Berta Sándor

Logót váltott a Facebook, nevet nem

A társaság világossá akarta tenni, hogy több egy közösségi platformnál.

Antonio Lucio, a Facebook marketingvezetője blogbejegyzésében jelentette be, hogy ezért módosították a társaság logóját. A korábban tervezett radikális átalakításokat ugyanakkor végül elvetették, mert úgy tűnt volna, hogy elfutnak a névvel kapcsolatos problémák elől.

Mint ismeretes, Mark Zuckerberg a Facebook, az Instagram és a WhatsApp összekapcsolását tervezte, majd augusztusban felmerült, hogy módosulhat az Instagram és a WhatsApp neve. Az elképzelés az volt, hogy a két szolgáltatás neve mögé egy kiegészítés kerülhet, a vállalat ezzel tette volna még még egyértelműbbé, hogy a két platform is hozzá tartozik.

Az új logó gyakorlatilag egy animált gif, amely folyamatosan módosítja a színét, attól függően, hogy az óriáscég melyik szolgáltatásánál jelenik meg. Ráadásul az új logó sokkal gyakrabban és hangsúlyosabban jelenik meg a cég más márkanevei, például az Instagram, a WhatsApp, a Messenger, az Oculus, a Workplace, a Portal és a Calibra mellett.

Lucio hangsúlyozta, hogy a felmérések alapján számos felhasználó nem tudja, hogy ez utóbbi két szolgáltatás a Facebookhoz tartozik. Amennyiben ez a dolog megváltozik, akkor szerintük összességében javulhat a társaság megítélése. A marketingvezető ugyanakkor elismerte, hogy a lépés - rövid távon - akár kontraproduktív is lehet, vagyis árthat például a WhatsApp imázsának. Azonban úgy ítélték meg, hogy ez a veszteség hosszú távon belefér és így a döntés végül mégis pozitív eredménnyel jár majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)