Gyurkity Péter

Évekig tart majd az Intel felzárkózása

Az AMD új megoldása túl erős, az Intelnek évekbe telhet majd a visszavágás.

A napokban számoltunk be arról, hogy a CPU-piac kisebbik szereplője egy évtizede nem látott szinten tanyázik, köszönhetően a vadonatúj generáció megjelenése előtti kedvező számoknak. A Ryzen 5000 valószínűleg további javulást hoz magával, miközben az Intel számára évekig tart majd a vergődés.

Egy hosszabb videó bukkant most fel a YouTube oldalán, amelyben a várható újdonságokat veszik sorra, ezúttal az Intel háza táján. Ebben ugyan nem 100%-ig megbízható részleteket látunk, viszont a jelenleg rendelkezésre álló információk és a főbb következtetések alapján arra számíthatunk, hogy nagyjából 2023-ig nem valósul majd meg a nagyobbik gyártó felzárkózása, legalábbis a puszta teljesítmény terén, ehhez tehát több generációra lesz szükségük. Amíg ugyanis a jövő év elején megjelenő Rocket Lake nagyjából 10-15 százalékos előrelépést hozhat magával, a szervereknél pedig szinte biztosan nem hozzák be az AMD előnyét, a hibrid összetételre (vagyis erősebb és gyengébb magokra) épülő Alder Lake újabb 10-20 százalékos ugrást eredményezne a teljesítmény terén.


2023 táján jelenne meg a Meteor Lake, amely már 7 nanométeres EUV-gyártástechnológián alapulna, amivel a csíkszélesség terén is felzárkóznának, illetve lehetővé tennék, hogy ugyanazon chipek több eltérő gyártótól is a piacra kerüljenek – ezzel pedig rögtön felmerül a TSMC bevonása a folyamatba, pontosabban ennek lehetősége, amivel a darabszámot (és az utánpótlást) tudnák jelentős mértékben növelni. Nem tudjuk viszont, hogy az AMD részéről a nagyjából az Alder Lake megjelenésével egy időben befutó Zen 4 mire lesz képes, pontosan miként alakulnak majd az erőviszonyok, nem beszélve arról, hogy időközben a házon belüli elképzelések is módosulhatnak.

Érdekes módon az AMD egyelőre nem tervezi a hibrid kialakítás alkalmazását, legalábbis erre lehet következtetni egy friss interjúból. Erről ugyan közvetlen módon szigorúan nem beszélnek, viszont kijelentik, hogy pusztán a magszámok növelése érdekében nem fogják átvenni az ARM megoldását, ezzel tehát maradnak a megfigyelő szerepénél – a szorosabb megfigyelés egyébként évek óta zajlik, az AMD szakemberei figyelemmel követik a fejleményeket, szükség esetén tehát viszonylag gyorsan tudnak majd lépni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • felemelő #11
    Ennyi lélegzet szükséges is az AMD-nek, hogy feltőkésedjen és megerősödjön :)

