Berta Sándor

Elérhetetlen álom lehet az 5. szintű önvezetés

Messze nem csak a balesetmentes haladás jelent kihívást a sofőr nélkül közlekedő autók létrehozásában.

Április elején a General Motors tulajdonában lévő Cruise egyik robottaxija összezavarta a rendőröket, most pedig a Wired írta meg, hogy a cég egyik önállóan közlekedő autója, amely biztonsági sofőr nélkül közlekedett San Francisco területén, rossz helyen parkolt és ezáltal akadályozta a helyi tűzoltóság egyik gépkocsijának a haladását.

A California Public Utilities Commission jelentéséből derült ki, hogy április elején bevetésre ment a városi tűzoltóság egyik járműve, és egy olyan utcába hajtott be, ahol a fő sávban útját állta egy kukásautó. A tűzoltóság gépkocsijának vezetője ezért úgy döntött, hogy a másik sávban halad tovább, de ez is meghiúsult, ugyanis ott parkolt a Cruise járműve. Egy emberi sofőr ilyenkor visszatolatott volna, hogy átengedje a fecskendőt, de a Cruise autója a helyén maradt. A helyzetet végül a kukások oldották meg, akik abbahagyták a szemetesek ürítését és elálltak az útból. A helyi tűzoltóság utólag megerősítette az esetet és rámutatott, hogy azért fog kampányolni, hogy az autonóm autók gyártóit képezzék ki az ilyen esetek kezelésére.

A Cruise szóvivője azt nyilatkozta, hogy a gépkocsijuk reagált a tűzoltóság járművének felbukkanására és felvette a kapcsolatot a cég távsegítő munkatársaival, akik távolról is tudják vezérelni a bajba jutott járműveket. A jármű átsorolt a másik sávba, és a tűzoltóautó mindössze 25 másodperc késlekedés után tovább tudott haladni. Ráadásul kapcsolatba léptek a tűzoltósággal és az önkormányzattal is, az utóbbi ugyanis attól tartott, hogy az önállóan közlekedő gépkocsik megnövelhetik a vészhelyzeti mentőcsapatok reakcióidejét.


A GM két éve mutatta be kormány nélküli járművét

Egy ilyen incidens olyan ritka, hogy az önvezető járművek fejlesztői számára nehéz előre látni. Szakértők szerint az autonóm járműszoftverek fejlesztése során továbbra is elő fognak fordulni hasonló közúti események. Az ilyenek miatt kell embereket alkalmazni a vezető nélküli technológia távoli megfigyelésére, és azt is segítik megmagyarázni, hogy az iparban miért vallják ma már sokan, hogy soha senki nem fog olyan autót építeni, amely minden úton, minden körülmények között működni tudna. De még ha a teljes önvezetés - az 5. szintű autonómia - elérhetetlen álom is, az autógyártók és a szoftverfejlesztők rengeteg pénzt költenek ennek az álomnak a beteljesülésére. A General Motors tulajdonában lévő Cruise 2025-ig 35 milliárd dollárt költ erre a célra.

De bevétel is kell, a Cruise mostani célja megszerezni az engedélyt az állam első, vezető nélküli fuvarozási szolgáltatásának elindításához. Ez nem lesz sima ügy, mert a helyi önkormányzatnak két további eset nem tetszik: az egyik április végén történt, amikor egy munkaterületen áthaladó Cruise jármű megállt egy átkelőhelyen, és öt percig nem mozdult, elzárva a forgalmat; áprilisban pedig egy másikat is rögzített kamera, amelyben a rendőrök egy Cruise járművet állítottak meg sofőr nélkül, mert nem volt bekapcsolva a fényszórója. Az autonóm járművek jelenleg a város területének kétharmadán közlekedhetnek, de csak este 10 és reggel 6 óra között. Ha meg is kapják az engedélyt viteldíjak szedéséhez, továbbra is csak éjszaka és kora reggel, eső és ködmentes időben működhetnének taxiként.

