Gyurkity Péter

Felrobbant a Starship prototípusa

A teszt viszont így is sikeres volt, Musk már a Mars eléréséről beszél.

A SpaceX menetrendje meglehetősen sűrű, viszont a Falcon 9 típusú rakéták és a Dragon-kapszulák fellövése mellett egyre nagyobb hangsúly helyeződik a Starship újabb és újabb prototípusaira, pontosabban azok tesztjeire. Az elmúlt napokban ismét ez utóbbival kísérleteztek, a robbanás ellenére pedig sikerként értékelték a próbálkozást.

A legújabb teszt érdekessége az eddig nem látott magasság elérése volt, hiszen ezúttal nem pár száz méter, hanem 12,5 km volt a kitűzött cél, vagyis ilyen magasra kellett repülnie a Starshipnek. Elon Musk rövid Twitter-üzenetei szerint maga az emelkedés jól sikerült, bár itt nem közölték a pontos számokat, vagyis nem tudjuk, hogy milyen magasságba jutott el a hatalmas rakéta. Ezt követően nem sokkal megindult a visszatérés, ennek során a Falcon 9 révén jól ismert manővert hajtották végre, majd pedig jött az ereszkedés, amely azonban az utolsó szakaszban kissé túl gyorsra sikerült, emiatt a puha landolás helyett egy méretes robbanást láttunk, ahogy a rakéta a tervezettnél nagyobb lendülettel ért földet, majd pedig lángba borult.


A cégvezető kiemelte, hogy a robbanás ellenére teljes sikerként tekintenek a tesztre, annál is inkább, mert a repülés során minden, számukra fontos adatot megkaptak, ezek begyűjtésével kapcsolatban nem tapasztaltak gondokat, így a következő próbákon már további tapasztalatokra építhetnek. Musk egyenesen már azt jelentette ki, hogy a Mars van a célkeresztben, bár a rövid „Mars, jövünk!” felkiáltás még kissé korainak tűnik, hiszen hosszú évek munkájára, valamint a végleges rakéta megépítésére lesz ehhez szükség, nem beszélve magáról az útról, amely a legjobb esetben is szintén hónapokat vesz majd igénybe.

A cég kapszulái eközben újabb mérföldkövet értek el, hiszen a Nemzetközi Űrállomáson egyszerre két példány van jelen. Ezek egyike még az amerikai és japán kollégákat juttatta el a helyszínre, a másik pedig néhány nappal ezelőtt érkezett meg, további utánpótlást és egyéb eszközöket szállítva.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • defiant9 #54
    "Nyolcmilliószor válaszoltam"
    Nincs is 8 millió Hsz-ed összesen. Tehát újabb valótlan állítást tettél. Másrészt egyetlen egy érdemi válaszod sem volt (azon túl hogy semmi közöm hozzá, ami ugye nem válasz hanem a válasz megtagadása).

    "az adott vitákban semmit nem jelent a személyem helyzete"
    Erre is írtam már hogy de releváns, ugyanis te magad bizonyítod hogy az elméleted életképtelen. Ere mi volt a válaszod. Újra elmantráztad az eredeti álláspontod. Ilyen primitív szinten vagy csak képes vitázni.

    "Pro tertio, mi alapján vélelmezed, hogy én nem "térek vissza" adott szinthez, életvitelhez?"
    Az áltlad adott korábbi információk alapján, ezt frissítheted ha úgy véled hogy érdemi változás van, ami alapján már hitelesen prédikálhatsz. Tudom hogy kellemetlen a szembesítés, a pap sem szereti ha felhozzák hogy miért issza a bort nyakra főre, vagy miért pedofílkedik. Sajnos ez így működik, aki erkölcsi irányt próbál mutatni az önmaga is górcső alá kerül, akkor is ha nem szeretné.

    "te határozod meg az adott szintet vagy életvitelt, mikor gőzöd sincs róla?"
    Én nem határozok meg semmit, csak ütköztetem az általad prédikált szintet az általad mutatott szinttel, és megállapítom hogy vizet prédikálsz de bort iszol, önmagaddal vagy ellentmondásban. Lenne lehetőséged valóban elutasítani a fogyasztói társadalmat (ahogy pl. az amis-os is teszik), de te csak a szavak szintjéig jutsz.

    "Ezek a pontok már számtalanszor elhangzottak és válasz nélkül maradtak."
    Eleve nem hangoztak el, úgyhogy hazugság ismét. Másrészt most is kaptál választ. Lol, ismét felsültél.

