Ötvös Tibor

Wonder Woman 1984 - a DC hozza a megszokott formáját

Az első Wonder Woman film pozitív csalódásként lett elkönyvelve és azt gondoltuk, hogy megtalálták a karakter útját. Sajnos a második rész egyértelmű csalódás, még ha Gal Gadot ismét nagyon aranyos és meggyőző is a szerepben.

Egy kisebb kitérő után nagyon úgy tűnik, hogy a DC "visszatalált" a régi, megszokott formájához, így akár azt is érezhetjük, hogy a Joker és a Shazam! csak egy-egy kósza kitérő volt a középszerűség útvonaláról. Pedig a 2017-es Wonder Woman egy nagyon kellemes kis szuperhősfilm volt, mely ráadásul megtalálta a közönségét is. Gal Gadot tökéletes választás volt a naiv, de az igazságot hajszoló amazon alakjára, ráadásul kapcsolata is nagyon valószerű volt Chris Pine-nal.

Hogy tetszett a Wonder Woman 1984?
  • Tetszett, jó film volt, itthon is
  • Közepes lett
  • Nem tetszett, moziban akartam látni
  • Szerencsére zárva a mozi, ez a film bűn rossz
Ezek után feltehetően senki nem gondolta, hogy a Wonder Woman 1984 mennyire más lesz. Ahogy azt mindenki kitalálhatta, 1984-ben járunk, mikor is Diana hébe-hóba megment egy csapatnyi embert gonosztevőktől vagy éppen egy figyelmetlen sofőrtől. Diana még mindig gyászolja szerelmét, akit még a világháború során, az Arésszal folytatott küzdelemben veszített el. Egy nap azonban egy titokzatos kő kerül a látókörébe, mely képes bármilyen kívánságot valóra váltani. Erre teszi rá a kezét Maxwell Lord, egy bukott cég tulajdonosa, aki persze el is vár cserébe valamit a kívánságokért.

Első körben annyit el kell mondani a filmről, pozitívumként, hogy a szereplők továbbra is nagyon jók - egyet kivéve. Gadot maga Wonder Woman (de sajnos Dianaként már vannak gondok, de erről később), Chris Pine ismét nagyon jól hozza a visszatért Trevor kapitányt és Pedro Pascal kellően tenyérbemászó ahhoz, hogy szurkoljunk a hősöknek.

Aki kilóg, az Kristen Wiig, aki valamilyen titokzatos oknál fogva Barbara Minerva, azaz Gepárd szerepét kapta meg. Még mindig azt gondolják Hollywoodban, hogy elég egy csinos nőre szemüveget adni és másként fésülni a haját, attól ő máris egy lenézett, szürke kisegérré válik.


Az meg, hogy Gepárd végül miért is tűnik fel abban az alakban, amit a képregényből is ismerünk, érthetetlen. Semmi nem indokolja, az összecsapások alapból elég fantáziátlanok és unalmasak, sajnos. Pedig az első részben akadtak nagyon jól kivitelezett ütközetek; itt egyedül az autós üldözés az, ami megmaradt a fejemben, a film megtekintése után pár nappal. Ehhez persze kell az is, hogy olyan túl sok akció nincs is a filmben... logikai bukfenc viszont annál inkább.

Wonder Woman első alkalommal a Batman Superman ellen filmben bukkant fel, és Bruce Wayne semmilyen korábbi felvételt vagy bármilyen nyomát nem találta a szuperhősnek - miközben itt láthatjuk a filmben, ahogy kamerák előtt harcol, futkos. Persze a Trevorral kapcsolatos csalódottságával magyarázzák, hogy miért kerüli a nyilvánosságot, de a végén biztosan több millióan látják őt a tévékben és hallják is. A lezárás egy elképesztő naivitás az írók részéről, egészen bugyuta, amit hihető magyarázatnak tárnak elénk és a több mint két órás játékidő pont nem alapozza meg ezt a véget.

A történet tehát nem túl acélos, Gadot egyedül az "aranyosságával" tud életet lehelni a figurába. Pascal mellett esélye sincs, minden jelenetben lejátssza a képernyőről és Pine is magasan jobb nála. Trevor kapitány rácsodálkozása a '80-as évek dolgaira egyébként remek poénforrás, mely a film nagy pozitívuma. Sajnos azonban a kémia kettejük között megkopott, a drámai élményt Gadot nem képes átadni.


Cseppet sem rossz a Wonder Woman 1984, de aki az első részhez hasonló filmet vár, az bizony csalódni fog. Ez inkább egy romantikus dráma, némi akcióval fűszerezve, nem pedig egy szuperhősfilm. Persze aki zsebkendőbe szipogva akar kijönni egy ilyen filmről, annak tökéletes választás lehet. De sajnos a logikai bukfencek, az érdektelen karakterek és a nagyon felejthető akciójelenetek miatt nem lesz hivatkozási alap úgy, mint elődje volt. 6/10

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)