SG.hu
Forgive Me Father
Kiadó: 1C Entertainment
Fejlesztő: Byte Barrel
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: 64 bites Windows 7, Intel Core i5 vagy AMD Ryzen, 8 GB memória, NVIDIA GeForce GTX 950, 4 GB szabad hely
Ajánlott: 64 bites Windows 10, Intel Core i5 vagy erősebb, AMD Ryzen vagy erősebb, 16 GB RAM vagy több, NVIDIA GeForce GTX 1050ti vagy erősebb, 4 GB szabad hely
Hasonló játékok: Doom
Kategória: FPS
A játék még tavaly ősszel szúrt szemet nekem, amikor megláttam az Early Access-változat bejelentő videóját. Már akkor látszott, hogy ez egy kiemelkedő cím lesz a hasonló shooterek között. Végre elérkezett az 1.0-s változat ideje, így most már érdemes vetnünk rá egy pillantást.
A történetet nem viszi túlzásba a játék, inkább csak kontextusba helyezi az akciót, ami kíséri. A játék elején lévő introvideóban megtudjuk, hogy az egyik rokonunkat nagy valószínűséggel elrabolta egy Cthulhu-szekta, és elindultunk nyomok után kutatni. Minden pályán feliratozva láthatjuk, ha valahol a sztori szempontjából releváns helyszínre érkezünk, de amennyiben átugorjuk őket, akkor is teljes egészet ad a játék. A lényeg az, hogy H.P. Lovecraft műveit idéző förtelmeket kell kiirtanunk.
Az ilyen stílusú játékokat divatos mostanság boomer shooternek becézni, és valamilyen szinten ez meg is állja a helyét. A modern látványvilága mellett azonnal a klasszikus shootereket idézi az akció és az irányítás. Sprint funkcióra nincs szükség, ugyanis karakterünk szinte szaladva közlekedik. Erre a dinamikus mozgásra szükségünk is lesz, ugyanis a szörnyetegek minden irányból elárasztanak majd bennünket. Célkeresztünk nincsen, csupán irányba nézünk, és meghúzzuk a ravaszt. Annak érdekében, hogy az akció sose lassuljon le, még újratöltés sem létezik a játékban. Ameddig van lőszerünk készleten, addig tolhatjuk a sebzést.
Két karakter közül választhatunk, akivel véghez vihetjük a lövöldözést: ez lehet egy pap vagy egy újságíró. Az előbbi esetében inkább a defenzívebb megközelítés jellemzi a hozzá társuló játékstílust, míg az utóbbinál inkább az agresszivitás lesz a meghatározó. Fegyverkészletünk meglepően sokrétű. Revolver, gépfegyverek, sörétes puska, de még egy Thunderonomicon nevű, gránátvetőre emlékeztető valami is a kollekciónk részét képezi. Ezeket a fegyvereket tudjuk fejleszteni is, így például a revolverből akár duplarevolvert is feloldhatunk, amely megnövelt tűzsebességért cserébe a két fegyver egyidejű használata miatt csökkentett pontossággal használható. A fejlődésre használt képességfa elég szerteágazó, és mindegyik fejleszthető dolognak 3-4 szintje van.
A pályák látványvilága elég komoly szerepet játszik az élményben. Kapunk egy viharlámpást, amivel világíthatunk a sötétben, de még egy Doom 3-ra emlékeztető zseblámpát is. A hátrányát viszont hasonlóképpen tapasztalhatjuk meg, ugyanis ameddig a kezünkben van, nem tudunk lőni. Nagyon sötétek tudnak lenni a pályák, így tényleg hasznos az általuk biztosított fény, viszont fel kell készülnünk a reflexből történő fegyverváltásra, ha felbukkan az ellenfél. A pályaelemek által biztosított fények is nagyon látványosak tudnak lenni, még annak ellenére is, hogy a készítők semmilyen ray tracinget vagy hasonló technológiát nem használtak.
A cthulhus, csápos dolgokat eléggé komolyan vették a fejlesztők. A helyszínek tele vannak horgászással, tengeri lényekkel kapcsolatos elemekkel. Az ellenfelek nagy része is óriási polipcsápokkal rendelkezik, és a fegyvereink a fejlesztésüket követően hasonló átalakuláson esnek át. A továbbfejlesztett sörétes, a Spitter több színes, lüktető animációval rendelkező csápot kap, amelyeknek a közepébe kell betennünk a töltényt. Az Abyssal Shotgun viszont már szinte egy tényleges hallá alakul, uszonyokkal a tetején.
