyes játszótér, egy olyan hely, ahol több vállalkozás azzal foglalkozik, hogy megfigyeli a felhasználókat, majd szokásaikról jelentéseket ír. Az a gondolat, hogy esetleg ebbe a folyamatba a kormány is bekapcsolódik, még elrettentőbb. Orin Kerr, az Amerikai Igazságügyi Minisztériumtól elmondta, hogy a bűnözők egyelőre előnyben vannak velük szemben.

"Még csak a játék elején vagyunk. Egyelőre mindenkinek azt tanácsolom, hogy addig személyesen tegyen meg mindent saját rendszerének érdekében, amíg sikerül előnyre szert tennünk, és mi is segíthetünk." - mondta Orin Kerr.

Orosz-ukrán összefogás
Az FBI jelenleg is vizsgál egy betöréshullámot, melynek során orosz és ukrán hacker csoportok körülbelül 40 nyugati vállalkozás számítógépes rendszerébe törtek be. A cégeket később azzal zsarolták, hogy kiadják adataikat, ha nem fizetnek nekik.

Az eset arra figyelmeztet, hogy az online bűnözés sokkal komolyabb méreteket kezd ölteni, mint azt a legtöbb ember gondolná. Bill Marlow, a Global Integrity munkatársa szerint a terrorista cselekmények mellett, a szervezett bűnözés kereskedelmi titkok árusításával is foglalkozik. A férfi szerint nagyon nehéz megmondani, hogy pontosan mennyi veszteség éri az országot, mert nehéz pénzösszegeket rendelni a szellemi termékekhez, így az ellopott üzleti tervekhez, kidolgozott marketing stratégiákhoz.

"Egyszer ki fog derülni ezekről a tolvajlásokról, hogy sokkal többe kerülnek nekünk, mint azt az újságok sejtetni engedték." - mondta Marlow.

Az FBI riadót fúj
A hírek szerint a bűnözők kezébe hamarosan egy új kiberfegyver kerül, mely komoly fejtörést fog okozni az Internetes vállalkozásoknak. Az FBI szerint a "Stick" nevű fegyver úgy hatástalanítja a hagyományos biztonsági rendszereket, hogy túlterheli őket felesleges információkkal. A túlterhelés következménye, hogy megnyílik az út a tolvajok, betörők számára a célrendszerbe.

Az elemzők szerint azonban a "Stick" miatt nem kell aggódni. Az online biztonsági vállalkozások szerint sem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani a fegyvernek, ezért nem is rendelkeznek olyan programokkal, melyek esetleg védelmet nyújtanának vele szemben. Ami még ijesztőbb, hogy a tervek között nem is szerepel "Stick" védelmi szoftver kifejlesztése.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Lacc #1
    Valahonnan be kell szereznem a Sticket. MUHAHAHA! So evil!