Berta Sándor

Egy hét múlva jön a HarmonyOS

Először egy kínai platformon szivárgott ki a hír.

A Weibo nevű kínai mikroblog-szolgáltatáson és közösségi oldalon nyilvánosságra hozott információra, miszerint június 2-án jelenik meg a HarmonyOS, a Huawei németországi blogja figyelt fel. Az operációs rendszerből eddig kizárólag béta szakaszban lévő fejlesztői kiadások léteztek.

Egyelőre az tűnik biztosnak, hogy a szoftver az alábbi készülékekre lesz elérhető: P40, P40 Pro, P40 Pro +, Mate 40 Pro, Mate 30 Pro, MatePad Pro, Mate X2, Mate 40 RS Porsche Design, P30, P30 Pro. Emellett számos más termékre is megjelenhet a HarmonyOS, köztük a Huawei más modelljein, például notebookokon, okostelevíziókon, okosórákon és okosélet-kiegészítőin.

Richard Yu, a Huawei illetékes vezetője január elején közölte, hogy a jövőben akár más piaci szereplők számára is elérhetővé válik az operációs rendszer, ennek viszont az a feltétele, hogy az érintett társaságoknak eddig is a Google által készített klasszikus Androidot kellett használniuk a készülékeiken, továbbá fontos, hogy őket is sújtsák az amerikai kormány által hozott szankciók. Februárban kiderült, hogy a HarmonyOS egy egyszerű Android-klón.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)