Grafika: A játék grafikájával kapcsolatban, ha nagyon felületesen szeretnék fogalmazni, akkor azt mondanám, hogy a Darkest Dungeon, a XIII és a Doom keveréke. Erősen képregényre hajazó a látványvilág, de a készítők a fények kifejezetten kreatív használatával nagyon hangulatos helyszíneket hoztak létre. 2D modellek vannak benne egy 3D világban, ami a perspektívánkat követi. A vér és a testdarabok szétrobbanása elég részletesen lett megjelenítve. Elég kevés képkockából állnak a modellek animációi, de mégis képesek kifejező képet adni. Sok apró részletre is reagál a játék. Például az egyik egység, amelyik a kezében visz egy levágott fejet, felrakja a kezében lévő fejet a sajátja helyére, ha fejlövéssel öljük meg, és így tovább tud üldözni minket. A modell is képes megváltozni, mint például a Liquidator esetében, ahol ha a hátán található tartályt szétlőjük, akkor a benne található folyadék azonnal szétmarja a testét, és eltűnik a bőre.
Kezelőfelület, irányíthatóság: A karakterünk képe a Wolfenstein 3D-t idézően lett animálva. Alapesetben pislog, de sebzést szerezve egyre torzul és véresedik a képe. A kijelzőnk széle egyfajta állapotjelzőként is viselkedik. Ha találat ér bennünket, akkor véres fröccsenés látható. A felvehető tárgyak színének megfelelően világít, amint felveszünk belőlük (például a lőszer esetén sárgán villan fel). Megjegyezném, hogy aki a villogó fényekre érzékeny, annak lehet, ez már túl sok lesz.
Felül az aktuális célpontunk életerőcsíkja látszik. Jobb oldalt jól átláthatóan követhető az aktuális fegyverünk lőszermennyisége és a használható dolgok státusza, valamint a hozzájuk tartozó gyorsgombok is. Ezt személy szerint nagyon szeretem egy játékban, ugyanis a pörgős akció közben néha elfelejti az ember, hogy melyik tárgy melyik gombra van kiosztva. Ha kulcsokat szerzünk, akkor azt a játék balra, a karakterképünk mellé szép sorban kiteszi, így nyomon követhető, hogy épp melyekkel rendelkezünk. A játék nagyon gyors reakcióidőt és mozgást igényel már a közepes nehézségen is, de szerencsére kifejezetten könnyedén irányítható a karakterünk, és igencsak dinamikusan reagál a bevitelre.
Játszhatóság: A fejlesztési lehetőségek elég változatossá tudnak tenni egy-egy végigjátszást. A két karakter határozottan más-más játékstílusra van kiélezve. Ha valaki szereti a klasszikus stílusú FPS-játékokat, akkor a számára a kulcsok keresése sem fog negatívumot jelenteni. Viszonylag bőkezűek a pályák a mentési lehetőségek terén, de azért érdemes kihasználni minden lehetőséget a mentésre. A korai hozzáférési szakasza során voltak mentéssel kapcsolatok problémák. Én a kiadott változatban már szerencsére nem találkoztam ilyenekkel. A pályák és az azokon belüli helyszínek eléggé változatosak ahhoz, hogy akár egy hosszabb menet során se unjunk rá a konstans lövöldözésre.
Intelligencia, nehézség: Eléggé résen kell lennünk a játék során, mert sok ellenfél és sokféle támadással próbál majd kicsinálni minket. Szerencsére van egy mechanika, amely a segítségünkre lehet az ilyen szituációk során: a madness. Ez a rendszer visz egy nagy csavart a „run and gun” játékmenetbe. Minél jobban töltjük fel a madness-mutatónkat, annál több sebzést okozunk, és annál kevesebbet sebződünk. Ráadásul Sin Cityre emlékeztető módon a vörösön kívül fokozatosan minden színt eltűntet a méter megtöltése. Ezt elérhetjük akár gyilkolással, akár alkohol elfogyasztásával is. Ha elég ügyesek vagyunk, akkor az ölés és képességhasználat megfelelő kombinálásával nagyon sokáig fent tudjuk tartani ezt az állapotot.