A San Francisco-i tisztviselők valószínűleg nem fogják megadni a kibővített engedélyt, mert a Cruise járművei az utasok felvételekor és kiszálláskor nem húzodnának ki a járdaszegélyre, hanem mindezt a forgalmi sávokban végeznék. Eközben a normál taxik büntetést kapnak, ha az utascserét a járdaszegélytől 18 centinél távolabb végzik. A kérvényben a Cruise ügyvédje azzal érvel, miszerint a törvény megengedi bármely autónak, hogy megálljon a forgalmi sávban, ha az „ésszerűen szükséges”. A jármű szoftvere alapértelmezés szerint előnyben részesíti az útpadkára húzódást, de néha "törvényes és biztonságos kettős parkolást” hajtanak végre, ha ez az egyetlen lehetőség.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • defiant9 #72
    A farmerek természetesnek veszik hogy a légkör arra van hogy a tevékenységük melléktermékével szabadon teleszemetelhessék. Attól még hogy valami átlátszó attól szennyez.
    A klímasemleges gazdaság egy valid cél, ehhez üvegházhatású gázok kibocsájtásának csökkentése egy jó/szükséges eszköz.
    Nyilván fáj a váltás hogy felelősen, nem a jövő generációk kontójára fenntarthatatlan módon terheljük a környezetet. Szokni kell hogy ez a standard, nem a beleszarok a világba lesz ami lesz.
    Az állattartással előállított élelmiszerek ökológiai lábnyoma túl nagy, az is egy jó irány hogy a növényi alapot preferáljuk. Én mondjuk ezt inkább úgy próbálnám elérni hogy aki CH4/ammóniát ereget a légkörbe az fizessen erre extra adót, vagy kapjon rá kevesebb támogatást (ui. egy jelentősen támogatott szektorról beszélünk).
    Ennek persze közvetlen köze nincs a vidéki életmódhoz, a környezetszennyezés amit meg akarnak szüntetni, az a konteó hogy ezen valós/valid cél helyett kitalálsz egy nem létezőt.
  • kvp #71
    A 95%-os csokkentes nem 50%. Gyakorlatilag az adott megyeben betiltjak a mezogazdasagi tevekenyseget.

    Akkor egy magyar forras:
    https://makronom.mandiner.hu/cikk/20220704_negyvenezer_gazda_tuntetett_hollandiaban

    "A nitrogénérzékeny Natura 2000 területek 75 százalékának vissza kell állnia „egészséges szintre”. Ezeken a területeken akár 70-80 százalékkal csökkentenék a nitrogén-kibocsátást, és jelentősen megszorítanák az állattenyésztést. Itt terveznék egyes gazdaságok kisajátítását."

    Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy vagy onkent atadjak a gazdak a foldjeiket az allamnak vagy elveszik toluk. Anno nallunk is be lehetett lepni onkent a TSZ-be, de ha nem tette meg valaki, akkor az AVH meggyozte rola, hogy megis. Aki meg ezutan is ellenallt, azt meg elvittek Recskre.

    A hollandoknal is a hadsereg oldja meg a problemat, termeszetesen demokratikus keretek kozott, mivel a gazdak eseten veszelyes szelosegesekrol van szo:
    https://theprint.in/world/dutch-military-vehicles-tow-away-protesters-tractors-as-farmers-agitate-against-emission-caps/1018790/

    https://ec.europa.eu/environment/nature/natura2000/management/docs/conservation%20measures.pdf

    "In Flanders (Belgium), like in other Member States, the government has the first right to buy land that is designated under Natura 2000 for a market-conform price. Also expropriation of land is a legal instrument that can be used for nature conservation in some countries when management plans, contracts, or other conservation instruments do not work and the defined objectives are not observed."

    https://www.natura2000.nl/sites/default/files/Bibliotheek/Begrippen/PAF%20NL%202021-2027%20FINAL%20(corr).pdf

    "as from 2021 onwards expropriation will have to be used more frequently. This is expected as most possibilities that existed for voluntary acquisition on an amicable basis over the last 29 years [1990-2019] have now been used."

    Ertem en, hogy ez nem tortenik meg es csak egy osszeeskuves emlelet. De akkor megis mit latunk eppen?

    Utoljára szerkesztette: kvp, 2022.07.06. 16:41:57
  • Nagydög #70
    @kvp:

    "A WEF dontese alapjan a videki eletmodot ugyis meg kellene szuntetni es pl. Hollandiaban mar tiltakoznak is ez ellen a gazdak, pedig egyelore csak a videki alattenyesztes kivezeteserol szuletett dontes, a szabadfoldi mezogazdasagi termeles teljes leallitasa es a szantofoldek nemzeti parkka alakitasa csak 2030-ra varhato. De persze ez csak egy osszeeskuves elmelet, amit soha nem fognak a gyakorlatba atultetni. A hivatalos media hivatalos velemenye pedig az, hogy csak militans extremistak tuntetnek."

