Gyurkity Péter

Visszatér az űrbe a mini-űrsikló

Az illetékesek ezúttal szokatlanul bőbeszédűek voltak a célokkal kapcsolatban.

A Boeing X-37B (más nevén Orbital Test Vehicle) hosszabb útjáról korábban mi is beszámoltunk, akkor azonban, ahogy azt megszokhattuk, nem sok részletet tudhattunk meg a küldetéssel kapcsolatban. Most következik a sorrendben hatodik bevetés, itt pedig érdekes módon ismertették a főbb célokat és kísérleteket.

A légierő élén álló amerikai politikusnő a napokban a Space Foundation élő közvetítésében beszélt ezen részletekről, így megtudhattuk, hogy a hatodik küldetés a hónap közepén rajtol majd el, ennek során pedig mind a légierő, mind pedig a NASA számára elvégeznek majd bizonyos teszteket. Előbbi testület két különböző csoportja, valamint az űrügynökség fogott ugyanis össze a remélt eredmények elérése érdekében, bár a helyzet a korábbi utak óta némileg bonyolódott, hiszen míg maga az eszköz továbbra is a légierő tulajdonában van, annak üzemeltetéséért már az űrhaderő felel, amely az amerikai fegyveres erők hatodik fegyvernemeként jött nemrég létre. Az X-37B segítségével most minden korábbinál több kísérletet végeznének el, ráadásul ezek bizonyos részleteit is közölték a nagyérdeművel.

Sor kerül többek között néhány újabb anyag űrben való viselkedésének tanulmányozására, miközben azt is vizsgálják majd, hogy a háttérsugárzás miként hat a különböző növénymagokra. Ezen munkát a NASA megbízásából végzik el, míg a Naval Research Laboratory által kidolgozott módszerrel azt figyelnék meg, hogy a napenergiát miként (és mennyiben) lehet rádiófrekvenciás mikrohullámú energiává alakítani, majd pedig azt továbbítani a felszínre. A fellövéssel egyben a FalconSat-8 műholdat is pályára állítják, amely további kísérleteket végezne el saját pályáján, ez utóbbiakról azonban most nem árultak el konkrét részleteket, mindössze annyit tudni, hogy magára a fellövésre május 16-án kerítenek sort.

A program eredetileg még 1999-ben indult el, bár az első fellövést csak 2010-ben hajtották végre. Az októberben véget ért előző küldetés rekord ideig, összesen 780 napig tartott, most pedig első alkalommal alkalmaznak szervizmodult, amelyet a jármű végéhez csatlakoztatnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • SANTANTICA #5
    jéé...újra töltik a COVID-19 erősebb változatával, azt usgyi mehet megint...
  • noland #4
    Persze, de ebben hibernálják az űrhajósokat, a mélyűr küldetésekhez. Akár négyen is simán elférnek. Aztán bescannelik a tudatukat, hogy mit tapasztaltak. Senki nem látott itt Buck Rogers-t? :) :)
  • duke #3
    Meg rosszabb, egy robottal osszezarva 2 evig. Uristen....
    Utoljára szerkesztette: duke, 2020.05.15. 16:30:46
  • Csaba161 #2

    Ez robot űrsikló...
  • duke #1
    "Az októberben véget ért előző küldetés rekord ideig, összesen 780 napig tartott,"

    Hat nem irigylem azt az urhajost akit ebbe fellonek. Ebbe maximum 1-2 ember fer el nem tul kenyelmessen.
    Utoljára szerkesztette: duke, 2020.05.15. 01:23:05