Hangok, zene: A zenék jól illenek a rejtélyes, horrorisztikus helyszínekhez. Sejtelmes ambient zene megy akkor, amikor csak járkálunk a sötétben, majd a játék pörgős zenére vált azonnal, ahogy elindul a harc. A fegyvereknek szintén erővel rendelkező hangzásuk van, de a sörétes (amelyiknek egyébként a játékok nagy részében a legerőteljesebb durranó hangja szokott lenni) és az MP18 egy kicsit tompán hangzik. A revolver durranása ezzel szemben elég dinamikus, és mivel egy elég erős kezdőfegyverről van szó, így sokat fogjuk hallani. A két főhős viszont folyamatosan kommentálja az eseményeket, amivel kapcsolatban nem tudom elhinni, hogy nem szándékosan ilyen lett cikis. Megközelítik Lo Wang szövegeit, de valahogy nem érik el azt a humorszintet nálam. Az újságíró szinkronja egy kicsit gyengére sikerült. A szörnyek zajai viszont kompenzálják ezt. Nagyjából olyan hangjuk van, mint ahogy ránézésre elképzelnénk róluk.
Összegzés: Jó érzés volt látni egy retro hangulat inspirálta shootert, amely képes modern elemeket belecsempészni a játékmenetbe és a technológiába. A bodyhorror és a sok csáp nagyon jól áll a játéknak, amelyet a véres, darabolós halálanimációk még brutálisabbá tesznek. Az, hogy nem kell újratölteni a fegyvereket nagyon gyors arénaharcokat tesz lehetővé, és a madness mechanikával kombinálva nincs egy unalmas pillanat sem a csaták során. Történetben azt hittem, nagyobb különbség lesz a két karakter között, de a játék konkrétan a videókban is csak szimplán kicseréli az éppen látott karaktert. Klasszikus shooterek kedvelőinek szerintem kihagyhatatlan darab, de a csáposszörny-imádóknak is érdemes adni neki egy esélyt.
Fejlesztő: Byte Barrel
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: 64 bites Windows 7, Intel Core i5 vagy AMD Ryzen, 8 GB memória, NVIDIA GeForce GTX 950, 4 GB szabad hely
Ajánlott: 64 bites Windows 10, Intel Core i5 vagy erősebb, AMD Ryzen vagy erősebb, 16 GB RAM vagy több, NVIDIA GeForce GTX 1050ti vagy erősebb, 4 GB szabad hely
Hasonló játékok: Doom
Kategória: FPS
A játék még tavaly ősszel szúrt szemet nekem, amikor megláttam az Early Access-változat bejelentő videóját. Már akkor látszott, hogy ez egy kiemelkedő cím lesz a hasonló shooterek között. Végre elérkezett az 1.0-s változat ideje, így most már érdemes vetnünk rá egy pillantást.
A történetet nem viszi túlzásba a játék, inkább csak kontextusba helyezi az akciót, ami kíséri. A játék elején lévő introvideóban megtudjuk, hogy az egyik rokonunkat nagy valószínűséggel elrabolta egy Cthulhu-szekta, és elindultunk nyomok után kutatni. Minden pályán feliratozva láthatjuk, ha valahol a sztori szempontjából releváns helyszínre érkezünk, de amennyiben átugorjuk őket, akkor is teljes egészet ad a játék. A lényeg az, hogy H.P. Lovecraft műveit idéző förtelmeket kell kiirtanunk.
Az ilyen stílusú játékokat divatos mostanság boomer shooternek becézni, és valamilyen szinten ez meg is állja a helyét. A modern látványvilága mellett azonnal a klasszikus shootereket idézi az akció és az irányítás. Sprint funkcióra nincs szükség, ugyanis karakterünk szinte szaladva közlekedik. Erre a dinamikus mozgásra szükségünk is lesz, ugyanis a szörnyetegek minden irányból elárasztanak majd bennünket. Célkeresztünk nincsen, csupán irányba nézünk, és meghúzzuk a ravaszt. Annak érdekében, hogy az akció sose lassuljon le, még újratöltés sem létezik a játékban. Ameddig van lőszerünk készleten, addig tolhatjuk a sebzést.
