Berta Sándor

170 000 IT-szakember hiányzik Orosz­országból

Nagyon sok programozó menekült el, ezért leépítenék a külföldi szakértők foglalkoztatásának bürokratikus akadályait.

Az elmúlt hónapokban az orosz kutatóintézetektől és vállalatoktól magasan képzett kutatók, informatikusok, fejlesztők, mérnökök és tanárok tízezrei távoztak. Szergej Plugotarenko, a Russian Association of Electronic Communications (RAEC) nevű szervezet igazgatója márciusban kijelentette, hogy a nemzetközi szankciók, valamint az IT-óriáscégek és a nyugati internetes platformok kivonulása miatt a hónapban több mint 50 000 IT-szakember hagyta el átmenetileg vagy végleg Oroszországot. A legvonzóbb áttelepülési célpontnak Törökország, az Egyesült Arab Emirátusok, Örményország, Georgia, illetve a délkelet-ázsiai és a balti országok számítanak. Később kiderült, hogy az IT-ágazat szövetsége azzal számol, hogy további 70 000-100 000 szakember követheti az eddig kivándoroltak példáját.

Most ismertté vált, hogy Oroszországban jelenleg 170 000 informatikai szakember hiányzik. Az ok a tömeges elvándorlás, amely az Ukrajna elleni háború kezdetét követte. Igor Zubov orosz belügyminiszter-helyettes a Föderációs Tanács, vagyis az orosz parlament felsőházának ülésén azt mondta, hogy a kereslet szintjét a szakértők körülbelül 170 ezerre becsülik, míg az ágazatban foglalkoztatottak száma körülbelül egymillió fő.

Jevgenyij Prigozsin, egy nagy internetes kutatási ügynökség tulajdonosa a múlt héten nyíltan felszólította a kormányt, hogy tegyen valamit a tehetségek külföldre áramlásának megállítása érdekében, és akár pénzbírsággal vagy utazási korlátozással is sújtsák azokat, akik alapos ok nélkül mondanak fel állásukból. Menekülő orosz fiatalok arról számoltak be, hogy kihallgatták őket a repülőtéren, de az illetékes Digitális Fejlesztési Minisztérium határozottan visszautasította, hogy akadályozzák az emberek külföldi cégekhez való költözését.

A közösségi médiában közvetített találkozón Zubov a nyugati szankciókat jelölte meg az elvándorlás okaként és elismerte, hogy a szakemberek egyes országokba történő elvándorlása "jelentős" volt. (Az Oroszországnak hátat fordító fejlesztők nyilatkozatai szerint legalább ilyen erős indok a diktatúra egyre erőszakosabb fellépése mindenki ellen, aki nem úgy gondolkodik, ahogy az állam szeretné.) A politikus a hiány pótlásához arra kérte a Föderációs Tanácsot, hogy támogasson egy olyan jogalkotási kezdeményezést, amely megkönnyítené a külföldi informatikai szakemberek számára a tartózkodási engedélyek megszerzését Oroszországban. Zubov törvénytervezete értelmében azok, akik programozóként vagy informatikusként szeretnének az államban élni és dolgozni, hamarosan sokkal kevesebb bürokráciával esélyt kaphatnak erre.

Az iparág a következő hónapokban az összes magasan képzett szakember akár harmadát is elveszítheti, ami a nyújtott szolgáltatások romlásán és annak más ágazatokra gyakorolt hatásán keresztül általános visszaeséshez fog vezetni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #7
    Minden szavad hülyeség.
  • Macropus Rufus #6
    értem. Tehát mivel a jenkik mindenkit bombáztak ezért az oroszok is megtámadhatnak egy független államot. Ja nem.... :|
  • zola2000 #5
  • Tetsuo #4
    Érdekes, az általad felhozott indokot mégsem hangoztatja egyik oroszellenes kormányzat sem. Az is érdekes, hogy a fenyegetettség elleni "megelőző" támádások Izrael esetében elfogadhatók a most óbégatók szemében.
  • nlght #3
    Majd átképzik a kirgizisztáni szamárbaszókat egy tollvonással, a Kreml simán megoldja. Viccnek szántam, de lehet több köze lesz a valósághoz, mint elsőre gondoltam.

    Remélem vhogy Putyin és az ex-KGB baráti köre hamarosan hullazsákba kerül, mert nagyon sokba kerül az egész világnak az ámokfutásuk.

    Persze tudom, hogy most jönnek majd a habzó szájú Putyin fanok és megmondják, hogy a NATO keleti terjeszkedése miatt fenyegetve érezték magukat és teljesen jogos, hogy elfoglalják Ukrajnát. Bezzeg az nem jut eszükbe, hogy bármelyik atomtengeralattjáróról atomrakétát lőhetnek bármelyik városra már évtizedek óta (!), szóval az egész világ mondhatja, hogy fenyegetve érzik magukat és ezen az alapon bárki megtámadhatna bárkit szinte.

    Az egész sztori az elmúlt 10 évben felfedezett új ukrán gázmezőkről szól, amikkel 100+ évig el lehet látni az EU-t az oroszok nélkül is. Vannak erről remek youtube videoelemzések angolul. Az ukránok már előszerződést kötöttek a covid alatt a holland Shell céggel, hogy építsék ki az infrastruktúrát. Putyin nem akarta a konkurenciát vagy hogy teljesen kimaradjon az EU piacról. Háború lett. A többi csak jobbágykápráztatás.
  • lammaer #2
    Még túrista desztinációként se nagyon népszerü putyinland, melyik idióta akarna odaköltözni...
  • Cyberdog #1
    Mehetnek potenciális túszoknak Oroszhonba. Lehet, hogy majd biztosítanak számukra olyan fizetést, ami messze felülmúlja egyes országokét talán még az USA-jét is, de, ha nem lesz hol elkölteni, meg állandóan megfigyelni fogják őket, néha-néha még egy koncepciós per veszélyével is szembe kell nézniük mint nyugati kémek. Hát, sok sikert hozzá nekik.