Gyurkity Péter

Beárazták az új Xbox-generációt

Kedvező árakkal, a havi előfizetés kihangsúlyozásával jönnek az új példányok.

A friss konzolok, a várható összecsapás megindulásáról már több alkalommal írtunk, leginkább a nyár alatt. Itt júniusban megismertük a PlayStation 5 fontosabb részleteit, ezt követően kiderült, hogy két jelenlegi Xbox is búcsúzik, nemrég pedig az is egyértelművé vált, hogy a Microsoft novemberben mutatja be új generációját. Külső forrás révén ezúttal az árakat is megismerhetjük.

A részletes beszámoló szerint valóban novemberben mutatkozik majd be a nagyközönség előtt a redmondi cég új fejlesztése, ennél azonban fontosabb, hogy az Xbox Series X (legalábbis a külső forrás állítása alapján) 499 dolláros áron rajtol majd el a piacon. Emellett elérhető lesz a havi előfizetés opciója is, az Xbox All Access révén ugyanis havonta 35 dollárt is befizethetünk, hogy hozzáférjünk a konzolhoz, miközben a némileg szerényebb Xbox Series S esetében 299 dolláros hivatalos ár, illetve havi 25 dolláros előfizetés lesz a választható alternatíva. Amennyiben beigazolódik a hír, a Microsoft valóban versenyképes ajánlattal állna elő, ami nyilván szándékos lenne, hiszen ismét a nagy rivális Sony ellen küzdenek majd.

Ezzel kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy maga a cég eddig nem túl sok részletet árult el az Xbox Series S specifikációjával, vagy éppen külsejével kapcsolatban – mi több, hivatalosan meg sem erősítették a gyengébb példány puszta létezését. A napokban viszont felbukkant az interneten egy render, pontosabban egy rövidebb videó, amelyen közelebből is szemügyre vehetjük ezt a típust, ennek alapján pedig arra számíthatunk, hogy a fizikai méretet illetően is jóval kisebb, szerényebb példányt ismerhetünk majd hamarosan meg, minden bizonnyal optikai meghajtó nélkül.

