Berta Sándor

A mesterséges intelligencia jobb befektető lehet az embernél

Egy szoftver hatékonyabban ítélheti meg egy beruházás jövőbeli esélyeit, mint a legfelkészültebb szakértők.

Eva-Valérie Gfrerer, a Morphais nevű startup alapítója és vezetője olyan cégekbe akar befektetni, amelyeket más beruházók inkább elkerültek. A menedzser 2019 végén alapította a vállalkozást, amely a mesterséges intelligencia segítségével dönti el, hogy egy társaságba érdemes-e beruházni vagy sem. A Morphais név a Mátrix film Morpheus karakteréből jött.

A mesterséges intelligenciával kapcsolatban gyakran merül fel az a kritika, hogy előítéletes, mert emberek fejlesztik és a tanuló adatbázis a való életen alapul, így átveszi az ő előítéleteiket. Gferer elmondta, hogy a Morphais esetében a megalkotott algoritmus mindegyik diszkrimináló tényezőt - például a nemet vagy a származási helyet - figyelmen kívül hagyja. Az ok egyszerű: egy elvégzett elemzés azt mutatta, hogy ezeknek a dolgoknak nincs hatásuk arra, hogy egy alapító és a vállalata sikeres-e vagy sem. A menedzser hozzátette, hogy nem hiszi, hogy csak bizonyos típusú személyek tudnak jó és eredményes céget felépíteni.

A Morphais a kezdeti szakaszban lévő startupokat vizsgálja, mert azoknak van a legnagyobb szükségük a támogatásra és ezek a vállalkozások a befektetők körében sem népszerűek. A kifejlesztett szoftver naponta több százezer doménregisztrációt tanulmányoz és ezután folyamatosan figyelemmel kíséri az adott oldalak állapotát, változásait, továbbá, hogy felmerülnek-e olyan kifejezések a honlapon, amelyek arra utalnak, hogy egy induló társaságról van szó. A program az olyan adatbázisokat is átkutatja, mint a Crunchbase és az olyan hálózatokat, mint a LinkedIn, s azt figyeli, hogy megváltozott-e egy adott személy státusza.

A Morphais eddig Európában több mint ezer korai szakaszban lévő startupot vizsgált meg és azokat a várható sikerességük alapján osztályozta. A pozitív minősítést erősíti, ha például az alapító fontos tapasztalatokkal rendelkezik, fontos emberekkel van kapcsolata vagy magas fokú a létrejött csapat diverzitása. A kiemelten sikeres jövőjűnek minősített vállalatok több mint 30 százaléka kapott tavaly augusztus óta jelentős összegű pénzt a befektetőktől. Ez alátámasztja a módszer és a használt technológia sikerességét.

Gferer hangsúlyozta, hogy a céljuk egy erős technológiai cég felépítése. Az első beruházási alapjaik várhatóan az esztendő harmadik negyedévére alakulnak majd ki. A következő lépés a támogatások gyűjtése lesz a nagyobb befektetési alapok számára, valamint a technológia továbbfejlesztése.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Agyturbinikusz #9
    Azért ne szontyolodj el.. a remény hal meg utoljára fejezi be a versenyt
  • noland #8
    Örülök. :/
  • Agyturbinikusz #7
    Nekem nem....
  • Agyturbinikusz #6
    Sajnos te ezt te leírhatod bármilyen nyelven, nem fogják megérteni. Pont ezért nem tartok semmilyen kp állományt, sem bankszámlán. Mert a beképzelt tőzsde majmok képesek bármikor osszeboritani egy komplett országot.
  • noland #5
    Hát elég baj ez nekünk. :)
  • kvp #4
    Mar regota vannak ilyen szoftverek, igazabol a gyors tozsdei muveleteket mar kereskedo robotok iranyitjak evek ota, csak strategiai befekteteseknel eddig volt egy ember aki felulbiralhatta a szofterek javaslatait. (gyors kereskedesnel erre egyszeruen nincs ido)

    Meglepoen jol mukodnek a szoftverek es addig stabil a piac amig kisebbsegben vannak es ki tudjak rabolni az emberi befektetesi ugynokoket. Amint 100% szoftveres uzemre all at mindenki, gyakorlagilag veletlen generatorkent mukodnek es bar hatalmas mennyisegu forgalmat es virtualis penzt generalnak, de a tozsde mukodese elvalik a tenyleges gazdasagi folyamatoktol es mar csak szoftverek jatszanak a virtualis penzzel. Amikor bedol a rendszer (es biztos bedol, mert kaotikus), akkor pedig az allamok valodi adofizetoi penzzel mentik ki a befekteto cegeket, amit a tulajdonos nagytokesek tobbnyire el is tesznek maguknak es mehet tovabb a virtualis jatek. Ez egyfajta ciklusosan ismetelt digitalis piramisjatek, csak direkt annyira bonyolultta tettek, hogy a legtobb embernek fel se tunik.
  • tom_pika #3
    És mire fog kelleni még az ember?
  • Agyturbinikusz #2
    Az már létezik, csak az a baj a hetet nem tudja megmondani mikor kell megjátszani a számokat.
  • noland #1
    Aha..ja. Én vár várom a Lottószám-előrejelző AI szoftver 30 napos próbaverzióját...csak lesz egy crack hozzá valamelyik .torrent oldalon..
    Utoljára szerkesztette: noland, 2021.04.08. 16:07:42