Gyurkity Péter
Saját magát háziasította az ember
Erre a következtetésre jutottak olasz kutatók, egy fontos gén vizsgálata alapján.
A modern ember történetéről, azon belül is a neandervölgyiek és a gyenyiszovaiak szerepéről (és sorsáról) több alkalommal írtunk már oldalunkon, itt azonban talán az a legfontosabb tény, hogy a kép továbbra sem teljes. Most olasz kutatók munkájának eredményét tették közzé egy új tanulmányban, amelyben azt a következtetést vonják le, hogy az állatok előtt először saját magunkat háziasítottuk.
A Milánói Egyetem kutatói a most megjelent anyagban arról írnak, hogy a háziasítás a legtöbb esetben az agresszió, valamint bizonyos külső fizikai jellemzők enyhülését, csökkenését eredményezi. Ennek kapcsán azonban rögtön megjegyzik, hogy ez a folyamat a modern ember esetében is végbement, hiszen ha összehasonlítjuk a koponya és az arc jellegzetes vonásait, feltűnő a különbség a fent említett két csoport, a neandervölgyiek és a gyenyiszovaiak, valamint a homo sapiens között, ez utóbbi ugyanis jóval kisebb méretekkel, illetve szerényebb, kevésbé kitüremkedő jellemzőkkel bír. Ahogy a kutyák és a háziasított rókák esetében, úgy az embernél is lezajlott tehát a háziasítás, bár utóbbinál inkább a természetes kiválasztódás, valamint evolúciós nyomás eredményezhette a változást.
Az egyszerűség kedvéért itt is csak háziasítás néven emlegetett folyamat nagyjából 600 ezer éve ment végbe, amikor végleg elváltak útjaink az azóta kihalt rokonainktól. Bár agyunk igencsak méretes, a koponya itt egyértelműen kisebb, a szemöldök, valamint az egyéb arcvonások pedig jóval enyhébbek, visszafogottabbak. A szakemberek szerint ebben az őssejtek egy bizonyos csoportja játszik legnagyobb szerepet, ezen őssejtek mozgását pedig a BAZ1B névre keresztelt gén befolyásolja, amiből a legtöbb embernél kettő van, viszont a Williams-Beuren szindrómában szenvedő társainknál ezek egyike hiányzik – emiatt a koponya jóval kisebb, az arcvonások még lesimultabbak, a viselkedés pedig kiemelten barátságos. A kísérletek során 11 pácienstől származó sejtkultúrát vizsgáltak meg, többek között az említett gén aktivitását módosítva, ezek közül négyen az említett szindrómában szenvednek, 3 másiknál egy eltérő szindróma miatt dupla gének voltak jelen, még a maradék 4 esetében nem volt eltérés. Az eredmények azt sugallják, hogy a módosítással több száz másik gént befolyásoltak, amelyek szintén szerepet játszanak az említett jellemzők kialakulásában, vagyis az egyik kulcsfontosságú részletet azonosították be.
A kritikusok megjegyzik, hogy nem szabad túl nagy jelentőséget tulajdonítanunk ezen egyetlen génnek, hiszen itt számos másik példány is fontosnak mondható, bár az kétségtelen, hogy a BAZ1B jelentősége kiemelkedő. A háziasítás ténye kapcsán hozzáteszik ehhez, hogy valószínűleg az együttműködésen alapuló együttélés, illetve a kevésbé agresszív egyedek előnyben részesítése vezethetett el a folyamat elindulásához és annak lejátszódásához, ezzel pedig az ember az egyetlen olyan faj, amely saját magán végezte el a módosítást.
A modern ember történetéről, azon belül is a neandervölgyiek és a gyenyiszovaiak szerepéről (és sorsáról) több alkalommal írtunk már oldalunkon, itt azonban talán az a legfontosabb tény, hogy a kép továbbra sem teljes. Most olasz kutatók munkájának eredményét tették közzé egy új tanulmányban, amelyben azt a következtetést vonják le, hogy az állatok előtt először saját magunkat háziasítottuk.
A Milánói Egyetem kutatói a most megjelent anyagban arról írnak, hogy a háziasítás a legtöbb esetben az agresszió, valamint bizonyos külső fizikai jellemzők enyhülését, csökkenését eredményezi. Ennek kapcsán azonban rögtön megjegyzik, hogy ez a folyamat a modern ember esetében is végbement, hiszen ha összehasonlítjuk a koponya és az arc jellegzetes vonásait, feltűnő a különbség a fent említett két csoport, a neandervölgyiek és a gyenyiszovaiak, valamint a homo sapiens között, ez utóbbi ugyanis jóval kisebb méretekkel, illetve szerényebb, kevésbé kitüremkedő jellemzőkkel bír. Ahogy a kutyák és a háziasított rókák esetében, úgy az embernél is lezajlott tehát a háziasítás, bár utóbbinál inkább a természetes kiválasztódás, valamint evolúciós nyomás eredményezhette a változást.
Az egyszerűség kedvéért itt is csak háziasítás néven emlegetett folyamat nagyjából 600 ezer éve ment végbe, amikor végleg elváltak útjaink az azóta kihalt rokonainktól. Bár agyunk igencsak méretes, a koponya itt egyértelműen kisebb, a szemöldök, valamint az egyéb arcvonások pedig jóval enyhébbek, visszafogottabbak. A szakemberek szerint ebben az őssejtek egy bizonyos csoportja játszik legnagyobb szerepet, ezen őssejtek mozgását pedig a BAZ1B névre keresztelt gén befolyásolja, amiből a legtöbb embernél kettő van, viszont a Williams-Beuren szindrómában szenvedő társainknál ezek egyike hiányzik – emiatt a koponya jóval kisebb, az arcvonások még lesimultabbak, a viselkedés pedig kiemelten barátságos. A kísérletek során 11 pácienstől származó sejtkultúrát vizsgáltak meg, többek között az említett gén aktivitását módosítva, ezek közül négyen az említett szindrómában szenvednek, 3 másiknál egy eltérő szindróma miatt dupla gének voltak jelen, még a maradék 4 esetében nem volt eltérés. Az eredmények azt sugallják, hogy a módosítással több száz másik gént befolyásoltak, amelyek szintén szerepet játszanak az említett jellemzők kialakulásában, vagyis az egyik kulcsfontosságú részletet azonosították be.
A kritikusok megjegyzik, hogy nem szabad túl nagy jelentőséget tulajdonítanunk ezen egyetlen génnek, hiszen itt számos másik példány is fontosnak mondható, bár az kétségtelen, hogy a BAZ1B jelentősége kiemelkedő. A háziasítás ténye kapcsán hozzáteszik ehhez, hogy valószínűleg az együttműködésen alapuló együttélés, illetve a kevésbé agresszív egyedek előnyben részesítése vezethetett el a folyamat elindulásához és annak lejátszódásához, ezzel pedig az ember az egyetlen olyan faj, amely saját magán végezte el a módosítást.