Berta Sándor

A technológiai ágazatot bírálta Tim Cook

A menedzser a Stanford Egyetem végzősei előtt mondott beszédében kritizálta a Szilícium-völgyet.

Az Apple karizmatikus társalapítója és vezetője, Steve Jobs 14 évvel ezelőtt szintén a Stanford Egyetemen tartotta az egyik legismertebb beszédét. Tim Cook követte az elődje példáját és megpróbálta a végzős hallgatókat felkészíteni a modern világ aktuális kihívásaira. A menedzser a beszédében a magánszféra és az adatvédelem fontosságára fókuszált.

Az Apple vezérigazgatója kiemelte, hogy a Szilícium-völgyben született egy sor forradalmi találmány és ez az a hely, ahol a Harvard Egyetemen végzett hallgatók egy része általában megkapja az élete első munkáját vagy megalapítja az első cégét. De az elmúlt években valami megváltozott és egyre inkább az a nézet terjedt el, hogy felelősségvállalás nélkül is lehet eredményeket elérni. Ez minden egyes adatlopással vagy adatvédelmi jogsértéssel, minden gyűlöletbeszéd vagy álhír esetén becsukott szemmel egyre világosabbá válik.

Tim Cook hozzátette, hogy a döntéshozók a rossz eredmények kapcsán gyakran jó szándékra hivatkoznak, ami a számára meglehetősen furcsán hangzik. Amennyiben valaki egy káoszgyárat épít fel, akkor utána az ezzel kapcsolatos felelősséget egyszerűen nem tagadhatja le. Mindez különösen fontos a magánszféra kezelésekor. Amennyiben az emberek normálisnak és elkerülhetetlennek fogadják el, hogy az életükben mindenről összegyűjtenek valamit vagy eladják az adataikat, illetve azok kiszivároghatnak, akkor nem csupán ezek a személyes információkat veszíthetik el, hanem sokkal többet. Elsősorban azt a szabadságot, hogy emberek lehessenek.


"Egy digitális magánszféra nélküli világban először mindenki önmagát kezdi cenzúrázni, még akkor is, ha a másként gondolkodáson kívül nem tett semmi rosszat. Mindez kicsiben kezdődik és utána jön az, hogy egyre kevesebbet kockáztassunk, majd reménykedjünk, ezután egyre kevésbé merjünk megtenni vagy létrehozni valamit, végül folytatódik abban, hogy kevesebbet kísérletezzünk, beszéljünk és gondolkozzunk. A digitális ellenőrzés elrettentő hatása mélyre ható és mindent érint" - szögezte le a menedzser.

Az Apple vezetője szerint egyáltalán nem lenne szabad tudni valakiről, hogy mikre keresett rá az évek során az interneten, kik a barátai és azok ismerősei, milyen dolgokat szeret és miket nem, s melyek az élete intim részletei. De jelezte azt is, hogy az új európai adatvédelmi irányelvet tartja követendő példának és hasonlóan szigorú amerikai adatvédelmi törvény kidolgozását sürgette. Tim Cook emellett úgy vélte, hogy eddig az adatvédelem tekintetében vadnyugati állapotok uralkodtak és az ágazat elmulasztotta az önszabályozást. Éppen ezért elkerülhetetlen, hogy a technológiai vállalatokat és a közösségi hálózatokat bizonyos mértékben szabályozza az állam. A menedzser januárban szót emelt a felelőtlen adatkezelések ellen és törvényt sürgetett az adatkereskedőkkel szemben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Bruce_Willis #10
    Ő sem tudja, csak beírt valamit hogy fikázhassa a céget...
  • Sequoyah #9
    Mi a baj veluk? Tularazza a termekeit? Nem innoval eleget? Ez az Apple privat dontese, semmi koze a szabalyozasokhoz.
  • Bruce_Willis #8
    Mit csinált az apple ami vállalhatatlan?
  • CairoJack #7
    A fél világ meg őt bírálja.
    (Szvsz. vállalhatatlan amit az Applel csinált.)
    Utoljára szerkesztette: CairoJack, 2019.06.21. 06:52:09
  • ugh #6
    Ritkan ertek egyet ezzel a majommal, de most igen.
    Az mas kerdes, hogy ez csak egy ugyes marketing es ures blabla.
    Munkas pisti kezemunkaja is nagyban benne van ebben az egeszben.
  • Palinko #5
    Még mindig nem tud semmivel többet nyújtani egy bőr alá ültetett chip mintha karkötőbe, nyakláncba, telefonba stb építenék
  • Bruce_Willis #4
    Majd ha érettebb leszel kicsit akkor nem felejted el ezeket a dolgokat, nyugi. Nem bántásként írom.
    Nem kell hozzá chip.
    Nem tudnám jobban megfogalmazni mint Tim Cook:
    "Egy digitális magánszféra nélküli világban először mindenki önmagát kezdi cenzúrázni, még akkor is, ha a másként gondolkodáson kívül nem tett semmi rosszat. Mindez kicsiben kezdődik és utána jön az, hogy egyre kevesebbet kockáztassunk, majd reménykedjünk, ezután egyre kevésbé merjünk megtenni vagy létrehozni valamit, végül folytatódik abban, hogy kevesebbet kísérletezzünk, beszéljünk és gondolkozzunk. A digitális ellenőrzés elrettentő hatása mélyre ható és mindent érint"

  • takysoft #3
    Javarészt egyetértek Willis-szel.
    Kínai is így jutott el oda, ahová. Ronda disztópia az.

    Amivel nem értek egyet, az a chip a bőr alá. Úgy várom már a beépített technológiákat, mint a megváltót :)
    Végre nem felejtem otthon a lakáskulcsom/pénztárcám/bérletem/belépőm/személyim.

    Nyilván az ilyen technológiák mellé is rendes, normális tövényi szabályozás kell, főleg az adatokra nézve!!!

    Aki a technológiát megállítani akarja, az el fog bukni, törvényszerűen. A dolgunk az, hogy arrafelé tereljük ezt, ami egy jobb jövő lesz nekünk :)
  • Bruce_Willis #2
    Egyetértek. Utálom ha megfigyelnek.
    Majd figyeljétek meg hogy a bólogató birkák miatt oda fog jutni a társadalom hogy csipet ültetnek az emberek bőre alá.
    Svédországban már megtették az "önkéntesek". (Megtévesztett agymosottak.)
  • Zoliz #1
    Jól beszél (igaz Samsungom van nem ájfonom), a gyors meggazdagodás a célja a Harwardról kikerülő egyre több felelősség nélkül tengődő kislánynak.