Gyurkity Péter

Itt vannak az asztali Ryzen 4000 chipek

A Zen 3 pedig még az év vége előtt követi ezen példányokat.

Az AMD kapcsán már jó ideje tudtuk, hogy a laptopokba szánt Ryzen 4000 APU-kat belátható időn belül az asztali változatok követik majd a sorban, hiszen ebben a szegmensben eddig a 3000-es sorozat tagjai állták a sarat a rivális fejlesztésekkel szemben. Most sor került a bejelentésre, amelyet egy másik megerősítés egészített ki.

A hivatalos közleményben arról olvashatunk, hogy az asztali Ryzen 4000 chipek valóban a noteszgépes változatok felturbózott testvéreiként futnak be, elsősorban az OEM-gyártók számára, bár ez nem akadályozott meg egyes forgalmazókat abban, hogy szinte azonnal feltüntessék őket saját kínálatukban. A 7 nanométeres Zen 2 architektúra friss képviselői nagyobb órajellel érkeznek, ami persze egyben nagyobb fogyasztást is eredményez, ennél azonban talán fontosabb, hogy a 3000-es sorozat tagjaival ellentétben ezen chipek már integrált grafikus vezérlőt is tartalmaznak, a legfeljebb 8 magra épülő Vega GPU-k révén tehát még jobb ajánlatot biztosítanak azoknak, akik nem kívánnak különálló grafikus kártyát beszerezni.

A most bemutatkozó sorozat tagjai tulajdonképpen 2 eltérő vonalon mutatkoznak be, az első hármas ugyanis 65 wattos, az alsó trió pedig 35 wattos fogyasztással fut be. Az abszolút listavezető a Ryzen 7 4700G közvetlenül az Intel Core i7-9700 ellen indul harcba, vagyis nem a legújabb i7-10700 a kiszemelt célpont, ami azt is jelenti, hogy a kijelölt riválishoz képest ugyanannyi processzormagot, viszont kétszer annyi szálat, valamint jobb grafikus teljesítményt kínálnak majd. Ezen típusokkal nagyjából-egészében lezárul a Zen 2 kibővítése, itt már a friss architektúra veszi át a stafétabotot, amivel kapcsolatban azt erősítették meg, hogy ennek megjelenése még az idei év vége előtt megvalósul, vagyis itt nem lesz komolyabb csúszás.

A céges blogban közzétett bejegyzés utolsó soraiban elárulják, hogy nemcsak a nagyvállalati szegmensben, de a fogyasztói piacon is idén futnak be az új chipek, amelyek még mindig 7 nanométeren készülnek, ezt pedig 1-2 éven belül követi majd a sorban a Zen 4, amely már az 5 nanométeres csíkszélességgel hozna magával komoly megújulást.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)