Szekeres Viktor

Akár egy új Pókember-trilógia is készülhet a Pókember: Nincs hazaút után

Lehet, hogy nem csak egy, hanem rögtön három résszel folytatódik a Pókember-széria.

Arról már többször is írtunk, hogy folytatódhatnak a Tom Holland által alakított Pókember mozis kalandjai, de persze ennek előfeltétele a színész szerződtetése. Azonban ha Tom Holland egy hollywoodi rekordot jelentő összeget kapva rögtön újabb három filmre írja alá szerződését, akkor akár egy új trilógia is elkészülhet.

Mindezt a Sony stúdió egyik vezetőjeként a Fandangónak nyilatkozó Amy Pascal erősítette meg, még azelőtt, hogy a Marvel Studios részéről Kevin Feige arról beszélt, hogy a negyedik rész aktív fejlesztés alatt van. Pascal elmondta, hogy nem a Nincs hazaút az utolsó Pókember-film, amit a Marvellel készítenek, majd hozzátette, hogy három filmben gondolkodnak Peter Parker további kalandjai kapcsán. Később a New York Timesban azt lehetett olvasni Pascal ezen kijelentéséről, hogy arra meglepetéssel reagáltak az érintett stúdiók. Pascal minderre azt mondta, hogy producerként ők mindig úgy állnak hozzá a dolgokhoz, hogy minden meg fog oldódni, és hogy remek kapcsolatot ápol Kevin Feigevel és Tom Rothmannak, a Sony Pictures vezetőjével.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)