    "Csak gyermeteg elképzelés szerint győz mindig a jó... Hogy valami felülkerekedik, az nem biztos, hogy jobb, mint amit legyőzött."
    Nem azt írtam hogy jó, hanem hogy jobb ár/érték arány, próbáld meg ne torzítani amit írtam. Akkor rögzítsük tömegtermelés jobb az ár-érték arányú terméket előállítására alkalmas. Vitatod ezt, vagy elfogadod?

    "Ezenfelül nem a "tömegtermelés győzte le", hanem komplexen a modernitás"
    A hatákonyság győzte le, ennek alapja pedig a tömegtermelés, ez esszenciális komponens, olyan nincs hogy népautó vagy intel processzor tömegtermelés nélkül. A növekedési kényszer pedig ebből fakad, a nagy tömegtermelés hatékonyabb mint a kicsi. Versenyszellem pedig korábban is megvolt, ugyanúgy része a céhes világnak is, de már a föníciaiak piacának is. Bocs, de tényleg nagyon butuska érveid vannak.

    "idealista megállapítás, hiszen teljesen bizonyosan nem fog végbemenni a kívánt változás"
    Minősítheted magad idealistának, de valójában életképtelen légvár elméletet gyártasz és előadod mint kívánatos állapot, ez közelebb áll az ostobasághoz mint az idealizmushoz. Az emberek életminőségét azt adja hogy olcsón, fejlett (tömegtermelt) technológiát tudnak vásárolni, ilyennel védik meg őket pl. a covid-tól. Ha globális katasztrófa lenne akkor persze visszaléphetnénk a céhes berendezkedés általa biztosított létszintre, csak ez sokkal rosszabb életszínvoalt eredményez, nem lenne pl. ilyen védőoltás em. És ahogy már mondtam, ezt nem nehéz ma sem elérni egyén szintjén. Kiköltözöl a tanyára a számítógéped meg a többi fogyasztói szarságot meg eldobod, ha beteg leszel akkor jön a vajákolás+ima, aztán a mennyország. Nincs ezzel semmi gond ugye, ez lenne az ideális állapot?
  • Tetsuo #53
    Nyolcmilliószor válaszoltam beteg ember felé illő türelemmel debil kérdésedre.
    Pro primo, nulla közöd van hozzá. (Valamiféle imádat lehet részedről - gondolom.)
    Pro secundo, az adott vitákban semmit nem jelent a személyem helyzete, az elhangzottakkal szemben kell érvelni, nem a közlő személyének életvitele ellen - már, ha egy minimális vitakultúra, és/vagy a formális logikán alapuló érvrendszer számít valamennyire. (Úgy tűnik, neked semennyire.)
    Pro tertio, mi alapján vélelmezed, hogy én nem "térek vissza" adott szinthez, életvitelhez?
    Pro quarto, hogy jössz ahhoz, hogy te határozod meg az adott szintet vagy életvitelt, mikor gőzöd sincs róla?
    Ezek a pontok már számtalanszor elhangzottak és válasz nélkül maradtak.

    Ja, a "hogyan győzhette le a tömegtermelés a céheket?" formájú újabb, szellemi mélységeket elérő kérdésedre pedig rövid válaszom, ami normális embereknek nyilvánvaló:
    Csak gyermeteg elképzelés szerint győz mindig a jó... Hogy valami felülkerekedik, az nem biztos, hogy jobb, mint amit legyőzött.
    Ezenfelül nem a "tömegtermelés győzte le", hanem komplexen a modernitás. Istentől való távolodás során az idő gyorsulása, a növekedési kényszer, a versenyszellem, a végletekig kihasználás, rombolás, harácsolás kényszere (ami alapbűnökön, mint irigységen és önzésen fejlődött ki) a korszellemnek megfelelően.
    Mondhatni el sem lehetett volna kerülni, így a #41 is "csak" idealista megállapítás, hiszen teljesen bizonyosan nem fog végbemenni a kívánt változás, ahhoz kollektíve paradigmaváltás kell, amihez globális katasztrófa. Ergo ez a civilizáció nem menthető meg.
  • defiant9 #52
    "Lehet, lehet hogy de."
    Hogyan győzhette le mégis a tömegtermelés a céheket?
    Ezt a kérdést előbb tettem, fel csak válasz helyett elsunnyogtál ez elől is.
    Ahogy az elől is hogy miért nem térsz vissza a konzervatív tradicionális életviteléhez.
    Ahogy az elől is hogy tulajdonképp állításod szerint mi is volt a kérdés amire nem kaptál választ.

