Szekeres Viktor

Az új Pókember 3-előzetes már nem lett jó

Két remek trailer után ideje volt egy gyengébbnek is.

Egymás hegyén, hátán érkeznek a Marvel-filmek a moziba és/vagy a Disney+-ra, ami azt is jelenti, hogy még alig mutatták be a Shang-Chit, a Venom 2-t és az Eternalst, máris a harmadik újkori Pókember-filmre lehet készülni, mely nemrég a jelek szerint az utolsó hosszú trailerét is megkapta, így azt már csak rövidebb promók fogják követni, mint az alábbi. (Vagy, ki tudja, lehet, hogy a bemutató előtt nem sokkal még meglep minket egy újabb hosszú anyaggal a Sony.)


Sajnos ebből a videóból sem derül ki, hogy fog-e szerepelni a No Way Home-ban Daredevil karaktere, bár a kiszivárgott képek alapján mindezt nyílt titoknak veszi mindenki. A képek előtt tavaly decemberben a Marveles ügyekben elég megbízhatónak számító Murphy’s Multiverse értesült arról, hogy a Netflix-sorozat főhősét alakító Cox szerepelni fog az új Pókember-epizódban, januárban pedig pont a ComicBook.com forrásai számoltak be arról, hogy a színész meg is jelent ott, ahol forgatták a filmet.

Mint ismert, 2018. novemberében, egy hónappal a Daredevil 3. évados premierje után úgy döntött a Netflix, hogy nem tart igényt a széria folytatásra, így megszüntette azt. Ez egyben azt is jelentette, hogy elkezdett ketyegni az óra, hiszen a karakter jogai a hír hivatalossá tételétől két éven át még a digitális platformhoz tartoztak, utána viszont visszakerülnek a Marvelt tulajdonló Disney-hez. És ez a két év ugyebár már lejárt, ami azt jelenti, hogy a Disney egy ideje bármit kezdhet Matt Murdock figurájával.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Lapajka #1
    Nekem eddig egyetlen pókember film sem tetszett... Itt most mintha Dr Strange-t látnám... hátha vele megpróbálták feldobni és jó lett, mert Dr Strange viszont brutális jó...