    Szoval fogsz egy allitast, amire meg forrasod is van, es hiteles(50%-os szennyezes csokkentesi terv), ezt osszekevered a sajat legbolkapott allitasaiddal(videki eletmod megszuntetni, allattartas, mezogazdasag, nemzeti park), majd az egeszet probalod bizonyitani az eredeti allitashoz kapcsolodo forrassal. Mondhatni, a szokasos eljaras.
  • kvp #69
    "Ez teljesen életszerűtlen, a helyhezkötött infrastruktúrák szervizelése nem mindig úgy néz ki, mint a filmekben, hogy odamegy 2 szakember és minden eszköz meg alkatrész van náluk és 1 óra elteltével már meg is oldottak bármit."

    Ha egyetlen ceg kezeli a rendszert akkor igy is megoldhato. De ha tobb kell, akkor szepen lassan megoldjak, mint manapsag amikor valamiert elszakad egy internet gerinc es 3-4 ceg is kimegy egyszerre megjavitani. Tovabbra is azt gondolom, hogy a teljes lakossaghoz kepest nagyon keves embernek kell kezi vezerlesu markologepre vagy emelkosaras kocsira jogositvanyt szereznie.

    "Arról meg ne is beszéljünk, hogy mi lesz ha valami szűk, forgalmas helyen történik valami üzemzavar a háttérinfrastruktúrában, esetleg valami elkezdi a szenzorokat zavarni / blokkolni / masszívan beszennyezni és beáll emiatt hosszú órákra - fél napokra egy város forgalma."

    Erre nemreg volt pelda San Francisco-ban. Egy ido utan kimentek a ceg emberei es egyesevel elvittek a kocsikat. Ha a jovoben mar nem lesz kezi vezerles a jarmuben, akkor melle allnak es kabelen vezerelve lepesben el tudjak vinni vagy ha mozgaskeptelen, akkor trelerrel. Most csak par tucat onvezeto auto allt be ugyanabba a keresztezodesbe, de ha tobb ezer teszi, akkor nem par ora lesz a kitakaritasuk hanem par nap. De ez egyetlen nagytokest vagy politikust se fog zavarni, nekik van alternativajuk, nem kell a foldon kozlekedniuk. Amikor viszont mukodik a rendszer, akkor akar 50%-al is javithatja a forgalom atereszto kepesseget es 100%-al csokkentheti a dugokat. Tehat vagy minden sokkal jobb vagy minden all. Ha 99%-os rendelkezesre allas lesz, akkor evi 3-4 nap teljes leallas meg belefer, ha a tobbi nap mukodik.

    "Nincs itt akkor ellentét köztünk, oldják meg pl. Pesten a közlekedést ahogy jól esik az ottaniaknak (BKV, bicikli, önvezető autó, görkorcsolya, vízálló elektromos roller, gyalogososzlató egykerekű rohamdroid), de a vidéket meg hagyják békén úgy ahogy az ott jól működik. Legfeljebb nem járunk majd oda, a cégek kiköltöznek emiatt, a lakók is örülnek majd, hogy az élhetetlen tömegsűrűség kezd emiatt fellazulni, tök jól jár mindenki."

    A lenyeg az, hogy az automata autok foleg autopalyan tudnak sokat javitani a fogyasztason es a forgalom surusegen, mivel kepesek konvojban haladni, kis kovetesi tavolsagokkal. Viszont ennek alapja az, hogy senki ne hasznalhasson kezzel vezetett autot a napi forgalomban, ahogy most sem szabad felhajtani lovaskocsival vagy kombajnnal egy autopalyajara.

    Az atmenet valoszinuleg ugy fog kinezni, hogy eloszor csak az autopalyakra nem hajthatnak fel kezi modban az emberek, aztan a varosokba sem, aztan mar a videki kis utakra sem, majd amikor mar minden lakott terulet le van feldve az onvezeto halozattal, akkor onnantol mar nem lesz kezi vezerles a jarmuvek nagyreszeben es amikben meg van, azokban is letiltjak az onvezeto rendszer hataran. Offroad-ozni a foldutakon meg lehet majd a regi kocsikkal, csak benzin nem lesz hozzajuk, aztan szepen lassan kikopnak onnan is a kibocsatasi szabvanyok miatt.

    A WEF dontese alapjan a videki eletmodot ugyis meg kellene szuntetni es pl. Hollandiaban mar tiltakoznak is ez ellen a gazdak, pedig egyelore csak a videki alattenyesztes kivezeteserol szuletett dontes, a szabadfoldi mezogazdasagi termeles teljes leallitasa es a szantofoldek nemzeti parkka alakitasa csak 2030-ra varhato. De persze ez csak egy osszeeskuves elmelet, amit soha nem fognak a gyakorlatba atultetni. A hivatalos media hivatalos velemenye pedig az, hogy csak militans extremistak tuntetnek.