    Mit látunk? Tetsuo amint sarokba szorul, jó szokásához híven fülét farkát behúzva elmenekül a kellemetlen kérdések elől, aztán letagadja hogy ilyet tett volna, ez a jól ismert forgatókönyv.
    A mai multinacionális nagyvállalatok ahogy a nevük is mutatja globálisak, láthatóan egy manufaktúra sem tud az Intel-el szemben versenyképes CPU-t gyártani. Ezek a rideg tények, nem vágyálmok amit te mantrázol, azok nem többek mint egy életszerűtlen működésképtelen légvár.
  • Tetsuo #51
    Feltételezések részedről, hogy mi lenne, ha... Ha a feudális, szakrális királyság uralta céhek és királyi gyárak elérték volna a félvezető technológiát, nem lennének képesek mikrochipek gyártására.
    Lehet, lehet hogy de. Szűrreális fikció és abszolút lényegtelen kérdés/probléma. A haladár eszmékkel szemben felmerülő jogos, konzervatív kérdés, szükség van-e a haladásra, ha az a szakadék felé robogó szekeret gyorsítja?
  • defiant9 #50
    "Primitív színvonalú? Amit lenézel, az alapja a mai orvoslásnak"
    Ki nézi le az ókori göröget? Megint csak szalmabábot tudsz gyártani. Próbálj arra reagálni amit írok. Az ókori és a középkori ipar sem rendelkezett akkora R&D kapacitással ami mondjuk egy 10. generációs Intel processzor gyártását lehetővé teszi, vagy ami egy fejlett képalkotó diagnosztikai rendszerhez mérhetőt képes lenen legyártani.
    Teljesen logikus hogy a korábbi pár(száz)ezres vagy akár milliós piac sem tud annyi kutató fejlesztőt eltartani mint a mai milliárdos piac.
    Megismétlem, mérte gazdaságosság, hatékonyság, ez ami hiányzik a manufkaturális céhes jellegű termelésből, ezért győzték le ezek a módszerek. Ha jobb lenne(a céh) akkor mért nem virágozna és szorítani ki a piacról a nagyüzemi termékeket? A válasz nyilvánvaló, azért mert rossz az ár-érték arányuk, vagy drágák vagy silányak, vagy mindkettő.

    "Provokatív és dilettáns kérdésedre már többször válaszoltam"
    Idézd be hol.

    "Ellenben te nem válaszoltál a visszakérdésre"
    Nem is volt egy kérdőjel sem a hsz-odban.
  • Tetsuo #49
    Primitív színvonalú? Amit lenézel, az alapja a mai orvoslásnak. Az ókori, majd középkori tudomány, amit főként papok és szerzetesek végeztek a gerince a mai "tudománynak". Ami mindinkább deviáció hatása alá kerül.
    Kétségtelen, hogy van technikai (és csak ilyen) fejlődés az újkorban, aminek van partikuláris haszna is, de összességében a "globális" diabolikus/illegitim hatalmat erősíti.
    A tömegtermelés ugyancsak a globalizmust erősíti és ugyancsak diabolikus, vagyis Istenellenes minden aspektusában. Érdemes elolvasni ezzel kapcsolatban René Guénon: A mennyiség uralma és az idők jelei könyvet - alapmű.

