Gyurkity Péter

Négy év garanciát kínál egy androidos telefon

A cél az élettartam kitolása, ezzel együtt pedig a környezet fokozottabb védelme.

Évekkel ezelőtt, egy mozifilm ötletére alapozva, indult útnak a Teracube néven megalapított vállalkozás, amely a hosszabb élettartamú elektronikai eszközök bevezetését, azok mindennapossá tételét tűzte ki elsődleges céljául. Most tesztelik első megoldásukat, amely 4 éves garanciával jelenne meg a piacon.

A cég az azonos nevű okostelefont kifejezetten középkategóriás hardverrel látta el, hogy minél lejjebb szorítsák a felhasználói árat. A tavalyi év során először egy közösségi kampány keretében kalapozták össze az induláshoz szükséges pénzt, majd pedig összesen 1500 példányt állítottak elő, amely szerintük elegendő a tesztfázishoz, valamint az esetlegesen felmerülő problémák kezeléséhez. A garancia keretében a gondokat egy gyors cserével intézik el, majd pedig a kijavított készüléket egy másik vásárlónak értékesítik (amennyiben ez lehetséges), viszont kérdéses, hogy mindez mennyiben működik majd a hétköznapokban. Addig is zajlik az első példányok tesztelése, ezek pedig cseretokkal és kijelzővédő réteggel együtt érkeznek.

A telefon (amely nem moduláris alapokra épül, mint például a Fairphone 3) egy 6,2 hüvelykes IPS-kijelzőt kapott, ehhez pedig a MediaTek P60 chip, 6 GB RAM, egy 128 GB-os tároló, a dual-SIM opció, az NFC, a Bluetooth 5.0, alumínium keret és a Gorilla Glass felület, hátoldali ujjlenyomat-olvasó, valamint egy 3400 mAh-s akkumulátor és a hagyományos jack-dugó csatlakozik, míg a szoftveres oldalon az Android 9 fut, amely később lesz frissíthető a 10-es verzióra. A hátoldalon egy 12 és egy 5 megapixeles kamera helyezkedik el, míg az előlapon egy 8 megapixeles példány felel a szelfikért. A készülék ugyan nem kifejezetten környezetbarát (hiszen a megszokott elemekből és alapanyagokból áll össze), viszont a garancia kitolásával valóban sikerülhet csökkenteni a környezetre gyakorolt káros hatást – illetve meggyőzni az erre érzékeny vásárlókat.

A hivatalos ár 300 dollár, ami kedvezőnek mondható, azt még nem tudjuk viszont, hogy 3-4 év múlva hányan lesznek hajlandók kitartani a telefon mellett, már amennyiben valóban piacra dobják azt a szélesebb közönség számára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #8
    értelmetlen. Egyrészt a hardware elavul a gari időn belül. Aztán hiába lesz rá android frissítés az elavult hw nem fogja bírni, ezért egy idő után már programot sem lehet rá telepíteni, mert a program nem támogatja az adott hardware-t vagy az adott op.rendszert. Az aksi am. meg kb. 2 év alatt fog lenullázódni és szinte semmit nem fog bírni egy töltéssel. 4 év után ez a telefon egy kövület lesz, ami max. csobbanás mérőnek jó.
  • esztyopa #7
    Nehéz lesz 2 év múlva az eldobott telót a szeméttelepen megkeresni,hogy gariztassák.
    /Arról nem is beszélve,hogy a gariztatás többe kerülhet a beszállítás,visszaküldés miatt,mint egy új teló/
  • Zoliz #6
    Általában az akksi gyengül 3 év után és dobja ki az ember a 'csába és vesz újat akciósan telekomba'
  • Gabbbbbbbbbbbb #5
    Azt mar nem lehet biztonsagosan internetezesre sem hasznalni. Ez kb. olyan, mint aki 3310-est hasznal ..
  • kvp #4
    "Főleg, hogy tudatába van az ember, hogy lehet nem is újat kap hanem egy használtat. Kicserélik a karcos, sérült dolgokat rajta és odaadják valakinek 300dollárért..."

    Ez inkabb csak marketing. A keszulek nem javithato, igy ha barmi baja lesz, akkor kuka es kap a tulaj egy masikat. Na most az ismert meghibasodasi rata mellett kerdes meddig lesz eleg a tartalek keszulek. Arrol nem beszelve, hogy azzal a kis aksival rendes hasznalat mellett nem fog 4 evet kihuzni legalabb 75% folotti aksi elettartalom megtartasa mellett. Onnantol meg, hogy nem bir ki egy napot, igy is ugy is csere vagy egy masik azonos tipusu keszulekre vagy egy masik tipusra. Itt jon elo, hogy van-e kb. az eladottal megegyezo mennyisegu csere telefon.

    Ha nem modularisra, de legalabb javithatora keszitenek es lenne hozza megveheto potalkatresz, legalabb 5 eves alkatreszutanpotlasi garanciaval (1 ev forgalmazasi ido + 4 ev elettartalom), akkor mukodne. Jelen esetben en arra szamitok, hogy amikor elfogagynak a csere keszulekek, akkor onnantol mindenki javithatja ahogy tudja, esetleg majd a torottekkel probalhatjak javitani a meghibasodottakat. (tehat mondjuk egy halott aksi helyett lesz felig halott egy elazott vagy darabokra tort keszulekbol)

    Nyilt szabvanyok (kulso meret, panelok, belso csatlakozok, stb.) es tobb gyarto tamogatasa nelkul eselytelen, hogy az alkatreszek beszerezhetoek maradjanak hosszu tavon.
  • Daditsx #3
    Mai napig az xperia ray-emet használom amit 2012-be vettem. Aki vigyáz rá annak nem kell túlárazott telefon. De a piac sajna nem erre épül. A jó telefont is lecseréli az ember 1-2év múlva, mert kell neki a kicsit jobb.

    Szerintem halva született ötlet. Főleg, hogy tudatába van az ember, hogy lehet nem is újat kap hanem egy használtat. Kicserélik a karcos, sérült dolgokat rajta és odaadják valakinek 300dollárért...
  • Tinman #2
    Így is 4 évente cserélem a droidos telóm, amire alapból 2 év gar van mindig... ha 2 évet kibír és nem töröd szét, még kettőt játszi könnyedséggel átvészel.
  • Atyuska #1
    Az ötlet és a piaci szegmens kiválasztása szerintem jó ötlet és akár működhet is.
    Ha valaki nem játékra akarja használni, 4 év múlva is használható telefon lehet ez még, hisz már elértük azt a szintet, ahol már leginkább csak a játékok igénei próbálják tolni az új processzrorok és tárhely igények miatti készülékvásárlásokat.