Két karakter közül választhatunk, akivel véghez vihetjük a lövöldözést: ez lehet egy pap vagy egy újságíró. Az előbbi esetében inkább a defenzívebb megközelítés jellemzi a hozzá társuló játékstílust, míg az utóbbinál inkább az agresszivitás lesz a meghatározó. Fegyverkészletünk meglepően sokrétű. Revolver, gépfegyverek, sörétes puska, de még egy Thunderonomicon nevű, gránátvetőre emlékeztető valami is a kollekciónk részét képezi. Ezeket a fegyvereket tudjuk fejleszteni is, így például a revolverből akár duplarevolvert is feloldhatunk, amely megnövelt tűzsebességért cserébe a két fegyver egyidejű használata miatt csökkentett pontossággal használható. A fejlődésre használt képességfa elég szerteágazó, és mindegyik fejleszthető dolognak 3-4 szintje van.
A pályák látványvilága elég komoly szerepet játszik az élményben. Kapunk egy viharlámpást, amivel világíthatunk a sötétben, de még egy Doom 3-ra emlékeztető zseblámpát is. A hátrányát viszont hasonlóképpen tapasztalhatjuk meg, ugyanis ameddig a kezünkben van, nem tudunk lőni. Nagyon sötétek tudnak lenni a pályák, így tényleg hasznos az általuk biztosított fény, viszont fel kell készülnünk a reflexből történő fegyverváltásra, ha felbukkan az ellenfél. A pályaelemek által biztosított fények is nagyon látványosak tudnak lenni, még annak ellenére is, hogy a készítők semmilyen ray tracinget vagy hasonló technológiát nem használtak.
A cthulhus, csápos dolgokat eléggé komolyan vették a fejlesztők. A helyszínek tele vannak horgászással, tengeri lényekkel kapcsolatos elemekkel. Az ellenfelek nagy része is óriási polipcsápokkal rendelkezik, és a fegyvereink a fejlesztésüket követően hasonló átalakuláson esnek át. A továbbfejlesztett sörétes, a Spitter több színes, lüktető animációval rendelkező csápot kap, amelyeknek a közepébe kell betennünk a töltényt. Az Abyssal Shotgun viszont már szinte egy tényleges hallá alakul, uszonyokkal a tetején.
Grafika: A játék grafikájával kapcsolatban, ha nagyon felületesen szeretnék fogalmazni, akkor azt mondanám, hogy a Darkest Dungeon, a XIII és a Doom keveréke. Erősen képregényre hajazó a látványvilág, de a készítők a fények kifejezetten kreatív használatával nagyon hangulatos helyszíneket hoztak létre. 2D modellek vannak benne egy 3D világban, ami a perspektívánkat követi. A vér és a testdarabok szétrobbanása elég részletesen lett megjelenítve. Elég kevés képkockából állnak a modellek animációi, de mégis képesek kifejező képet adni. Sok apró részletre is reagál a játék. Például az egyik egység, amelyik a kezében visz egy levágott fejet, felrakja a kezében lévő fejet a sajátja helyére, ha fejlövéssel öljük meg, és így tovább tud üldözni minket. A modell is képes megváltozni, mint például a Liquidator esetében, ahol ha a hátán található tartályt szétlőjük, akkor a benne található folyadék azonnal szétmarja a testét, és eltűnik a bőre.
Kezelőfelület, irányíthatóság: A karakterünk képe a Wolfenstein 3D-t idézően lett animálva. Alapesetben pislog, de sebzést szerezve egyre torzul és véresedik a képe. A kijelzőnk széle egyfajta állapotjelzőként is viselkedik. Ha találat ér bennünket, akkor véres fröccsenés látható. A felvehető tárgyak színének megfelelően világít, amint felveszünk belőlük (például a lőszer esetén sárgán villan fel). Megjegyezném, hogy aki a villogó fényekre érzékeny, annak lehet, ez már túl sok lesz.
