SG.hu

Meta névre keresztelik át a Facebookot

Meta lesz a Facebook, az Instagram és a WhatsApp közösségi oldalakat működtető vállalat új neve - jelentette be virtuális tájékoztatóján Mark Zuckerberg, a Facebook alapító elnök-vezérigazgatója.

"A Facebook a világtörténelem egyik leggyakrabban használt terméke (...), de ez egyre kevésbé foglalja magában mindazt, amit csinálunk" - fogalmazott Zuckerberg a Facebook Connectnek nevezett eseményen. Mintegy 80 perces beszédében az alapító azt is kifejtette: reméli, hogy hamarosan egy "metaverzumot" működtető vállalatként tekintenek majd rájuk. Az úgynevezett metaverzumban Zuckerberg szerint találkozik a fizikai és a digitális világ és "magával ragadó virtuális online élményt" nyújt majd a felhasználóknak. A terveik szerint a Facebook által gyártott úgynevezett VR-szemüvegekkel a felhasználók interakcióba léphetnek egymással akár egy játékban, akár a munkahelyükön.

Leszögezte, hogy ez a metaverzum nem olyan dolog, amit egyetlen vállalat fel tudna építeni, hanem olyan, mint az internet maga, azaz a Facebooktól függetlenül létezik. Nem egyik napról a másikra jön majd létre, hanem a következő 10-15 évben jönnek majd létre azok a technológiák és eszközök, amikkel be lehet oda lépni, és valósággá válhat. Zuckerberg leszögezte, hogy nekik maguknak is még számtalan megválaszolatlan kérdésük van a létrehozással kapcsolatban, és ezekre a kormányzatokkal, az iparral és az egyetemekkel széleskörűen egyeztetve keresik a válaszokat.


Már indulás előtt nagy figyelmet akarnak fordítani az emberi jogokra és a szolgáltatások közötti egyszerű átjárhatóságra, hogy a különböző cégek együtt tudjanak dolgozni. A lehető legkevesebb adatot akarják felhasználni teljes átláthatóság mellett, biztosítva az embereknek a jogot saját magánéletük megőrzése és biztonsága mellett.

Zuckerberg nem véletlenül időzítette mostanra a bejelentést, ugyanis szándékában állhat elterelni a figyelmet a vállalat körül kialakult botrányról. A Facebook korábbi termékmenedzsere ugyanis egy október elején tartott szenátusi meghallgatáson azt állította: a Facebook és a tulajdonában lévő platformok ártanak a gyerekeknek, és elősegítik a társadalom polarizálódását az Egyesült Államokban, a cég vezetői pedig nem hajlandók változtatni, mert fontosabbnak tartják nyereségüket a biztonsággal szemben.

Frances Haugen kijelentette: bár a technológiai óriás tisztában van azzal, hogy egyes tizenévesek számára nyilvánvaló károkat okoz az Instagram, mégsem lép fel kellő mértékben ez ellen. A félretájékoztatásról és az online felületeken észlelt gyűlöletkeltésről azt mondta, hogy a Facebook és platformjai gyengítik a demokráciát. A Facebook korábbi termékmenedzsere olyan - több tízezer oldalnyi - belső dokumentumokkal látta el az amerikai sajtót, amelyek állítása szerint bizonyítják, hogy az amerikai cég tisztában van a termékei által okozott károkkal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • SanMaster #14
    Meta Zuckerberg, a főgeci! :O :D
  • Sir Cryalot #13
    "Kiszervezés" :D
    Mint amikor kifizettek 2 billio dollárt azért a homonkulusz vr-ért amelyiknek a nagy hányada akkor már Marc Andreessen portfólióját gyarapította miközben a faszi a FB igazgatótanácsában ül :D
    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2021.10.31. 11:49:01
  • kvp #12
    A nevvaltoztatas csak egy olyan jogi huzas mint a Google reszerol a Betuleves azaz Alphabet (soup :-) ) gyujto ceg letrehozasa volt. Ha onkent es fu alatt feldaraboljak magukat tobb kisebb cegre amit egy holding fog ossze, akkor nem lehet oket torvenyi hatarozattal feldarabolni es mivel a cegeknek kozos tulajdonosi kore, de eltero vezetese lesz, ezert mar megfelelnek az amerikai torvenyi felteteleknek. A Facebook igy papiron le tudja valasztani a kisebb cegeket, ugy hogy tovabbra is kozos iranyitas alatt maradnak, persze nem hivatalosan, hiszen papiron a Google kismillio cege is fuggetlen egymastol. Ez egy jo regi es bevalt antitroszt eljaras elharito jogi lepes, amit a Facebook csak most lepett meg. Az osszes tobbi nagy ceg pedig mar kb. egy evtizede.

    A metaverzum meg a tobbi Facebook-os probalkozas az olyan mint a Google X cegeinek eredmenyei. Sokat csondben eladtak kozuluk (Boston Dynamics), sokat leallitottak (Loon LLC), de igazabol a sok cegbol csak az alaptevekenyseguk (a reklam ertekesites) hoz merheto profitot. A Facebook eseten is csak a kozos adatbazisba dolgozo fo tevekenysegek (facebook/messenger/instagram/whatsapp) hoznak ertekelheto profitot. Igazabol csak branding miatt nincsennek a fentiek egyetlen alkalmazasba osszevonva. (ilyen a Mediamarkt es a Saturn a nemeteknel, egyetlen ceg ami sajat magaval vesenyez a "szabad" piacon)

    ps: En arra szamitok, hogy az Instagram es a Whatsapp papiron le lesz valasztva, azaz kiveszik a Facebook nevet a kezdokepernyokrol, de hatul tovabbra is egyetlen kozos adatbazis marad, amit a ket levalasztott ceg csak berel a Facebook-tol. Ez egyben lehetoseget jelent a keresztlicensz es infrastrukturaberleti dijakon keresztul eltuntetni az amerikai profit jelentos reszet is az adozas elol. A Google is igy mukodik.
  • Lapajka #11
    Bizonyos munkakörök és cégek nem tudnak fb nélkül létezni... nem muszáj ehhez neki elqrni valamit, a világ ilyen elqrt...
  • M2 #10
    Ha rá vagy kényszerítve a facebookra, akkor valamit nagyon elkúrtál az életeddel...
  • Lunki88 #9
    Ha ez így ebben a formában megvalósul és ugyanúgy kvázi rá leszünk kényszerítve a használatára mint most a fb-nál, az nagyon sötét időket vetít előre szerintem. Az emberi kapcsolatok már most is az online térre korlátozódnak rengeteg embernél, ezek után mire számíthatunk majd? De lehet csak én nem tudok/akarok haladni a korral.
  • csicso82 #8
    A Ready Player One c. film is erről szól az "OASIS" is hasonló virtuális világ. A Matrix is hasonló bár ott a valóság imitálása volt a cél.

    Technikailag még messze vagyunk legalább 10 év ha nem több.
  • Schwarz #7
    Mindegy, mibe csomagolod, a szar az szar marad.
  • Kissssss0 #6
    nevezhetik akár "glory hole"-nak is felőlem, a név mögött álló emberek nem fognak változni.
  • Sequoyah #5
    Valoban ilyen hulyek hogy a legeslegjobb pillanatot valasztottak ahhoz hogy mar indulaskor mindenki utalja az uj nevet? Legalabb varhattak volna par honapot hogy a botranyok lecsengjenek.

    Vagy, ez egy jogi trukk hogy atmentsek a penzt egy uj cegbe mikozben a regi ceget perelik?