    Termeszetesen erre se tudok masok altal is hitelesnek elfogadott linket mutatni, de itt van egy megbizhatatlan oldal:
    https://www.westernstandard.news/news/dutch-farmers-protest-threaten-to-grind-nederlands-to-a-halt/article_df01b7f8-fbca-11ec-9a5d-4b325f133558.html

    "The farmers' protest was triggered by a government proposal to cut the country's emissions of pollutants like nitrogen oxide and ammonia by 50% by 2030. Some provinces will need cuts of as much of 95% in emissions in order to to comply with European Union rules on reducing nitrogen pollution.
    In order to reduce emissions of ammonia, farmers will also require a near 30% reduction in the number of livestock.
    In a statement this month, the government said, "the honest message is that not all farmers can continue their business.""
  • defiant9 #68
    @dodo55:
    "Elfogadható az, ha valaki képes különbséget tenni a fekete, a szürke és a fehér között"
    Igen. Ezzel persze nem tudtad cáfolni azt hogy az emberek a kommersz termékek irányába fodultak, ez a mainstream. Emellett nyilván létezik egy szűk réteg aki 10x-es áron megveszi a top megoldást is.

    "Nincs itt akkor ellentét köztünk, "
    Nincs, továbbra is hozod a formád mivel semmit nem tudtál mondani az autópálya kapcsán továbbra sem, sunyi módion kerülöd a témát és a cherry picking-be menekülsz.

    "de a vidéket meg hagyják békén úgy ahogy az ott jól működik"
    Folytatva a (buta) logikádat, Budapest/agglomeráció pedig megtartja magának az adóbevételeit és egy forintot sem fog a drágán fenntartható vidéki infrastruktúrára fordítani. Ha vidéken 5x akkora út, csatorna, internet hálózatot kell létrehozni/üzemeltetni hogy az alacsonyabb népsűrűség mellett mindenkihez eljusson, akkor fizessenek ott 5x annyit érte az emberek, ne legyen semmiféle keresztfinanszírozás. Ha emiatt elköltöznek sokan a városba, akkor pedig fizessenek a maradók 10x annyit. Az urbanizáció épp azért alakult ki hogy egy helyen, elérhető távolságban legyenek a szükséges dolgok. Kína azért olyan borzasztó versenyképes mert óriási, koncentrált ipari hubjai vannak, nem pedig szétszórva az alacsony népsűrűségű vidékeken.
  • defiant9 #67
    @dyra:
    "Sose kaptam még rá választ. Most se"
    Mivel az állításod ez volt:
    "Miért fizessék egy szolgáltatásért akárcsak 5 forintot amire nincs szükségem ugyanis tudok vezetni? "
    Vagyis akkor elfogadtad hogy ez a logika önmagában nem elégséges hogy amit megtudsz tenni ahelyett nem kell egy jobb. A mosógépes hasonlat a cáfolata az eredeti állításodnak, akkor is ha nem tetszik. Az meg hogy 5 forintról millióra ugrottál, jól mutatja hogy mennyire butuska/átgondolatlan is volt az eredeti szám adatod.
    Most már csak annyit mondasz hogy nem éri meg azon az áron(amit nem tudunk még mennyi lesz). Az árat egyébként alapvetően az fogja meghatározni hogy mennyit hajlandóak érte fizetni az emberek(mennyire hasznos a jószág), illetve a konkurencia milyen árszinten dolgozik.

    "Csak ha ez a dolog masszív feláras akkor inkább megtartom a ZS-ét és vezetek magam."
    Ameddig engedik, ugyanis ez egy veszélyes üzem, és ameddig nem tudod garantálni hogy a humán sofőrők hozzák az önvezetők baleseti statisztika szintjét és nem szegnek meg egyetlen közlekedési szabályt sem ezzel veszélyeztetve mások testi épségét addig nem nagyon tudod legitim módon védeni azt hogy márpedig neked kell ezt a veszélyes gépet manuálisan irányítanod és nem az automatára bízni. Hasonló okból vették ki - jelentős részben - az agyonképzett repülőgép pilóták kezéből is a kontroll-t, még ők is túl sokat hibáztak a géphez képest.

