Szekeres Viktor

Koreai vérfürdő lett a legjobb 2019-es film

Meglepetésre a Gazdatest, az Okja és a Snowpiercer rendezőjének filmje lett az idei Oscar legnagyobb nyertese, a többi kategóriában a totális papírforma diadalmaskodott.

Ma hajnalban kihirdették a 92. Oscar-díjat elnyerők névsorát. A díjkiosztó gálát, aminek ezúttal ismét csak nem volt műsorvezetője, a Los Angelesben lévő Dolby Theatre-ben rendezték, és több, mint 200 tévés piacon közvetítették, köztük a hazain is, hiszen a Moziverzum élőben adta a gálát. A legjobb filmnek járó díjat az Élősködők vihette haza, mely film a fődíjon kívül a legjobb idegennyelvű alkotás is lett (naná!), valamint a legjobb rendezést és a legjobb eredeti forgatókönyvet is szolgáltatta tavaly. A rendezői siker kapcsán érdemes megjegyezni, hogy ismét nem amerikai nyerte a díjat, ahogy 2010 óta erre mindössze egyszer volt erre példa (hatszor mexikóiak, egyszer francia, egyszer angol, egyszer pedig a francia-amerikai Damien Chezelle győzött az elmúlt tíz évben).


A 4 díjat kapó koreai film mellett a technikai bravúrnak számító háborús film, az 1917 lemaradt ugyan a legjobb filmnek járó szoborról, de cserébe hármat azért hazavitt. Két-két sikert ért el a Joker, a Volt egyszer egy Hollywood, valamint Az aszfalt királyai. A több sokszor jelölt favorit egy-egy elismerésen osztozkodhatott - kivéve Az írt, mely 10 jelölése ellenére egyetlen Oscart sem kapott.

Az Oscar kapcsán még mindig előfordul, hogy egyesek "oscaroznak" és bezzegeznek, ami elég abszurdan hat, hiszen a díjazottak nagy része (a fő kategóriások mindenképp) nem az Oscar "találmányai", a legtöbb film és színész sokadik díját nyeri a díjszezonban, és ennek köszönhető, hogy a fogadóirodák bizonyos győztesekre igen kevés pénzt fizettek. Idén a két kiemelt kategória, a filmes és a rendezői nem volt annyira lefutott, akadtak, akik meglepetést szimatoltak az 1917 és az Élősködők csatájában, azonban például a színészkategóriákra fogadva senki sem gazdagodhatott volna meg, hiszen mind Brad Pitt, mind Laura Dern, mind Renée Zellweger, mind pedig Joaquin Phoenix sikere várt volt - egyedül Dern esetében okozhatott volna meglepetést Scarlett Johansson, aki esetében viszont elég fura lett volna, hogy egy "gyengébb" alakítással (JoJo Rabbit) nyer, mint amit a főszereplőként jelölve (Marriage Story), de végső győzelemre teljesen esélytelenül nyújtott).

Idén talán szokatlannak mondható, de nem volt csakis technikai kategóriákban jelölt popcorn filmes győztes (hacsak a Rocketman dalos szobát nem ide vesszük), mert bizonyos többszörös jelöltek ezen a téren is erősek voltak, mint például az 1917 vagy Az aszfalt királyai, és ugye a kommersz, közönségsiker filmeket az egymilliárd dolláros világbevételt produkáló Joker is elég komoly jelenléttel képviselte a gálán. Ha már a pénznél tartunk, érdemes elmondani, hogy a Joker eddig 1,071 milliárd dollár bevételt hozott (335 millió Amerikában és 737 millió a világ többi részén), a Volt egyszer egy Hollywood 374 milliót (142+232 millió), az 1917 287 milliót (132 + 155 millió), Az aszfalt királyai 223 milliót (116+107 millió), a Kisasszonyok 177 milliót (103+74 millió), az Élősködők 165 milliót (35+130 millió), a Jojo nyuszi 74 milliót (30+44 millió). míg Az ír, illetve a Házassági történet Netflix-film volt, így nem kapott komoly mozis terítést - ezúttal nem lehet azt mondani, hogy olyan filmek lettek volna esélyesek az Oscarra, melyek nem érdekelték a közönséget.

A 2019-es Oscar-díjas filmek kategóriánként - a jelöltek listáját itt lehet elérni.