Felül az aktuális célpontunk életerőcsíkja látszik. Jobb oldalt jól átláthatóan követhető az aktuális fegyverünk lőszermennyisége és a használható dolgok státusza, valamint a hozzájuk tartozó gyorsgombok is. Ezt személy szerint nagyon szeretem egy játékban, ugyanis a pörgős akció közben néha elfelejti az ember, hogy melyik tárgy melyik gombra van kiosztva. Ha kulcsokat szerzünk, akkor azt a játék balra, a karakterképünk mellé szép sorban kiteszi, így nyomon követhető, hogy épp melyekkel rendelkezünk. A játék nagyon gyors reakcióidőt és mozgást igényel már a közepes nehézségen is, de szerencsére kifejezetten könnyedén irányítható a karakterünk, és igencsak dinamikusan reagál a bevitelre.
Játszhatóság: A fejlesztési lehetőségek elég változatossá tudnak tenni egy-egy végigjátszást. A két karakter határozottan más-más játékstílusra van kiélezve. Ha valaki szereti a klasszikus stílusú FPS-játékokat, akkor a számára a kulcsok keresése sem fog negatívumot jelenteni. Viszonylag bőkezűek a pályák a mentési lehetőségek terén, de azért érdemes kihasználni minden lehetőséget a mentésre. A korai hozzáférési szakasza során voltak mentéssel kapcsolatok problémák. Én a kiadott változatban már szerencsére nem találkoztam ilyenekkel. A pályák és az azokon belüli helyszínek eléggé változatosak ahhoz, hogy akár egy hosszabb menet során se unjunk rá a konstans lövöldözésre.
Intelligencia, nehézség: Eléggé résen kell lennünk a játék során, mert sok ellenfél és sokféle támadással próbál majd kicsinálni minket. Szerencsére van egy mechanika, amely a segítségünkre lehet az ilyen szituációk során: a madness. Ez a rendszer visz egy nagy csavart a „run and gun” játékmenetbe. Minél jobban töltjük fel a madness-mutatónkat, annál több sebzést okozunk, és annál kevesebbet sebződünk. Ráadásul Sin Cityre emlékeztető módon a vörösön kívül fokozatosan minden színt eltűntet a méter megtöltése. Ezt elérhetjük akár gyilkolással, akár alkohol elfogyasztásával is. Ha elég ügyesek vagyunk, akkor az ölés és képességhasználat megfelelő kombinálásával nagyon sokáig fent tudjuk tartani ezt az állapotot.
Hangok, zene: A zenék jól illenek a rejtélyes, horrorisztikus helyszínekhez. Sejtelmes ambient zene megy akkor, amikor csak járkálunk a sötétben, majd a játék pörgős zenére vált azonnal, ahogy elindul a harc. A fegyvereknek szintén erővel rendelkező hangzásuk van, de a sörétes (amelyiknek egyébként a játékok nagy részében a legerőteljesebb durranó hangja szokott lenni) és az MP18 egy kicsit tompán hangzik. A revolver durranása ezzel szemben elég dinamikus, és mivel egy elég erős kezdőfegyverről van szó, így sokat fogjuk hallani. A két főhős viszont folyamatosan kommentálja az eseményeket, amivel kapcsolatban nem tudom elhinni, hogy nem szándékosan ilyen lett cikis. Megközelítik Lo Wang szövegeit, de valahogy nem érik el azt a humorszintet nálam. Az újságíró szinkronja egy kicsit gyengére sikerült. A szörnyek zajai viszont kompenzálják ezt. Nagyjából olyan hangjuk van, mint ahogy ránézésre elképzelnénk róluk.
Összegzés: Jó érzés volt látni egy retro hangulat inspirálta shootert, amely képes modern elemeket belecsempészni a játékmenetbe és a technológiába. A bodyhorror és a sok csáp nagyon jól áll a játéknak, amelyet a véres, darabolós halálanimációk még brutálisabbá tesznek. Az, hogy nem kell újratölteni a fegyvereket nagyon gyors arénaharcokat tesz lehetővé, és a madness mechanikával kombinálva nincs egy unalmas pillanat sem a csaták során. Történetben azt hittem, nagyobb különbség lesz a két karakter között, de a játék konkrétan a videókban is csak szimplán kicseréli az éppen látott karaktert. Klasszikus shooterek kedvelőinek szerintem kihagyhatatlan darab, de a csáposszörny-imádóknak is érdemes adni neki egy esélyt.