    "Jöttök itt a méretgazdálkodással. Bakker dolgoztatok már nemzetközi multinál? "
    A nagyobb méretgazdaságosság csökkenti a fajlagos költségeket, ez tény. Elfogadod ezt? Elfogadod hogy az egyedi, egy helyre eladott szoftver kifejlesztési/support költsége fajlagosan magsabb mint amit millió példányban adnak el?
    Ez egy univerzális elv, az önvezető szoftver bekerülési költsége drága, de ennek jelentős részét már kifizették a fejlesztők, ha elkészül a termék akkor pedig a marketing úgy fogja belőni az árat hogy maximális legyen a megtérülési ráta. Ahogy már írtam végsősoron az árat eleinte az határozza meg hogy mennyit hajlandóak fizetni érte az emberek(emberek <> a te egyéni elképzelésed), hosszabb távon pedig az árverseny, a mérnökök költsége egy alsó korlát, de ez 10 év távlatában már nem lesz jelentős tétel.
    Elfogadod hogy semmiféle nagyobb szám adatot nem tudsz felmutatni a példaként hozott csak a taxisok jövedelmével szemben sem?
  • Nagydög #66
    #65: Nincs mas? Nem tudjak maguknak megoldani? Miert nem? Csak penzt es munkat kell bele tenni. Ne mondd, hogy meg mindig olcsobb, ha ti csinaljatok, mikor maguk is "vezethetnenek"!

    Tovabbra sem ertem, miert baj, ha az onvezeto auto dragabb, mint a sima. Ha ragaszkodsz hozza, hogy legyen egy sajatod, majd kifizeted. Ha nem, akkor meg a jelenleginel sokkal olcsobban josz ki, ha szolgaltataskent veszed igenybe. Nem hiszem, hogy ragaszkodnal hozza, hogy legyen sajat repulod, meg akkor se, ha sokat repulsz. Hasonlokeppen nem akarsz gondolom sajat teherautot sem, mert esetleg vettel valahol egy uj kanapet.





    Utoljára szerkesztette: Nagydög, 2022.07.04. 15:05:05
  • dyra #65
    Mert nincs más, vagy ha van más akkor hasonló áron. És mert magának nem tudja megoldani. Ezért. Viszont még egy ügyvezető igazgatót se láttam, hogy lemondott volna a céges autóról mert neki jó a taxi is.

    Ez egy plusz szolgáltatás. Vezetni tudsz robot nélkül is. Miért fizessek érte?

    Továbbra se kaptam rá választ. Mellébeszélés megy. Meg hadoválás az árakról amiről még csak elképzelés sincs ha jól látom. Mennyibe fog kerülni?

    Valaki nekem esett nem hozok számokat. Ja én se láttam még egy költségbecslést sem mennyibe fog kerülni ez a szolgáltatás. Csak azt, hogy olcsó lesz.
    Utoljára szerkesztette: dyra, 2022.07.04. 14:53:24
  • Dodo55 #64
    #61:
    "Mi az hogy elfogadhatóbb? Illogikus kijelentés, amit elfogadnak annál nincs elfogadhatóbb, olyan van hogy minőségibb+drágább. De mivel az emberek inkább az olcsóbb kommerszt fogadták el, így azt gyártják nekik tömegtermelésben, erre van igény."
    Elfogadható az, ha valaki képes különbséget tenni a fekete, a szürke és a fehér között. Elfogadhatóbb az, ha valaki képes a szürke több árnyalata között is különbséget tenni.

    "Tehát az autópályáról nem tudsz mit mondani, így azt inkább ignorálod. Látod már mi a gond a primitív vitakultúráddal?
    Másrészt napi fél óra nyereség is bőven elég indok arra hogy önvezetőt használjon valaki. Illetve igen, épp a legkritikusabb területek problémáját kell megoldani, nem pedig úgy csinált mint te hogy inkább félrenézel."
    Nincs itt akkor ellentét köztünk, oldják meg pl. Pesten a közlekedést ahogy jól esik az ottaniaknak (BKV, bicikli, önvezető autó, görkorcsolya, vízálló elektromos roller, gyalogososzlató egykerekű rohamdroid), de a vidéket meg hagyják békén úgy ahogy az ott jól működik. Legfeljebb nem járunk majd oda, a cégek kiköltöznek emiatt, a lakók is örülnek majd, hogy az élhetetlen tömegsűrűség kezd emiatt fellazulni, tök jól jár mindenki.
    Utoljára szerkesztette: Dodo55, 2022.07.04. 14:38:03
  • Nagydög #63
    #62:

    "Egyébként nem akartam ezzel érvelni mert ugye ez is valamilyen érvelési hiba de 23 éve IT-ben dolgozom. Nem adunk és nem is kapunk olcsó szolgáltatásokat az ügyfeleknek."

    Tenyleg?! Es akkor megis miert vasaroljak meg a szolgaltatasotokat az ugyfeleitek, vagy ti masoket?