    Az ideológia, a koreszme tettenérhető minden korszakot illető sajátosságban, így az ipar jellegében is.
    Provokatív és dilettáns kérdésedre már többször válaszoltam, ha azokat nem értetted meg, akkor reménytelen vagy ebből a szempontból is. Ellenben te nem válaszoltál a visszakérdésre, ami különösebben nem fontos, mert én tudom a választ, de egyéb olvasóknak talán érdekes lehet.
  • defiant9 #48
    "Azt a primitív hozzáállást reprezentálod, miszerint a feudális társadalmi rendszerekben nem volt orvosi"
    Ismét csak szalmabáb érvelést produkálsz. Nem állítottam hogy nem volt technológiai fejlődés vagy gyógyító mondjuk a középkorban, csak primitív színvonalú volt és relatíve lassan fejlődött.
    A robbanásszerű fejlődés a tömegtermeléshez köthető, ahol már sok a fogyasztó, komoly R&D költségvetése van a vállalatoknak. Egy Intel CPU-t nem lehet tradicionális módszerekkel kifaragni, ma már akkora fogyasztói bázis kell a fejlődéshez ami csak globális méretekben van meg.
    A manufakturák és céhek nem valami ideológiai okból szűntek meg mert egyébként olyan szuper versenyképesek lettek volna, épp ellenkezőleg lassú, drága, nem hatékony módon működtek, a tömegtermelés simán lenyomta őket, mert a fogyasztók azokat a jobb ár/érték arányú termékeket választották. Az orvostudomány (aktuálisan vakcina kutatás/gyártás), pedig ugyanerre az alapra épül rá, látható hogy még Magyarország méretben sem racionális vakcinát fejleszteni, ez a szintű méretgazdaságosság a modern kor sajátja.
    Arra persze továbbra sincs válaszod hogy miért nem térsz vissza a tradicionális keresztény életvitelhez. Továbbra is a képmutató vizet prédikál de bort iszik jó keresztényi álláspontot reprezentálod.
  • Tetsuo #47
    Azt a primitív hozzáállást reprezentálod, miszerint a feudális társadalmi rendszerekben nem volt orvosi, technológiai tudás, vagy ezek fejlődése, hiszen mindez csak a modernizmussal, a haladár eszmeiséggel köthető össze, pedig értelmes ember tisztában van vele, hogy ez nem így van, sőt...
  • defiant9 #46
    "hogy 5 ezer fős falvakban vannak igen komoly üzemek, pl. Haribo gyár Nemesvámoson."
    Ahogy mondtam vannak egyedi példák és van az a típusú alacsony hozzáadott értékű termelés (gyk. futószalag munka) ahol nem szükséges az az ipari háttér ami mondjuk egy kínai övezetben megvan, itt egy komponens kell az olcsó munkaerő, amit ez elvész tovább is áll az üzem.
    Ennek ellenére a számok engem igazolnak, csak a nagyvárosok növekednek, a népesség egyre nagyobb aránya költözik ide. Ez igaz Ausztriára vagy Németországra is, de ránk is.



    "Csak állambácsinak elő kellene segítenie a folyamatot,"
    Lózung. Mégis hogyan, honnan veszed el az ehhez szükséges pénzt?

    "Az állami ellenőrzés nem jelent szocializmust azért."
    Akkor konkretizáld mire gondolsz. Az Apple vagy a Mercedes maga fejleszt a globális piacra vagy az állam adjon nekik tervet?

    "Látom, nagyon nagy komák vagytok Astrojannal..."
    Látom kifogytál az érvekből és csak a szokásos személyekedásbe forduló irányvonalad maradt.
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    A jelenleg közel 3 és fél millió lakossal rendelkező német főváros egyre nagyobb vonzerőt jelent a felnövekvő nemzedék számára, így 2030-ban várhatóan már csaknem 5 millióan fognak Berlinben lakni. Az egykori NDK-ban fekvő Szász-Anhalt tartomány lakóinak száma viszont 13 egész 6 tized százalékkal csökken 2030-ig.
    Hasonló helyzet fenyegeti a Berlintől északra fekvő Mecklenburgot is. Ez komoly infrastrukturális problémákat von majd maga után, ugyanis másfél évtized múlva a vidéken akadozni fog az egészségügyi ellátás és zavarok lépnek fel a helyiérdekű forgalomban is.
    Mivel a felnövekvő nemzedék egyre nagyobb ütemben fogja elhagyni a falvakat csak az idősebb réteg marad hátra, akikről mind kevesebben fognak gondoskodni, következésképpen a települések vezetőinek alaposan át kell gondolniuk, miként tudnák biztosítani a nem is annyira távoli jövőben az aggok megfelelő ellátását.
  • ostoros #45
    "Ezek csak vágyálmok. Senki nem fog arra pénzt adni hogy egy magántulajdonban lévő omladozó ház megmaradjon a faluban. Ezek évtizedes léptékű folyamtok, elköltözik a fiatal, idősek maradnak, majd meghalnak és a helyükön csak egy omaldozó értéktelen ház lesz, ez egy piaci mechanizmus, tolhatsz bele folyamatosan adóforintokat hogy lassítsd, de ez a pénz valahonnan hiányozni fog. A te példáddal élve lehet hogy épp a várostól vonod el, emiatt az ottani fiatal úgy dönt hogy ebben a koszlott Budapesten ő nem marad, elmegy inkább egy nyugati élhetőbb nagyvárosba, és akkor a folyamat végén lesz egy lepusztult magyar falvad és egy lepusztult magyar fővárosod."

    Látom, nagyon nagy komák vagytok Astrojannal...