MTI

Kevesebb mint 200 ezer év alatt alakult ki a Naprendszer

Rövid idő, nagyjából 200 ezer év alatt keletkezett a Nap és a Naprendszer mintegy 4,5 milliárd évvel ezelőtt - erre a következtetésre jutottak az amerikai Lawrence Livermore Nemzeti Laboratórium (LLNL) tudósai meteoritokon talált molibdén izotópjainak vizsgálata nyomán.

A Napot és a Naprendszert alkotó anyag egy nagy gáz- és porfelhő összeomlásából származik. Más csillagrendszereket megfigyelve, amelyek a Naprendszerhez hasonlóan keletkeztek, csillagászok úgy becsülik, hogy körülbelül 1-2 millió évbe telik egy felhő összeomlása és a magfúzió beindulása egy csillag belsejében, de ez az első tanulmány, amely a Naprendszert illetően számokkal szolgál.

"Korábban nem igazán ismertük Naprendszerünk keletkezésének időkeretét. Ez a tanulmány megmutatja, hogy ez az összeomlás, amely elvezetett a Naprendszer kialakulásához, nagyon gyorsan, kevesebb mint 200 ezer év alatt történt. Ha ezt egy emberélet időtartamához viszonyítjuk, a naprendszer kialakulását egy olyan várandóssághoz lehetne hasonlítani, amely kilenc hónap helyett 12 óráig tart. Ez egy gyors folyamat volt" - magyarázta Greg Brennecka, a laboratórium űrkémikusa.

A Naprendszer legkorábban keletkezett szilárd anyagai a kalciumban, alumíniumban gazdag zárványok (CAI) és ezek a minták közvetlen bizonyítékkal szolgálnak a Naprendszer keletkezésére. Ezek a mikrométertől centiméterig terjedő nagyságú zárványok a meteoritokban magas hőmérsékletű környezetben (több mint 1300 Kelvin) formálódtak valószínűleg a fiatal Nap közelében. Utána távoztak kifelé abba a térségbe, ahol a szenes kondritokat tartalmazó meteoritok kialakultak, és ahol ma is megtalálhatók. A kalcium-alumínium zárványok többsége 4,567 milliárd évvel ezelőtt keletkezett egy 40 ezer-200 ezer éves időtartam alatt - olvasható a laboratórium közleményében.

A nemzetközi kutatócsoport megmérte a molibdén izotópjait és megállapította a szenes kondritokat tartalmazó meteoritokból, köztük a Földön talált legnagyobb szenes kondritból, az Allendéből származó különböző CAI-k összetételét. Azt találták, hogy a távoli molibdén izotopikus összetétele felölei a protoplanetáris korongban (fiatal csillagok körül kialakuló akkréciós korong, melyben gázok és szilárd részecskék keringenek) keletkezett anyagok teljes körét, nem csak egy kicsiny darabét, így ezek a zárványok a felhő összeomlásának időszakában keletkezhettek.

Mivel a csillagnövekedés megfigyelt időtartama (1-2 millió év) jóval hosszabb, mint a zárványok keletkezésének időtartama, a kutatócsoport képes volt hajszálpontosan megállapítani, hogy a Naprendszer kialakulásának mely szakaszát tanúsítja a zárványok keletkezése, és végül azt, hogy a Naprendszert alkotó anyag milyen gyorsan gyarapodott.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • MerlinW #3
    Én csak egyet nem értek. Ha ennyire tiptopnak érzed magad a témában, miért nem publikálsz a szakmának, miért az SG-n pocsékolod a karaktereidet amit 20-an ha elolvasnak? Vannak Discord szerverek asztrofizikusokkal, szakfórumok, szemináriumok, stb. Miért nem velük vitatkozol?
  • Lapajka #2
    Nos azért ez eléggé szabatos elgondolás. Tartok tőle aspektus kérdése ez erőteljesen. Azt a pillanatot veszik kezdetnek, hogy már ott volt ugyebár a felhő, ami összezsugorodott Nappá és kialakult a protoplanetáris anyag korong is körülötte, mint bolygók bölcsője. Ez jó csak, ad egy és a felhő mikor alakult ki és hogyan, mennyi idő alatt és miből? Szerintem, eme felhő megjelenése (azaz elkülönülése és eltávolodása kellő távra egy korábbi nagy felhőtől (hiszen egy ilyen sűrű felhő, ami nemhogy napot, de bolygók alapanyagait is tartalmazza (tehát komplett naprendszer alapanyagokat), azért spontán nem sűrűsödik össze az űrben... vagy egy nagy felhőrendszerből válik ki, vagy pedig egy felhő keletkezik egy kozmikus eseményből, mondjuk két nagy üstökös ütközéséből, vagy halott csillag és üstökös ill kóbor óriás bolygó, esetleg másik bolyongó neutroncsillag irdaltan robbanásából... az event helyén lesz a felhő és még irdatlan időre van szükség hogy stabilizáljon a gravitáció és beinduljon újra az égitest alakító folyamat. Ergo a bizonyos felhő keletkezését is nyilván nyugodtan nevezhetjük a Naprendszer kezdetének, akkor máris pár milliárd évet hozzá adhatunk mínuszban, úgy saccolom... mert ilyen pre-naprendszer ill -nap alapfelhők azért nem bukkannak fel hipphopp csak úgy a semmiből az űrben. A konkrét összezsugorodás és magfúzió beindulás Nap világítás kezdetéig, az lehet hogy 200 ezer év volt, csakhogy utána még nem beszélhettünk még mindig csak proto-naprendszerről, tehát leginkább csak a Nap alakult ki még ekkorra (a 200 ezer év alatt), de még az is igen engedékenyen nézve... egy nagy akkréciós protoplanetáris koronggal. Én ezt nem merném máris naprendszernek hívni, hiszen a bolygók még nem alakultak ki, még milliárdnyi év kellett, hogy (majdnem) mai formáját elnyerje a bolygórendszer, hiszen bolygók sem, főleg brutális gázóriások (mint pl Jupiter és Szaturnusz ugyebár) sem alakulnak ki két hét alatt (sem 200 ezer év alatt). Sőt ugyebár van elmélet, hogy bizonyos bolygókat jóval később fogott be a Nap (pl Jupiter, amiről felmerült az is hogy valaha szintén egy csillag volt), valamint tudjuk, hogy volt még egy bolygó is, ami történetesen pont a Földel ütközött, összeolvad és kiszakadt egy nagy darab, az lett a Hold, ezért extra nagy és távolodik (legalábbis ha jól tudom)...
    Namost mondhatjuk hogy kezdeti turbulens állapotban levő bolygó bébikkel már Naprendszernek nevezhető-e vagy inkább majd akkor, ha kialakult a bolygók végleges állapota, ami mondjuk még évmilliárdnyi idő... (és még akkor sem őstengerről beszélünk hanem megengedően a szilárd köpenyről legalábbis)... közben ugyebár megtörténtek az ütközgetések és nem utolsósorban az időközben a Nap által kilökött anyag is hozzá adódott... Szóval hát nem tudom, igencsak rugalmasan lett ez vizsgálva... szerintem... nekem ez a véleményem legalábbis... bocsánat...
  • dimo1111 #1
    Lófaxt 200000 év,a 6.napon kész lett.