Berta Sándor

Amerikai állam­ügyészek a gyerekeknek szóló Instagram ellen

Egyre többen támadják az ötletet.

A közösségi platform megpróbálja elkülöníteni a 13 évesnél fiatalabb személyeket a többi korosztály tagjaitól. Az oldal ezért egy saját alkalmazást hozna létre az érintettek számára, akik a szoftvert a szüleik felügyelete mellett használhatnák. Gyermekvédők a Mark Zuckerberg Facebook-vezetőnek küldött nyílt levelükben bírálták az elképzelést és azt szorgalmazták, hogy a közösségi portál adja fel a tervet. A dokumentumot 100 csoport és magánszemély írta alá.

Most 44 amerikai szövetségi és társult állam államügyésze küldött levelet Mark Zuckerbergnek azért, hogy tegyen le a gyerekeknek tervezett Instagram megvalósításáról. A dokumentumban az szerepel, hogy a Facebooknak már korábban sem sikerült biztosítania a platformjain a gyermekek számára a biztonságot és a jólétet. Az államügyészek mindenképpen szeretnék megvédeni a legfiatalabbakat, a tervezett szolgáltatás ellentmondana ennek.

A levélben számos kutatási eredményt is idéztek, amelyek alapján komoly problémát jelent a gyerekek számára a közösségi oldalakon megvalósuló kiberzaklatás. A jelenség miatt az érintettek önbecsülése csökken, depressziósak lesznek és öngyilkossági gondolataik támadnak. Ráadásul számos felnőtt arra használja a kicsiknek szóló ajánlatokat, hogy ott kapcsolatba lépjen velük.

Az államügyészek hozzátették, hogy a Facebook nem a meglévő keresletre reagál, hanem egy új keresletet alakít ki, hiszen olyan gyerekeket akar megszólítani, akiknek vagy eddig nem volt közösségi fiókjuk, vagy nem is terveztek ilyen létrehozását. A problémát az jelenti, hogy a Facebook és az Instagram semmit sem tesz a kiskorúak bejelentkezései ellen. A Facebook szóvivője azt mondta, hogy csupán most kezdték el az új alkalmazással kapcsolatos kutatásokat, fejlesztéseket. Ezenkívül vállalják, hogy nem lesznek hirdetések az ajánlatban és adatvédelmi, biztonsági és gyermekvédelmi szakemberekkel fognak egyeztetni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Akva #4
    A facebookot be kéne tiltani, mert korlátozza a szabadságot! Az ember utálja, mint a szart, de MUSZÁJ benne lenni, mert mindenki ott van, ott vannak a kedvenc tevékenységeink csoportjai stb. Aki nincs benne, az kiszorul a társadalomból, aki benne van, az meg teljesen kiszolgáltatott ennek a szemét alakultanak. Kevés ennél emberiségellenesebb világméretű szar van.
  • kvp #3
    Megvan a logika mogotte. Egyreszt igy meg lehetne vedeni a gyerekeket a felnotteknek szant tartalmaktol, masreszt tavol lehetne tartani a szuloket a gyerekeknek szant tartartalmak megismeresetol, harmadreszt a biztonsagos oldal miatt a szuloknek igenyuk se nagyon lenne ra, hogy a gyerekek tartalmait ellenorizgessek. Igy lenne egy tiszta felulet, ahol a szulok karos hatasa nelkul lehetne betanitani a gyerekeket az elvart viselkedesre es ertekrendre. (Reklamok es egyeb penzszerzesi forrasok hianyaban csak es kizarolag az ideologiai indoktrinacio az ami hosszu tavon hasznot hoz.)

    Plusz ha van gyerek oldal, akkor a felnott oldalakon mar kotelezove lehetne tenni a szemelyi azonositast a gyerekek vedelmeben, hogy egyetlen gyerek se jusson fel a felnott oldalakra. (Plusz igy konnyebb lenne kiszurni a helytelenul gondolkozokat es minden gyerekhez kotelezoen tarsitani kellene a szulo ellenorzott account-jat, hogy ne lehessen al gyerek account-tal belepni a gyerek oldalakra, tovabba igy minden gyerek is egyertelmuen azonositva lenne.)

    ps: Tudjatok mekkora erteke van annak, ha egy ceg meghatarozhatja, hogy milyen ertekrenddel rendelkezzen egy egesz genearcio, raadasul ugy, hogy mar az elejen ki tudjak szurni azokat akik kiskoruktol fogva nem az elvart modon gondolkoznak? (Tobbnyire a cegre karos szuloi hatas kovetkezmenyekent.) Ez lenne az elso teljes generacio, akiket egesz kiskoruktol foga tudnak foldrajzilag, kommunikaciojukban es tanulasuk soran kovetni es kozben iranyitani az elvart iranyba.
  • duke #2
    Inkabb tavolitani kene az embereket ettol a magamutogato degeneraltsagtol, nem meg ujabb csoportokat bevonni.
  • Sequoyah #1
    Egy ideig remeltem hogy nem rossz srac ez a Mark Zuckerberg, jot akart, csak a kovetkezmenyekre nem gondol.
    Ez az otlete viszont mar egyenesen gonosz, Lex Luthornak vannak ilyen otletei... Az is szegyen hogy neki nem jut azonnal eszebe hogy hany pedofil es egyeb zaklato lesz egy ilyen oldalon, de masok biztosan gyorsan ramutattak erre, megis ugy gondolta hogy jo otlet...

    Megijedt hogy az uj generaciokban mar nem "meno" a Facebook, hiszen egy fiatalnak eleve nem lehet semmi meno amin az anyjuk rajta van. Szoval marketingelni kell a dolgot kozvetlenul a gyerekeknek is...