Gyurkity Péter

Egy évet csúszik az SLS-rakéta

Ez pedig a Hold-küldetésre is hatással lesz, bár még reménykednek a határidő tartásában.

A NASA az elmúlt néhány hónapban mintha óvatosan jelezni próbálta volna, hogy nem teljesen biztosak a korábban meghatározott menetrend követésében, hiszen bár az Orion-kapszula megtette első rövidebb útját, az SLS-rakéta esetében számíthattunk további késedelmekre. Ez így is lesz, emiatt pedig az első lépés nagyjából egy évet csúszni fog.

A napokban kerítettek sort egy fontos találkozóra, amelynek során az Artemis-program főbb lépéseiről is szót ejtettek. Ennek keretében térne vissza az amerikai ügynökség a Holdra, bár az első két lépésben legénység nélkül, majd pedig személyzettel együtt próbálnák ki a vadonatúj párost, amelynek először bizonyítania kell, mielőtt megpróbálkoznának a hosszabb, jóval összetettebb úttal. Ezzel kapcsolatban most azt tudhattuk meg, hogy az első küldetés (Artemis 1) 2020 novembere helyett csak 2021 második felében jön majd el, az SLS ugyanis további csúszást szenved el. Ez persze közvetlen módon van hatással a második és a harmadik lépésre is, bár az illetékesek továbbra is reménykednek abban, hogy a 2024-es határidőt (amelyet Mike Pence alelnök egy rövid beszédben hozott előre 2028-ról, alaposan meglepve ezzel a NASA-t) végül mégis tartani tudják majd.


Azt is elárulták emellett, hogy az elkövetkező 9-12 hónapban a személyzet Holdon való landolását lehetővé tévő rendszeren zajlik majd komoly munka, itt ugyanis nagyon közel vannak a konkrét szerződések megkötéséhez. Mintegy tucatnyi partnerrel dolgoznak együtt, közülük fogják kiválasztani az ideális jelöltet, ezzel együtt pedig átadva számukra a pontos követelmények listáját és a kívánt dizájn előzetes terveit. A Gateway-állomással kapcsolatos szerződéseket is hamarosan megkötnék, itt az ISS-szállításokhoz hasonló küldetéseket kell elképzelnünk, de eközben zajlik a munka a második összetettebb fázis, vagyis az Artemis 3 utáni időszak terveinek, azok részleteinek kidolgozásán, amit szintén nem szabad elhanyagolniuk.

Ezzel kapcsolatban nagyjából 1 hónapon belül ígérnek további részleteket, így a közeljövőben azt is megismerhetjük, hogy mivel készülnek a Holdra való visszatérés után.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zero Albedo #3
    Segítsetek pls. Az SLS rakéta akkor most a térgörbítéses, a hyperspace, az antigravitációs vagy az antianyag hajtóművet használja majd?
  • kvp #2
    Jelen esetben az SLS program csak a politikai lobbi eredmenye. Tehat nem az idealis rendszert valasztjak a feladatra, hanem azt amit leginkabb tamogatnak a kulonbozo kepviselok es szenatorok, tehat azt amibe a legtobb visszaosztott penzt teszik a beszallitok. Ez ket dolgot eredmenyez: egyreszt a legolcsobb megoldasokat adjak el a legmagasabb aron, masreszt megbizhatatlan es draga rendszereket kap a NASA, jellemzoen nagy kesesekkel.

    Anno az urverseny idejen nem igazan volt ilyen lobbi tevekenyseg, aki leghamarabb tudott eredmenyt szallitani, azt biztak meg a feladattal. Igy jott letre az Apollo rendszer, ami csoda volt, hogy mukodott, de mukodott. Es a NASA menet kozben kijavitotta a legtobb hibat. (szinte minden Apollo kuldetesnel volt valami gond, amit az 1-es legenyseget leszamitva valahogy mindenki tulelt)

    Jelenleg is van a NASA-nak mukodo beszallitoja, a Spacex. Csak a lobbistak nem hagyjak, hogy a masik ket project-et kikukazzak es csak egy beszallitotol vegyenek minden jarmuvet, meg ugy is, hogy ok a legolcsobbak. Ennek fo oka az, hogy a Spacex lobbizas helyett a befektetoik erdekeit kepviselve probal meg olcson jot gyartani, ami a modern technologiak es a tomeggyartas miatt jobban megy nekik mint a tobbi cegnek.
  • NEXUS6 #1
    Van egy rémisztő érzésem. Hogy mindaz, amivel általában a NASA az aktuális politikai vezetést, az elnököket vádolja, hogy túlságosan beleszolnak a szakamai kérdésekbe, pl. törlik a nagy, tudományos és technikai előrelépést jelentő projektjeiket, valójában a NASA saját belső működésének a következménye! :O

    Addig tökölnek, mondhatni direkt, amíg végül a forrásokból való kifutás, vagy a program sikerével kapcsolatos jelentős kockázat miatt a politika gyakorlatilag kénytelen kihátrálni a pénzherdálásból.

    Gondoljunk bele, hogy az Apollo-1 katasztrófája után valójában milyen hatalmas is volt annak esélye, hogy a hasonló tényezők miatt az egész programot törlik. Egyetlen tényező csoport szólt mellette, hogy még hivatalosan űrverseny volt, és az oroszok még nem léptek a Holdra.

    Ezzel szemben gyakorlatilag viszont akkori állapotában a projekt technikai csőd közelében volt, az 1967-es világűr egyezmény, amit a katasztrófa napján írtak alá, mondhatni véget vetettt a nagyhatalmak közötti űrversenynek, az embereket egyre kevésbé érdekelték a technikai dolgok, terjedtek a hippi, a környezetvédő mozgalmak, társadalmi feszültségek éleződtek, diáklázadások, + Vietnám-i háború stb. Szal az a csoda, hogy végül mégiscsak támogatta, nem kaszálta el a politika.