Legjobb film: Élősködők
Legjobb rendező: Bong Joon Ho – Élősködők
Legjobb férfi főszereplő: Joaquin Phoenix, Joker
Legjobb női főszereplő: Renee Zellweger, Judy
Legjobb férfi mellékszereplő: Brad Pitt, Volt egyszer egy... Hollywood
Legjobb női mellékszereplő: Laura Dern, Házassági történet
Legjobb eredeti forgatókönyv: Élősködők
Legjobb adaptált forgatókönyv: Jojo Nyuszi
Legjobb idegen nyelvű film: Élősködők (koreai)
Legjobb operatőr: 1917
Legjobb vágás: Az aszfalt királyai
Legjobb látványtervezés: Volt egyszer egy... Hollywood
Legjobb jelmeztervezés: Kisasszonyok
Legjobb smink: Botrány
Legjobb eredeti filmzene: Joker
Legjobb betétdal: Rocketman: I’m Gonna Love Me Again
Legjobb hangkeverés: 1917
Legjobb hangvágás: Az aszfalt királyai
Legjobb vizuális effektusok: 1917
Legjobb animációs film: Toy Story 4
Legjobb dokumentumfilm: American Factory
Legjobb rövidfilm: The Neighbors’ Window
Legjobb animációs rövidfilm: Hair Love
Legjobb rövid dokumentumfilm: Learning to Skateboard in a Warzone (If You’re a Girl)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #16
    Értem én, hogy nem akarod megérteni amit mondok, de azért próbálkozhatnál. Magyarország: a közember szidja az oligarchákat.
    USA: a közemberek jelentős része szidja az oligarchákat.
    Dél_Korea: A közember tisztelettel figyeli az oligarchák minden mozdulatát.
    Érted már a különbséget?
    A filmgyártásuk nem oszt nem szoroz, mint ahogy a magyar filmgyártás sem. Egyébként is, a filmgyártás szinte mindenhol szembe megy a köznép véleményével/ízlésével.
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2020.02.22. 19:59:54
  • IMYke2.0.0.0 #15
    Gyakorlatilag nem mondtal semmit. A jelenseg, amit tarsadalmi tudomanyos megalapozottsag nelkul elenk kivantal tarni, ugyanis a teljes emberisegre elmondhato - a gazdagok kasztja mindenhol erinthetetlen, de nem azert, amiert szimplan beallitod, hanem azert mert a mindenhol (ertsd: minden orszagban) a tarsadalmi berendezkedesbol es/vagy vallasi okokbol fakado kulonbsegek egyaltalan lehetove teszik a felso tiz-szazezer mindenkori elkulonuleset a tobbi retegtol. Meg szep, hogy ezzel egyuttal belterjesekke, szinte erinthetetlenekke (penzuk, belterjes kapcsolataik reven), es irigyeltekke, gyuloltekkevalnak.
    Csak hogy ha eleg koreai filmet lattal volna eddig, akkor tudnad, hogy epp naluk dongetik ezeket a dogmakat es dramarizaltan bar, de sokkal batrabban nyulnak a gazdagok vs szegenyek temahoz, mint tobb mint a fel vilag. Sorozataikban is teszik, de nagy altalanossagban toluk is a gazdag, irigyelt szferaba helyezett dramak sikeresebbek... Naluk is, hat meg az oket ujabban felfedezo nem azsiai orszagok kepernyoi elott is.

    Szegenyseg, bunozes nakuk is duhong, de ok batrabban eled is tarjak ezt. Szorakoztatasba csomagolva, de akkor is.
  • ostoros #14
    Én nem a koreai filmekről beszéltem, hanem a koreai társadalomról. Tudod, az amerikai társadalom sem Hollywood termékkínálatából ismerhető meg.
  • IMYke2.0.0.0 #13
    Nyilvánvalóvá tetted, hogy nem nézel koreai filmeket és sorozatokat.
  • ostoros #12
    "mert nem hollywoodi klisék mentén (szimpatikus szegények, sznob gazdagok) mozog"
    Nem hát, hanem koreai klisék mentén. Ahol a gazdagok, azok alapvetően jó emberek és tiszteletet érdemelnek.
    Komolyan beszélek. Ott, ha van pénzed, egy rossz szót nem szólnak rád, ha meg nincs, akkor egy utolsó kutya vagy. Szabályos kultusza van az oligarcháknak arrafelé.

    Ettől függetlenül biztos jó film, és érdemes is kimozdulni Hollywood bűvköréből.
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2020.02.10. 19:17:35
  • gombabácsi #11
    melyik film ami témában hasonló az élősködőkhöz? mert ahogy néztem, végig az volt bennem hogy én láttam már tök hasonlót, de nem jut eszembe.
  • Montanosz #9
    Snowpiercer zseniális, ugy kétszer is megnéztem, az Élősködök annyira nem érdekelt mert témában van ennél keményebb film is és inkább a Snowpiercer sorit várom ami végre jön május végén
  • gombabácsi #8
    na de ez a legjobb idegen nyelvű és legjobb film díját is elnyerte.
    nem tudom volt-e már ilyen egyáltalán, sőt, én nem is tudtam hogy ilyen lehetséges
  • gombabácsi #7
    hát pedig szerintem nem igazán voltak kidolgozottak a karakterek... nem mondom hogy papírmasé, de elég sablonosak voltak...
  • Sequoyah #6
    Azt hiszem egy ilyen kulfoldi filmnel eleg magas a merce, mar csak ahhoz is hogy egyaltalan szamitasba vegyek, jobbnak kell lenni minden masnal.
    Szoval a heten meg kell neznem...