Gyurkity Péter

Nagyot dob a laptopokon a GeForce RTX 3070

Az első mérések szerint komoly ugrásra számíthatunk, több asztali változat elé került a GPU.

Az nVidia vadonatúj sorozata az elmúlt hónapokban a készlethiány, valamint a jóval nagyobb teljesítmény kapcsán került a hírekbe, bár ez utóbbi terén azért kétkedő hangokat is hallottunk. Most újabb asztali típusok vannak érkezőben, ám az első, laptopokba szánt változatot is bemérték, itt pedig szintén jelentős előrelépést mutattak ki.

A hónap elején néhány, az Asus által legyártott laptop bukkant fel az interneten, amelyek már az új sorozat egy-egy példányára épültek, most viszont egy jól ismert benchmark, illetve ranglista bővült ki a GeForce RTX 3070 laptopokba szánt változatával. Ennek révén azt láthatjuk, hogy a friss fejlesztés meglehetősen jól szerepel, mi több, az előző generáció több asztali tagját is sikerült megelőzni, hiszen ez a GPU többek között a GeForce RTX 2080 Super Max-Q típust is lebirkózta, mi több, a különbség gyakorlatilag kétszeres. Igaz, a jelenlegi generáció asztali példányaival összevetve már nem ilyen rózsás a kép, hiszen a GeForce RTX 3060 Ti még valamivel nagyobb erőt képvisel ennél, miközben a szintén eggyel korábbi platformot képviselő GeForce RTX 2080 Ti 4 százalékkal végzett a hamarosan hivatalosan is megjelenő chip előtt.

A fenti számok persze még változni fognak, hiszen a hivatalos meghajtókon végrehajtott utolsó simítások és módosítások révén további optimalizációt érhetnek el. Érdemes azt is megemlíteni, hogy jelen pillanatban nem tudjuk, vajon a fenti lista a friss példány Max-P vagy Max-Q változatát tartalmazza-e, ez ugyanis szintén befolyásolja majd az eredményeket. Mindenesetre jó látni, hogy a 3070 jól szerepel az összehasonlításban, erre alapozva pedig kijelenthetjük, hogy a 3080 laptopos változata még nagyobb erőt képvisel majd, természetesen az ilyenkor szokásosnak minősülő, még magasabb piaci áron, talán akár az asztali 3070-et is megközelítve a teljesítmény terén.

A hivatalos számokat még nem ismerjük, valószínűleg azonban néhány héten belül ezeket is közlik majd a cég illetékesei, majd pedig jöhet a megjelenés, számos eltérő laptop részeként.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #11
    Hát igen ,arra majd lesz 1U rack meg cipősdoboztáp.
  • KisKZ #10
    Hát srácok... Van aki elég erőforrásos munkákon dolgozik is a laptopján (Nálunk egy gyakori). Dokkoló ha kell épp az kell és még két 24-es monitor.
    Ezek a "workstation" lapotopok nem a vékonyságukról és a design-ről szólnak. A kialakításuk a hűtésük a munkáról szól és nem a kényelemről.
  • Lapajka #9
    Aha, majd meglátjuk hány tűzeset lesz és a 100 fokon zümmögő notik mennyi ideig fognak működni... nevetséges hogy erőltetik top vga-t amire semmi szükség kis képernyőnél, amit egy laptop ad... (kedvencem a 4k laptop, biztos lesz hamarosan 8k is idiótáknak dizájnolva), csak hogy a pénzes hülyegyerek villoghasson vele... mert semmi másra nem használható... fele ilyen erős vga-val is tökéletes "gamer" laptop építhető, hiszen úgysem látod a max 15,6 colos képernyőn... és akkor még alább említett dologról nem is írtam, hogy mennyit fogyaszt egy ilyen.
  • zola2000 #8
    "ami nelkul csak silent mode/2 - vel megy. " játék alatt azt is csak addig amíg az ember elér egyik konnektortól a másikig
  • Sir Cryalot #7
    Mar kiderult az igazsag, 2X apple m1 egy 17"es air gepben szarra alaz minden mast , kis odafigyelessel az LCD is buntetne az Oledet. Asztali gepek displaye msg hwe rakas fos.
  • Sir Cryalot #6
    - ezeknek nem a gpu a baja hanem a kis tulzassal ciposdoboz meretu kulso tap ami nelkul csak silent mode/2 - vel megy.

    Kozben normalis hw elfer hangtalanul uakkora helyen es total hulyet csinalt beloluk az apple.
  • zola2000 #5
    Attól még van az a réget akinek laptopon akar játszani ... nekik ott lesz (van) a google stadia/geforce now is.

    Az igazi probléma windowson az X86 erőltetése, nem hiába aki tudja az ARM alapra építi hordozható megoldásait akkor is ha játékról van szó (pl nintendo switch) ha a játékgyártók hajlandóak lennének x64 (régi játékok esetén x86) mellé ARMes exe-t is fordítani, akkor könnyen feljöhetnének laptopok esetén az ARM gyártók
    https://www.youtube.com/watch?v=ZphrqgnoZbM
    Utoljára szerkesztette: zola2000, 2020.12.15. 16:36:13
  • nlght #3
    Ez csak jobbágy kápráztatás.
    A teljesítmény egy dolog, az energiafelvétel és a hőleadás megint más téma.
    Az a jó ezekben a szuper trendi, szuper vékony laptopokban, hogy a hűtőcsatornákat is minimálisra szabják a helyhiány miatt. Elég egy kis porcica és majdnem olyan hangja és hője lesz, mint egy bekapcsolt hajszárítónak.
  • cateran #2
    "az előző generáció több asztali tagját is sikerült megelőzni, hiszen ez a GPU többek között a GeForce RTX 2080 Super Max-Q típust is lebirkózta"

    A MAX-Q-k nem asztali verziok.....https://www.notebookcheck.net/NVIDIA-GeForce-RTX-2080-Super-Max-Q-GPU-Benchmarks-and-Specs.459206.0.html

    "The NVIDIA GeForce RTX 2080 Super with Max-Q design is the power saving variant of the mobile GeForce RTX 2080 Super with reduced clock speeds, performance and of course power consumption. It is intended for thin gaming laptops and based on the same TU104 chip with 3,072 shaders, 8 GB GDDR6 memory and a 256 Bit memory bus."
    Jo tech oldal vagytok....
  • UUUU #1
    Az energia fogyasztasi mutatok nelkul ez meg edeskeves.