Gyurkity Péter

Megkapta nevét az új marsjáró

Aktív társa eközben az élet egykori jelenlétére utaló nyomokra bukkant.

A NASA eredetileg még tavaly augusztusban jelentette be, hogy nyilvános kiírás keretében várják a beadványokat, amelyek közül végül kiválasztják majd a készülőben lévő új marsjáró hivatalos nevét. A verseny most lezárult, a végeredményt pedig egy 13 éves iskolás ötlete alapján kaptuk meg, a fontos eszköz ennek révén a Perseverance nevet kapta meg.

A tanuló a hivatalos közlemény szerint azzal indokolta választását, hogy az elődök, vagyis a korábban és jelenleg szolgálatot teljesítő hasonló eszközök szinte kivétel nélkül olyan neveket kaptak, amelyek valamilyen érdekes (és rendkívül hasznos) emberi tulajdonságra utalnak. Ezek között szerepel a Spirit, az Opportunity, az InSight, valamint a Curiosity is, emiatt pedig a Perseverance (kitartás, állhatatosság) jó beleillik a sorba. A nyertes egyben meghívást kapott a júliusban esedékes floridai fellövésre is, bár addig még hátravan némi munka, hiszen az új eszköz jelen pillanatban a fejlesztési fázis utolsó szakaszában van, már a Kennedy-űrközpontban. Amennyiben minden jól megy, a rajt után nagyjából fél évvel, jövő februárban landol majd a Marson, hogy megkezdje helyszíni vizsgálódását.


Kutatók egy csoportja eközben a Curiosity által begyűjtött adatokat vizsgálta meg, és igazolta vissza a tiofén jelenlétét. Ez magyarázatuk szerint azért fontos, mert a molekulák az élet egykori meglétére utalnak, bár azt is hozzáteszik, hogy tudunk nem természetes eredetről is, a tiofén ugyanis többek között meteoritok becsapódása révén is felbukkanhat egy-egy bolygón. A színtelen vegyület (amelynek szaga a benzoléra emlékeztet) azonban egyszerűbb életformák tevékenysége, illetve azok maradványai révén is jelen lehet az ottani kőzetekben, bár a megfelelő vizsgálathoz a marsjárónak először 500 Celsius-fok fölé kellett felhevítenie a mintát, hogy ezután megfigyelje a felszabaduló gázokat, azok összetételét, vagyis a vizsgálódás nem egyszerű feladat.

Könnyen lehet, hogy a 3 milliárd évvel ezelőtti, melegebb és nedvesebb környezetben, a baktériumok munkálkodása hagyta ránk ezen lenyomatokat, itt viszont majd további eszközökre, így például az ESA ExoMars 2020-küldetésére lesz szükség a további elemzéshez – ez utóbbi kifejezetten biológiai laboratóriumként működik majd a felszínen, azonban csak jövő márciusban landolna, vagyis a további eredményekre picit még várnunk kell.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Liquido #6
    A lapos földön, így leesni sem tud ha nem megy a szélére.... :)
  • morguldae #5
    Nem a Marson megy ez hanem kint a sivatagba, meg műterembe!
  • t_robert #4
    angolszász kultúrákban nagy divat a gyerekeket betűző versenyen megmérettetni. Lévén erősen eltér a beszélt és írott nyelv. Szerintem a srác ezen a szón vérzett el háromszor azért jegyezte meg ezt a bonyolultat. bevésődött neki. :)
  • wraithLord #3
    Akkor már jobb lett volna szerintem Tenacity-nek vagy Persistence-nek nevezni. Rövidebb és egyszerűbb. A Tenacity meg passzol a Curiosity-hez, olyan, mintha tesók lennének. :D (Mármint alakilag is és jelentésben is jó párt alkotnak.)
  • t_robert #2
    reméljük jobb kerekeket is adnak neki, ne töredezzen már darabokra a köves felszínen, mint az elődei kerekei. :)
    a név szerintem túl bonyolult és hosszú.....
  • Kissssss0 #1
    perseverance... na ez se egy 13 éves fejéből pattant ki.