Az teljesen egyértelmű, hogy a Microsoft nagy hangsúlyt helyez majd az All Access néven futó előfizetéses opcióra, a hivatalos megjelenésre pedig egyszerre több helyen kerítenek majd sort – itt minden olyan ország az első körben bukkanna fel a listán, ahol az Xbox One már most elérhető.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ugh #24
    "Értem én a tréfát, de a konzolok lényegében kioptimalizált PC -k alig néhány célhardver elemmel."
    A jelenlegi generacioban meg olyan sincs. Ket picsa gynge elvault pc a megjeleneskor tragya cpu-val amire kinlodas mar fejleszteni vagy 3 eve.
    "csak ő is szereti a jó történetet. Tehát Detroit, Last of US és RDR2 "
    Akkor annyira meg sem szereti a jo torteneteket mert az utobbi egy tripla zs vhs sztorival is birkozik es a detroit is elverzett par helyen.
    Utoljára szerkesztette: ugh, 2020.09.21. 13:36:39
  • ugh #23
    Ezzel vitatkoznek.
    Nezd meg hany komoly koltsegvetesu ex jott ki ps3-ra majd ps4-re. (kiadtak egy rakas remastert szinte teljesen aron azokat ne vedd bele).
    Es akkor huzz egyenest es meglatod a grafikon veget.
    Ahogy egyre dragabb egy jatek (aminek a 40% a lehuto marketingosztaly mukodtetese es marketing koltseg amugy tok ertelmetlenul), ugy lesz egyre kevesebb beloluk, mert tobbet nem fognak belole eladni mint eddig.
    A legnagyobb peldanyszamu ex jatekok se mentek el 10 millional nagyobb tetelben (a 110 milla eladott konzol mellett).
    Szal ezek az exkluziv cimek (amik kb ugyan azok mint az osszes tobbi csak mas grafikaval jol felszopva meg korbenyalazva a fanboyok altal) egyre ritkabbak lesznek.
    Nem fogja megerni.
    Ha nem is rogton, de egy ket even belul kihozzak majd pc-re is az igazan dragan fejlesztett cuccokat.
    Akkor meg ha az embernek van nemi fogalma a pc-khez, esetleg nem 100%osan gamerlamer(az a gyopar aki csak jatszik), kezelni is tudja, minek is vegyen konzolt?
    Nyilvan az egysegsugaru tech analfabeta es/vagy kisgyerek konzolt kap, csak az utobbi meg nem jatszik (remelhetoleg) exkluzivokkal.
    Utoljára szerkesztette: ugh, 2020.09.21. 13:26:11
  • ugh #22
    " Hogy néz az ki, hogy a nappaliban van egy teljes értékű PC, monitorral meg minden, és még a nagy TV is rákötve? Ez kicsit nem overkill egy nappalihoz? "
    Jol.
    Mi a toknek kene egy tv-re kotott gamer pc-hez monitor?
    Lehet olyan hazakat kapni amik kulombul neznek ki mint ahogy az otvar ps5 fog.
    Le vagy te maradva par kanyarral haver.
  • zola2000 #21
    Pedig elég sokan váltottak annó ps2ről xbox360ra majd vissza ps4re.
  • professional #20
    Én olyat még nem láttam a környezetemben, hogy valaki csak az ár miatt váltott volna psről boxra...aki már ráfüggött az egyikre, nagyon nehezen lehet lehozni a másikról és ha le is lehet azt nem az ár fogja megtenni...
  • molnibalage83 #19
    Értem én a tréfát, de a konzolok lényegében kioptimalizált PC -k alig néhány célhardver elemmel.
    Szóval erre semmilyen tételben nem fogadnék.... XD
  • Andrevv #18
    Eszembe jutott egy lehetséges forgatókönyv. Ha az új konzolok után lezuhannak a PC alkatrészek árai, mert senkinek se fognak kelleni, akkor nekem sem fog kelleni semmilyen konzol, maradok PC-nél. Így mindenki boldog és neked is igazad lesz, hogy a PS5 az exkluzív címekkel nyeri a csatát :)
  • molnibalage83 #17
    Nem kérdeztem. A röpics csapattárs éppen focit tolt, amikor jártam náluk. A másik a batárnő munkatársának a férje, de ő nem volt otthon, ezért nem kérdeztem. A barátnő tesójának a barátjának PS4-e van. Tol focit, autós játékot is, csak ő is szereti a jó történetet. Tehát Detroit, Last of US és RDR2 neki meg is van, játszik is vele.

    A GTAV ingyenes Epiccel be lett húzva. Játszottam vele pár órát és soha elő se vettem többet. Nem az én világom.
  • Andrevv #16
    Olyan, mintha teljesen más univerzumban élnénk. Akkor a barátoknál mi a téma? Gondolom nem ezek a játékok, azt kizártnak tartom :)
    Egyszer voltam egy művészeti suli gólyabálján vagy valami hasonlón, ott éreztem magam úgy, mintha a marson lennék, abszolút semmi sem érdekelt amiről beszéltek. Valószínűleg a környezet amiben élünk, az is nagyon meghatározza ki mit játszik, esetleg milyen konzolja van. A másik dolog amin egyesek csodálkoznak, hogy köreimben nagyon ritka az iPhone, életemben egyszer ha fogtam kezemben egyet.
  • molnibalage83 #15
    Valószínűleg szereted a fantáziavilágot, kedveled a gyűrűk urát meg hasonló filmeket, esetleg a japán animéket, teljesen más környezetben élünk

    Egyáltalán nem nézek animét és a klasszikus RPG filmeket sem. A Gyűrűk Ura óta nem láttam olyat...

    A jó történetet és atmoszférát szeretem. Ez lehet tök átlagos környezet (Life is Strange), lehet sci-fi (pl. Mass Effect), de fantasy is mint a Gothic vagy a Witcher.

    Sportot gyakorlatilag nem nézek már. A Snookert néztem még, de már azt sem. A saját többi hobbim mellett nincs időm ilyesmire. Kedvem se nagyon. Már a BL döntőket se néztem meg mindig 10+ éve. Foci VB-n hébe hóba néztem meccset, de inkább csak háttérzaj volt...
    Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2020.09.10. 09:46:59