Gyurkity Péter

Megvillantotta a Galaxy S22 erejét a Samsung

Az AMD által leszállított grafikus vezérlő a ray tracing támogatásával turbózná fel a látványt.

Az idei évben több alkalommal írtunk az AMD és a Samsung közös erőfeszítéseiről, amelyek eredményeként belátható időn belül egy olyan Exynos-chip látna napvilágot, amelyben az előbbi cég grafikus vezérlője dolgozna. Az erős AMD GPU jelenléte már kétségtelen, a jelek szerint pedig egyre közelebb kerülünk a debütáláshoz, hiszen most ennek egyik fő előnyét mutatták meg nekünk.

A dél-koreai gyártó érdekes módon saját Weibo-oldalán villantotta fel az erősebb GPU által ígért előrelépést, mégpedig apró képek formájában, amelyek viszonylag jól illusztrálják a különbséget, bár a pontos részletekkel kapcsolatban még több kérdőjel marad. Mindenképpen érdekes, hogy a ray tracing támogatását emelik ki, ez szerintük jelentős mértékben javítja majd a látványvilágot, a képeken pedig jól látszik, hogy a játékokban javulni fog a megvilágítás és a különböző effektek színvonala, jóllehet azt nem fejtik ki, hogy az első felvételen miért hiányzik az a lángoló autó, amely hirtelen felbukkan a másodikon. A cél viszont egyértelmű: a ray tracing játékokban való alkalmazása jobb végeredményt ígér, bár az erősen kérdéses, hogy ennek milyen hatása lesz a fogyasztásra.

Ami magát a fejlesztés alatt álló chipet illeti, ez a legutóbb megjelent információk alapján az Exynos 2200 lenne, amely egyetlen, 2,9 GHz-en futó Cortex-X2 magot tartalmazna, ehhez pedig 3 erősebb és 4 gyengébb egység csatlakozna (sorrendben 2,8 és 2,2 GHz-es órajelen), jó eséllyel mindegyik esetben az ARMv9-architektúrára építve. Az RDNA 2 családba tartozó grafikus vezérlő állítólag 1,25 GHz-en futna, a hivatalos megerősítésre azonban még mindegyik részlet kapcsán várnunk kell – az első ilyen telefonok ugyanis csak jövőre futnak majd be, ezek minden bizonnyal a Galaxy S22-sorozatot építik majd fel, legalább 3 eltérő változatban, hiszen az S22 mellett befutna az S22+ és az S22 Ultra is.

A fenti család várhatóan januárban mutatkozik majd be a nagyközönség előtt, erről mi is beszámolunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #3
    stilisztikailag okádmány az az oldal, tartalmilag már rég no comment
  • Zsoltee_a_bator #2
    Haha tenyleg vicces lista :) De van evente nehany villantasnal tobb? A mostani cimlapon epp nem villantanak.
  • Sir Cryalot #1
    Komolyan akarjuk ezt a fajta áthallásos címadást ami a prohardveren megy?
    google:

    site:prohardver.hu "megvillantotta"

    izmos stb mi lesz még? Nem kicsit ****-s ám...

    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2021.10.05. 21:59:29