Szekeres Viktor

Indiana Jones 5: itt az első hivatalos fénykép

Még kicsivel több, mint egy év van az új Indiana Jones premierjéig.

Harrison Ford tegnap megerősítette, hogy az ötödik Indiana Jones-film amerikai premierdátuma valóban 2023. június 30-án lesz, és emellé az infó mellé a producerek egy hivatalos fényképet is kiadtak a filmből, amin a főhős látható, bár egyelőre inkább csak a sziluettjében gyönyörködhetünk.

Mondanunk sem kell, hogy az Indiana Jones 5 igencsak várt premier a közönség körében. 2018-ban, amikor egy évvel elhalasztották a premierdátumát, azt írtuk, hogy legalább 2021-ben már látni fogjuk a filmet. Azóta persze történt egy, s más, rendezőváltás és világjárvány is, majd nem sokkal a forgatás megkezdése után 2022. július 29-e helyett a most aktuális dátumra halasztották a bemutatót.

A James Mangold által rendezett filmben a főszereplő Harrison Ford mellett még olyan színészeket láthatunk kiemelt szerepben, mint Antonio Banderas, Phoebe Waller-Bridge, Mads Mikkelsen, Boyd Holbrook, Shaunette Renée Wilson, Thomas Kretschmann és Toby Jones.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #1
    "Antonia Banderas"

    Anyja vagy tesója? :-D