    Még a végén jól sül el a dolog, komoly verseny, amin a vevők nyernek.
  • Tetsuo #10
    Szerintem az Alder Lake bevezetése, ami már valóban egy fejlődési lépcső az Intel számára, nem lesz zökkenőmentes.
    Manapság egy AMD-megjelenésben jobban bízhatunk, mint egy Intelben.
  • wraithLord #9
    Persze, valószínűleg ez az egyik oka annak, hogy húzza az Intel Core-t, amíg van benne potenciál. De már a 8-9th gen óta kezd látszani, hogy 1-2 éven belül ez elfogyhat, vagy legalábbis az AMD-t elnézve egyre kevesebb lesz.
  • Palinko #7
    Csak van a 2 cég között egy nagy eltérés. Az AMD tervezőcég kb, azzal gyártat akivel szerződik, az Intel pedig maga gyárt. Az AMD egyik évről a másikra is dönthet úgy hogy jövőre 5nm-en gyártunk, vagy grafék chippeket vagy quantum számítógépet, mert köt egy szerződést és megvan, viszont az Intelnek ott van a több millárdos befektetés, kiszámolva hogy szerintük mikor térül meg amennyire szeretnék mikor váltsanak, hogy lesz kihasználva stb stb, egy jóval bonyolultabb döntési mechanizmus így váltani sem tudnak olyan gyorsan.
  • Tntmaxy #6
    RIP intel
  • wraithLord #5
    Az Intel kb. 10 éve ugyanazt a CPU line-t feji (Intel Core), és ráadásul gyártástechnológiában is elmarad. Szerintem így lépést tartani az AMD-vel nem lehet, ehhez új alapok (mikroarchitektúra) kellenek, ahogy az AMD tette. Dobta a Bulldozert, és nagy nehezen előcibálta a Zent.
    Jó, az Intel nincs olyan rossz helyzetben, mint az AMD volt, de így szerintem nem sok jó vár rájuk. Igaz, gondolom, már rég fejlesztenek.
  • cateran #4
    "Minimális a különbség single core-ban a két gyártó procija között"
    Latom te is kened-vagod a temat....Nezz mar utana (foleg annak tukreben, hogy idaig ez volt az Intel egyetlen asza..)
    "Pár hónap múlva a köv Intel proci le fogja nyomni az AMD-t,"
    Talan (de inkabb nem) csakhogy addigra jo esellyel a Zen 3+ vagy Zen 4 ellen kell fellepnie, nem a Zen 3 ellen....(az AMD roadmap alapjan jovore foleg APU-s procik jonnek)
    Ertem en, hogy megy a pruszkoles az Intel fanoktol (lasd ugh kommentjet) de az AMD messze lekorozte oket mar mindenben..(igen, gamingben is) Nem vagyok AMD fan, az asztalim Inteles (a laptopom meg AMD) de most az Intel a budget kategoria (ez van, ha 5 generacion keresztul leginkabb csak az elnevezesek valtoznak...)
    "Nincs itt semmilyen behozhatatlan előny."
    Ugye csak viccelsz? Alkalmazastol fuggoen 20-50% difi (azt meg ipc novelessel sem fogja behozni..raadasul multicoreban mar a Zen 2 is hulyere verte az Intelt) A tavasszal kijovo 14 nm++++++ Rocket Lake (bar uj architekturaval) de 1 max 8 magos megoldas lesz es csak az utana valamikor kijovo Alder Lake-S 10nm-en lesz nagyobb magszamu (2021 Q3-Q4)
    MEglepo modon a cikk is nagyjabol ezt irta.....
  • repvez #3
    Hát ha a kék függönyön tovább nézel akkor van benne igazság.
    Az intel most is 14nm en készitette el a CPU-ját a legtöbb az 10 mag 20 szál. és egyedül a magasabb frekvenciával tud az egymagon erősebb lenni.
    Ha az intelen mult volna akkor még mindig max 4 magos procik lennének vagy csak 2.

    Ha az AMD nem kezdi el a 4-6 és 8 magos processzorait csinálni .
    És az AMD ugye már a 2. generációját csinálja 7nm en , a következőt már lehet 5nm re is leviszi .
    A legnagyobb CPU-ja 16 mag és 32 szál.
    Szerverekben meg még ennél is lényegesen több mag. azt hiszem 64 mag 128 szál.
    És többmagos feldolgozást támogató programoknál ez elönyt jelent, föleg, hogy az AMD probál szabványos és mindenki számára egyformán elérhető technologiát belepakolni a támogatott szabványokbol.

    Szóval ha az intel valamit is akar lépni akkor akkorát kellene neki ugrani, hogy az egy kisebb csoda lenne. mert ha technologiában is át akarja venni a vezetést akkor a következő generációt 14 ról egyból 5re kellene elkészitenie ugyhogy legalább 16 magot is egybe tudjanak tenni.

    Az meg megint hulyeség amikor jönnek a driver és melegedési problémákkal, mert azok kb a kezdeti időkben voltak jellemzőek, csak azota valahogy nem akar kikopni és füleg azok mondják akik azóta se hasznáűltak AMD rendszert csak igy probálják nyugtatni magukat, hogy miért jobb az intel.

    Én nem vagyok elfogult, mert sose azt néztem, hogy ki a gyártó hanem azt, hogy az adott pénzemért mit kapok és legtöbbször az AMD jött ki gyöztesen , mert annyival sose volt lassabb vagy lemaradva mint amenynivel olcsobban adta a termékeit.

    Ha ugyan azt a támogatást megkapná a program fejlesztőktül mint az intel akkor lényegesen nagyobb lenne a különbség az amd javára .
  • MerlinW #2
    És belinkelnek hozzá egy 100k feliratkozóval rendelkező tryhard gyereket :) Pár hónap múlva a köv Intel proci le fogja nyomni az AMD-t, aztán jó esetben a Zen 4 lenyomja az intelt, stb. Minimális a különbség single core-ban a két gyártó procija között. Multiban meg.. az Intelen múlik. Nincs itt semmilyen behozhatatlan előny.
    Utoljára szerkesztette: MerlinW, 2020.11.11. 02:11:57