MTI

2000 éve nem volt példa a jelenlegi felmelegedésre

A bolygón jelenleg zajló felmelegedés az ütemét és a kiterjedését tekintve is túlmutat az elmúlt kétezer év éghajlati változásain - állapította meg három frissen megjelent tanulmány.

A Nature, valamint a Nature Geoscience című folyóiratokban publikált munkák szerzői 700 közvetett forrás - köztük fák évgyűrűi, korallok és tavak üledékrétegeinek elemzése - révén rekonstruálták az elmúlt két évezred éghajlati eseményeit és megállapították, hogy azok egyike sem volt globális kiterjedésű. A 14. századtól a 19. századig tartó viszonylag hűvös időszak, az úgynevezett kis jégkorszak például a 15. században a Csendes-óceán térségében, míg a 17. században már Európában volt a legerősebb. A kutatók szerint az általuk felvázolt hosszú távú hőmérsékletváltozások egyike sem terjedt ki egy adott időben a bolygó felénél nagyobb területre. A 950-től 1250-ig tartó középkori meleg időszakban például a Föld felszínének mindössze 40 százalékán emelkedett meg jelentősen a hőmérséklet.

A mostani felmelegedés ezzel szemben a bolygó döntő részét érinti. "Megállapítottuk, hogy az elmúlt két évezred legforróbb periódusa a 20. században volt a bolygó több mint 98 százalékát érintve" - húzták alá a szakemberek. "Ez erős bizonyíték arra, hogy az ember okozta globális felmelegedés nem csupán az abszolút hőmérséklet tekintetében, hanem térbeli kiterjedésében is példa nélkülinek számít az elmúlt kétezer évben". A kutatók szerint az iparosodást megelőzően a vulkánok voltak a legnagyobb hatással az éghajlatra, a napsugárzás változásai azonban a jelek szerint nem befolyásolták a globális átlaghőmérsékletet.

A jelenlegi éghajlatváltozás jelentősen túlmutat a környezet természetes változékonyságán. A Berni Egyetemen dolgozó Raphael Neukom szerint a műszeres vizsgálatok adatai és a saját eredményeik azt mutatják, hogy a közelmúltbeli melegedés üteme egyértelműen meghaladja a természetes melegedés - általuk kalkulált - ütemét. A szakemberek ugyan nem vizsgálták külön, hogy valóban az ember felelős-e a jelenlegi klímaváltozásért, de az eredményeik egyértelműen ezt támasztják alá.

A University College London munkatársaként dolgozó Mark Maslin szerint a mostani tanulmányok nyomán a klímaváltozás tagadóinak fel kellene végre hagyniuk annak a hajtogatásával, hogy a jelenlegi globális felmelegedés egy természetes éghajlati körforgás része.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hillman #10
    És a hóban ugráló kengurukkal mi lesz? Belefagynak a felmelegedésbe?
  • ostoros #9
    Ez az ostobaság netovábbja.
    https://hu.wikipedia.org/wiki/Pleisztoc%C3%A9n_megafauna
  • primavis #8
    A Megafauna nem halt ki soha, egyes állatcsoportok/fajok igen, de azok sem egyszerre, hanem fokozatosan évmilliók alatt. Az élővilág léte mindig a környezeti tényezők függvénye. A miocénben (25-5 millió év) , de még a pliocénben is számos melegégövi növény és állat éált a mai Kárpáti -medence területén, a pleisztocénbeli eljegesedések miatt mind eltűnt innen, viszont megjelentek a hűvösebb éghajlatot kedvelők,de ők sem akkor keletkeztek, hanem ide jöttek északabbi területekről. A 12.000 éve bekövetkezett felmelegedés miatt nemcsak az 50-ik északi szélességi fokig lehúzódó európai és észak-amerikai jégpajzs kezdett el visszahúzódni, hanem követték a hidegkedvelő fajok is (mamut, rén, stb). DE a jelenlegi állapot sem fog kitudja meddig tartani, hanem kb. még 6-8.000 évig, a következő hideg szakaszig. Ergo, nem megsülnek, hanem megfagynak majd késői utódaink!-:)) A klíma folyamatosan változik, benne az emberiség szerepe max 1-2%-nyi, Megakadályozni nem tudjuk, csak alkalmazkodni hozzá. A klimahiszti=egy nagy biznisszel!
  • primavis #7
    Marhaság, nyolcvan éves vagyok s jó pár ennél melegebb nyarat is megéltem már!
  • ximix #6
    Akkor közkívánatra :)


    Magában a klímaváltozás szó szerintem kevés arra, hogy ezt a problémát jellemezze, mivel a klíma amióta Föld létezik folyamatosan változik, így használva csak ez a szó lesz kisajátítva rosszul szerintem, bár nem ő lenne az első.

    Jó pár éve volt itt az Sg-n beszélgetés co2 szint emelkedéséről ha jól tudom akkor a "Global Warming" volt a téma.
    Találtam egy videót melyben az illető egy szikla fal előtt mondta, hogy bizonyos távolságokban egymástól volt egy más színű csík a kőzetekben, más helyrajzi területeken is kereste és megtalálta ezt a csíkokat amik távolságát időben ha jól emlékszem talán 20000 évre becsülte, tehát a földnél a co2 emelkedés és a velejáró klímaváltozások elvileg ciklikusak, legalábbis ő ezt hozta ki belőle, az más kérdés, hogy "mi" ezt egy kicsit felpörgettük mostanság.
  • ostoros #5
    Már volt rá példa az emberi történelemben... A megafauna kihalására gondolok. Az egy részleges összeomlás volt.
  • VolJin #4
    Igen, naív vagy, ha azt gondolod, hogy össze fog omlani az ökoszisztéma...
  • dyra #3
    Kicsit naiv vagyok de a vilag politikai vezetoinek le kene ulnie es egy nagyon komoly strategiat kitalalni a kornyezettudatos elet megvalositasaert. Nem igaz hogy nincs mod arra hogy megvaltoztassuk a hozzaallasunkat. A pokolba lovagolunk. Osszefog omlani az ökoszisztéma.
  • gombabácsi #2
    vicces lenne, ha kitörne egy vulkán és a légkörbe kerülő por épp kiegyenlíteni a felmelegedést :)
    és akkor elmondhatjuk, hogy megakadályoztuk a lehülést :))
  • Vanek úr #1
    Csak Trump meg ne lássa/meg ne tudja... :)))